Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után
– többek között ezzel büszkélkedett Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke – 2013 és 2018 között Orbán nemzetgazdasági minisztere, 2018-tól 2024-ig pénzügyminisztere – a jegybank működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén. Amire bő egy hónappal Kósa Lajos és Bánki Erik felejthetetlen meghallgatása után került sor.
Saját magát méltatva – és a letartóztatott korábbi jegybankelnököt magától minél távolabb eltolni próbálva – arról elmélkedett, hogy a nevével fémjelzett új vezetés célul tűzte ki a törvényes gazdálkodás helyreállítását és a visszaélések feltárását, illetve azonnal megkezdte a vagyonmentést, megtette a szükséges feljelentéseket a jegybanki alapítványok, az MNB-székház felújítása és az ingatlanberuházások ügyében. Sőt, még tegnap is, tegnapelőtt is születtek olyan döntések, amelyek a vagyonmentést szolgálják.
Varga Mihály sorolta, hosszasan sorolta, mi mindent tettek az MNB helyzetével összefüggésben: rendkívüli vizsgálatot kezdtek a jegybanki alapítvány könyvvizsgálójánál, kezdeményezték a jegybanktörvény módosítását annak érdekében, hogy az MNB a jövőben ne alapíthasson alapítványokat, illetve ne végezhessen befektetési és vagyonkezelési tevékenységet, felülvizsgálták az alapítványok és az érdekeltségükbe tartozó társaságok működését, új kuratóriumi és vállalatvezetést neveztek ki, valamint intézkedtek a működési költségek csökkentéséről és a gazdálkodás átláthatóságának helyreállításáról. Hősies, hazafias, megejtő.
A Portfolió és a Telex beszámolói szerint Varga azt is elmondta, hogy számos olyan vagyonelem van még, amelyek bizakodásra adhatnak okot, vannak olyan ingatlanelemek és részvények, amelyek még menthetők, nem csak Magyarországon, hanem külföldön is. A jegybankelnök lényegében vállon veregette magát: szerinte jó döntés volt, hogy az alapítványok csődje helyett a vagyonmentésre koncentráltak 2025 tavaszától. Az MNB-székház felújítása bevallása szerint jelentősen túlárazott volt, így ma már értékvesztést kell ezen elkönyvelniük. Megjegyezte ugyanakkor, hogy polgári peres eljárásban 25 milliárd forintot követelnek vissza.
Sorolhatnám még sokáig az önfényező handabandázást, ami lényegében azt sugallja, hogy a jegybankelnök úr nélkül minden kárba veszett volna Matolcsyék dúlása után, de volt egy mozzanat, amitől különösen felakadt a szemem. Amikor a vizsgálóbizottság tagjai kitértek annak a törvénynek az elfogadására/elfogadási körülményeire is, amellyel az akkori kétharmados kormánytöbbség lehetővé tette Orbán jobbkezének a jegybanki alapítványok létrehozását az MNB nyereségéből. Amely törvény megágyazott a közpénzjelleg elvesztésének, amely nélkül Matolcsy Ádám nem biztos, hogy most a csúcsbűnözőkre szakosodott fejvadászok elől menekülne, miközben próbál megszabadulni a dubaji luxuslakásától és vadonatúj sportkocsijától. Varga szerint 2013-ban a kormány részéről nem láttak problémát azzal, hogy az MNB alapítványokat akart létrehozni, ez helyes döntés volt, máshol is van ilyen és a jegybanknak korábban is voltak alapítványai. A Fidesz által 2013-ban elfogadott jegybanktörvény-módosításra szűkszavúan úgy reagált:
„Egy miniszter a saját kormánya döntésével szemben (…) nem képviselhet eltérő álláspontot”.
Az ülés után újságírói kérdésre válaszolva még elmondta ugyanebben a tárgykörben:
Amikor lehetőségem volt, akkor léptem. Ebből született, ha jól emlékszem öt feljelentés eddig, amelyeknek a következményét most előzetes letartóztatásban szenvedik el az érintettek. Másrészt amikor miniszter voltam, akkor is felléptem ezek ellen a folyamatok ellen, amikor a könyvvizsgáló, közfelügyeleti hatóságot arra utasítottam, hogy folytasson le vizsgálatot, valamint amikor törvénymódosítást kezdeményeztem a leánycégek vizsgálatára való kiterjesztésről.
