NEHAZUGGY

Hogy voltak képesek így élni?

Molnár Bálint | Ma | 8:23

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 715,115 forint, még hiányzik 1,584,885 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Emelkedett jó reggelt mindenkinek! Egyszer minden száz évben talpra állunk kínzóink ellen – írja a költő és azt hiszem, attól függetlenül is egy pontos történelmi és nemzetkarakterológiai megfigyelés ez, hogy sokan kifejezetten élvezik a kínzást. Valószínűleg ennek tudható be a talpra állás ritkasága. Ha megtudom, miért van ez így, szólok. Annál viszont, hogy időről időre talpra kell állni, csak az a lesújtóbb, hogy ez azt is jelenti: a magyar népnek valahogy sikerül rendszeresen szadistákat, bántalmazókat a vállukra emelni. Bár igyekeztem széleskörűen tájékozódni ebben a kérdésben is, hogy de miért, a magyarázattal adós vagyok.

Az viszont tény, hogy valóban nem nagyon volt olyan nemzeti ünnep vagy megemlékezés a nem kicsit félresiklott rendszerváltás óta eltelt súlyos évtizedekben, amikor az éppen kormányon lévő, illetve éppen ellenzékben lévő politikai alakulatok képesek lettek volna, ha nem is közösen, de legalább egymás mellett emlékezni, ünnepelni. Félreértés ne essék, idén se lesz ez másképp és nem is látszik, hogy a közeljövőben másképp lenne. Dacára annak, hogy a miniszterelnök tegnap a Bem József téren tartott beszédében (ahol ma 14 órától a Schmidt-Áder-Bóka zenekar tartja a saját pártkoncertjét abba a valamiért nem 1956, hanem 1848 méter hosszú zászlóba tekeredve) egyrészt azt mondta: mindenkit szeretettel meghívtak és szeretettel várnak az 1956 előtti közös főhajtáson, másrészt nehezményezte, hogy vannak, akik még most sem értik, hogy a hazát megosztani bűn. Szerintem mindenki pontosan ért mindent, az is, aki beszél, az is, akinek szól: egyiknek sem politikai érdeke, hogy a magyar ember testvérként tekintsen a másikra. Egyelőre legalábbis ez az érzésem, de ettől még értékelem, hogy az aktuális miniszterelnök nem hörög Brüsszel és a szélrózsa minden irányába viszkető tenyérrel, nem hányja az epéjét a saját honfitársaira, akiknek elégtételt lebegtet és poloskának nevezi őket. Azért ez minőségi ugrás a féléve elmúlt, de kínzóan velünk élő elmúlt tizenhat évhez képest. A jelenlegi ellenzékről pedig mindent elmond, hogy úgy gyúrtak a mai állami rendezvényre, hogy kipakolták az éterbe, csöpögtetve, hogy ki mindenki nem jön el az állami ünnepségre azok közül, akiket a kormány meghívott. És még a Schmidt-Áder-Bóka trió mai koncertje hátra van.

Ámazonban. Hiába tűnik úgy, hogy sikerült talpa állni az éppen soros száz évben is, ahogyan korábban, például 1848-ban és 1956-ban is sikerült egyszer csak, vannak, akik még a nagy talpra állás előtt elmenekültek a hazájukból, és azóta se tértek vissza, hanem vadul kerengenek a világban. Az Egyesült Államokból az Egyesült Királyságba költözött Orbán Ráhel férjével, Tiborcz Istvánnal (és nagyapó onokáival) – írja Panyi Szabolcs a VSquare portál hírlevelében. Az oknyomozó újságíró úgy értesült, hogy mivel Donald Trump hatalma gyengülni látszik (ki hitte volna?), a házaspár már nem tartja elég biztonságosnak az Egyesült Államokat, ezért gyermekeiket brit magániskolákba íratták. Emellett London közelsége Magyarországhoz megkönnyíti számukra a magyarországi vagyontárgyak kezelését is, amelyeket most éppen értékesíteni próbálnak – írja Panyi a házaspárt személyesen ismerő forrása alapján, aki úgy fogalmazott: „Minden eladó. Igyekeznek minél kevesebb vagyont hagyni Magyarországon.”

