November 7,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Nem normális

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 257,690 forint, még hiányzik 2,042,310 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

• Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás.

• Nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni a dolgot, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat.

• Az alapvető jogok egykori biztosa a súlyos hiányosságokat tartalmazó jelentését többek között Balog Zoltán akkori emberi erőforrás miniszternek és Polt Péter legfőbb ügyésznek is eljuttatta, ám azt nem érzékelte, hogy a jelentésnek komolyabb visszhangja lett volna.

• Vásárhelyi János utólag elítélt pedofil bűnöző igazgató 2016-os kitüntetése előtt volt bőven olyan jelzés, hogy „ez az ember nem érdemes a kitüntetésre”. 

A fentiekkel nagyjából összefoglalható az a számos nagyon súlyos kijelentés, ami a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki, azaz tegnapi ülésén hangzott el (itt, itt vagy itt részletesebben is lehet olvasni róla) egyrészt Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa részéről, akinek hivatala vizsgálatot folytatott és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban, másrészt – a legutolsó kijelentés például – az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) volt osztályvezetője, Balog Zoltán egykori miniszter volt protokollfőnöke, Klötzl Judit részéről.

Klötzl tulajdonképpen azt állította, hogy az akkor – emlékeim szerint – Lázár János által vezetett Miniszterelnökségnek kellett volna utánajárnia Vásárhelyi ügyeinek a kitüntetése előtt, konkrétan a Semjén Zsolt által vezetett kitüntetési bizottság feladata volt utánanézni a kitüntetettek listájának. Ma már senkit nem érdekel, de 2014 és 2018 között Semjén hivatala és titkársága szervezetileg a Lázár-féle Miniszterelnökség részeként, annak keretein belül működött. De hát ez azóta történelem, a református egyház nagy szégyene pedig, aki még azután is sokáig kötötte az ártatlansága ebét a karóhoz és kapaszkodott az egyházban betöltött pozícióiba, hogy mind az igazságügyi miniszter, mind pedig az államelnök belebukott Vásárhelyi János bűnsegédjének kegyelmébe, hogy a köztársasági elnök kabinetfőnöke szerint Balog Zoltán nyomatékos kérésére adott kegyelmet Kónya Endrének, az egykori beosztottja hangján keresztül mutogat a felelősségi láncban valaki másra. Odáig legalább rettenetesen megkésve, de eljutott Balog Zoltán, hogy nem indult újra a püspöki mandátumért.

De most nem Orbán lelki vezetőjének karrierjével akarok foglalkozni, hanem azt akarom szóvá tenni, hogy micsoda csend, közöny, a megbotránkozás teljes hiánya kísérte ezeket a vallomásokat, hogy tulajdonképpen mennyire elsikkadtak ezek a felfoghatatlan súlyú kijelentések, miközben az érintettek – akik úgy tüntettek ki egy pedofil bűnözőt négy évvel azután, hogy megkapták az információkat arról, hogy mi történik a bicskei gyermekotthon lakóival – Lezsák Sándor lelke és az őt ért erkölcsi károk felett forgatja a szemét. Lehet azt mondani, hogy ugyan már, hát kit lep meg ez a hír, ugyan már, ki az a naiv, aki mást gondolt erről, aki nem sejtette, pedig tudnia kellett volna, de azért csak fel kellene tenni a kérdést ma is: hány év fizikai és lelki terrorjától, mennyi szenvedéstől lehetetett volna megkímélni gyerekek tucatjait, mennyi bántalmazástól, szexuális abúzustól és soha be nem gyógyuló lelki sérüléstől lehetett volna megvédeni azokat a gyerekeket, ha Polt Péter, ha Balog Zoltán, ha a Miniszterelnökség, ha Semjén Zsolt főkitüntető nem fordítja el a fejét, hanem komolyan veszi az alapvető jogok biztosának jelentését, a hivatását, a küldetését, a kötelezettségeit? Hányan szólaltak meg tegnap ha nem másért azért, hogy kikérjék maguknak ezeket az állításokat, hogy mindent letagadjanak és mossák kezeiket, ahogy szokták?

Hogy ez nem elvárható olyanoktól, akiknek képes volt kiesni a száján, hogy a bicskei gyermekotthon körüli botrány „a Tisza-kormány egyik legnagyobb hazugsága, amivel megnyerték a választásokat”? Tudom, a KDNP-s Juhász Hajnalka nem ezt akarta mondani, amikor ezt mondta, ő valójában nem a bicskei ügyet, hanem azt tartja hazugságnak, hogy a kormányoldal politikai eszköznek használja a gyermekvédelmet. De ha a Tisza politikai eszköznek tartja a gyermekek védelmét, akkor felmerül a kérdés: minek tekintik a gyerekeket azok, akik évtizedeken át eltussolták, elkenték a szenvedéseiket, a bántalmazóiknak falaztak, mert ha nem így lett volna, akkor 2012 óta a Polt Péter elé került jelentésnek lettek volna politikai és büntetőjogi következményei, viszont a hitükből kitérve kiabálnak, amiért fél napig azt hitte a fél ország Lezsák Sándorról, hogy beszervezték, pedig nem. Miért nem halljuk legalább utólag (ha már úgyis belebuktak, és mert a pedofil bűnözők simogatásának nyilvánosságra kerülése nélkül nem buktak volna meg, legalábbis ennyire biztosan nem), hogy például az apja erkölcsi kára és az őt ért jogsérelem miatt kiabáló Lezsák Anna – aki rettenetesen fel van háborodva, tajtékzik, lemondásokat és fejeket követel, holott az apjától már bocsánatot kértek, a hibát korrigálták – szörnyen sajnálkozik Szabó Máté és Klötzl Judit kijelentései után? Egyáltalán ki kért bocsánatot a jelenlegi kormányon kívül a bicskei áldozatoktól, ki kért bocsánatot az orbáni gyermekvédelem áldozataitól azóta, hogy 2024 januárjában kiderült, hogy mit csinált tavaly tavasszal a fideszes pap nyomatékos kérésére a Fidesz államelnöke?

Nem akarom összemosni az aktanyilvánosságot a gyermekvédelemmel, nem akarom olyasmi miatt védeni a jelenlegi kormányt, amiben hibázott, ami védhetetlen, bagatellizálni se fogom ezt a nem kellően átgondolt szembenézési kísérletet, de az tényleg túl van minden határon, hogy miközben a forró krumpliként egymásnak dobált felelősségükkel kapcsolatos információk, vallomások mind arra utalnak, hogy egy borzalmas folyamathoz asszisztáltak tétlenül és érdektelenül, láthatóan tudatosan gyerekeket hagytak cserben, akik soha semmilyen elégtételt nem kaptak, Lezsák Sándor lelkére van rátekeredve az egész szélsőjobbos konstruktív ellenzék. Hogy lehet civilizált szavakba önteni, hogy ez nem normális? Hogy itt valami súlyos aránytévesztés történt? Nem mintha a bocsánatkérés bármin változtatna, vagy bármit jóvátenne, de az orbánistáknak még ennyi se fért bele. Pedig nem egy fél napig, hanem évtizedeken átívelően asszisztáltak erőszaktevők, bűnözők dúlásához.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.