2026 november elején tíz és fél évvel vagyunk azután, hogy kiderült: százmilliárdos nagyságrendű közpénzek áramlottak rokonokhoz, barátokhoz, kormányközeli médiavállalkozásokhoz, matolcsysta könyvkiadásokra és luxusingatlanokra. Az ügy akkora nemzetközi visszhangot kapott, hogy még az Economist címlapjára is felkerült. Tíz és fél évvel később az akkori kormány nemzetgazdasági minisztere immár jegybankelnökként egy, az elődje korrupciós ügyeit feltáró parlamenti bizottság színe előtt előadja, hogy egyrészt nem volt semmi gond ezeknek az alapítványoknak a létrehozásával, csak a megvalósítás csúszott mellé, de ő, akinek most jegybankelnöki minőségében akár hálásak is lehetnénk, amiért menti, ami még menthető, akkor több mint tíz évvel ezelőtt sajnos nem mehetett szembe a kormánya álláspontjával.
Elsikkadt a nagy Lezsák-szűkölésben, de szerintem ez itt a hét egyik legfontosabb, legtanulságosabb megszólalása. Varga Mihály mindent megtett, amit megtehetett, amikor már megtehette, de egyvalamit nem tehetett meg sajnos: mást gondolni, szót emelni, ellentmondani, tiltakozni, ha valami elfogadhatatlan. Még mielőtt hőssé avatná saját magát, legalább itt tisztázzuk: DE, egy miniszter, ha komolyan veszi a pozícióját és saját magát, akkor bármilyen álláspontot képviselhet, de még akár le is mondhat, ha nem ért egyet az asztalon fekvő döntéssel. Nem kötelező miniszternek lenni, le is szabad mondani.
Ha valaki úgy érzi, hogy neki a kormányzati fegyelem tiszteletben tartása akadályozza az integritását, ellenkezik az elveivel, akkor ott van az az elegáns megoldás, hogy lemond, a nyilvánosság elé lép és tájékoztatást ad a lemondása okairól. Vagy nem mond semmit, hanem családi okokra hivatkozva eltűnik a balfenéken. Varga Mihálynak nemzetgazdasági miniszterként kötelessége lett volna a nemzetgazdaság védelmét, nemzeti vagyon védelmét előmozdítani, de semmiképpen nem volt kötelessége asszisztálni ahhoz, hogy a közpénz elveszítse közpénzjellegét. Mindig van választás. Lehet, hogy esetleg vissza kell menni Karcagra a balettba ugrálni, ha nem jön össze valami remek svájci bankármeló, de nem kötelező nyilvánvaló, de legalábbis valószínűsíthető bűncselekményekhez asszisztálni. Az én értelmezésem szerint Varga Mihály tegnap minden szavával elismerte a felelősségét a Matolcsy-klán sikeres bankrablásának ügyében, pedig éppen azt bizonygatta, hogy kvázi neki köszönhetően van letartóztatásban a klán feje.
Igen, szembe lehetett volna menni a kormánnyal, szembe lehetett volna menni az elhibázott, bűnös döntésekkel akkor is, ha az Orbán-rezsim gazdaságpolitikájának nagyon sokáig alapvető eleme volt, hogy Matolcsynak bármit lehet. Azzal, hogy nem mondott le, hanem részese, haszonélvezője maradt a rendszernek, Varga Mihálynak vállalnia kell a felelősség rá eső részét azért, ami 2013 és 2024 között történt/nem történt. Varga Mihály asszisztálása nélkül az országnak okozott veszteség nem duzzadt volna sok száz milliárd forintra. Igaz, akkor most nem lenne mivel virítani, hogy mit sikerült a katasztrófából elhárítani 2024 márciusa után. Még mielőtt a hős szobrát megfaragnánk Varga Mihálynak, emlékeztessük magunkat arra – az új kormány tagjai számára is tanulságos lehet, ha már a jelenlegi jegybankelnöknek nem sikerült -, hogy mindig lehet választani, és mindig nemet lehet mondani, amikor az ember egy vállalhatatlan döntéssel szembesül. Akkor is, ha sok százmilliárd sorsa a tét, és akkor is, ha nem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.