Tegyük hozzá: Magyarország aztán végképp nem biztonságos a vérszívó-kínzó família eme ágának. Se. Igaz, hogy ha a jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló Jellinek pajtás, Tiborcz Pityu korábbi üzlettársa netán kinyitja a száját és esetleg elkezd beszélni, akkor az ellen London sem véd. Szép kanyar ez, még ha tengelynek is tűnik – Marbella – New York – London -, a kérdés az, hogy mi lesz az Orbán-dinasztia ezen sajátlábú elágazásának következő állomása. Aki esetleg a jövőbe lát, ne kíméljen, ossza meg velünk. Mondjuk biztos Dubajban is vannak magániskolák, onnan kiadatás sincs, viszont alighanem meg lehet oldani. Jut is eszembe: miután tök véletlenül úgy alakult, hogy éppen a mai történelmi napon, az 1956-os forradalom 70. évfordulóján dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója a Központi Nyomozó Főügyészség Matolcsy volt jegybankelnök letartóztatására tett indítványáról az úgynevezett MNB-ügyben (jól kicseszett magával az utolsó munkanapján az unortodox varázsló), vajon az Ádám nevű, szintén nyakig trágyás fia még mélyebbre tapossa aput a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás és egyéb bűncselekmények pöcegödrében, vagy előavászkodik a dubaji luxusból? Nem azért, mert él a nemzetközi elfogatóparancs ellene, hanem mert a család az család, és ugye a családpártiak, a családbarátok ilyenek. Kiállnak egymásért és vállalják a felelősséget a tetteikért.

Az idősebb Matolcsy rácsok mögé kerülésének pozitív értelemben vett felfoghatatlanságán túl az igazán felfoghatatlan számomra a mai napig: hogy voltak képesek ezek így élni? Hogyan hihették el, hogy istenek és érinthetetlenek, hogyan gondolhatták a csilliárdos sefteléseik közepette, az utolsóelőtti tetves munkanapjukon megkötött színlelt értékpapír-kölcsönszerződés fölé hajolva, a luxuspalotákat futószalagon harácsolva, hogy ennek soha nem lesz vége, és egyszer úgyis menekülni kell? És ha menekülni kell, akkor rohadtul nem fog számítani, hogy 92 milliárd van a sifonérban, mert a hajukra kenhetik. Mit képzeltek ezek magukról? Ki lehet ennyire beteg? (Zárójel: Az mekkora szopás, hogy miután a saját tisztességes polgáraikat megfigyelték, lehallgatták, vegzálták, mostanra elkezdtek amerikai telefonszámokat igényelni maguknak a bukott NER krémjének tagjai, mert azokra nem lehet feltelepíteni a Pegasust. Mekkora patrióták…)

Szóval egyáltalán nem értem, viszont azt írja az újság, hogy eddig az volt a típuskérdés, hogy lehet az, hogy Matolcsy György még mindig szabadlábon van. Most már az, vajon Orbán Viktor tudott-e az eltűnt százmilliárdokról. Szerintem ez utóbbi egyáltalán nem kérdés, mint ahogy az se kérdés, hogy közgazdászként egy sarlatán volt, ahogy a Nagy Márton nevű tanítványa is az lett. Svájci bank ide vagy oda. Az igazi kérdés az, hogy miután elképzelhetetlen, hogy Orbán ne tudott volna semmit az eltűnt százmilliárdokról, hát hiszen az általa mélyen megvetett poloskasajtó részletesen dokumentált, lehet ezt a nyilvánvaló tudást bizonyítani, vagy sem nem? Ugyanúgy ahogy nem az a kérdés, hogy tudott az aranykonvoj mizériáról, hanem az a kérdés, hogyan lehet bizonyítani, hogy az is tokkal-vonóval az ő műve. Rengeteg a kérdés, de még mindig jobb nem érteni és kérdezni, mint elhinni, hogy mindent tudunk és mindenkit túlordítva kinyilatkoztatni. Lehetőleg mások nevében is, a vállukra állva. Én bevallottan nem tudom a választ arra, hogy bírtak ezek úgy élni, mint Matolcsyék, Orbánék, Tiborczék, Rogánék, Lázárék és a többiek, és bár semmim nincs a párnacihában, nemhogy tízmilliárdok, menekülnöm sem kell. Ez is valami. Ha az elmúlt tizenhat évet egy érdekcsoport hitványságával, jellembeli fogyatékosságával meg lehet magyarázni, ha annyi a megfejtés, hogy hitvány, silány emberekből lesznek bűnözők és maffiózók, akkor szépen egymásra találtak és összezártak ezek, szó se róla. De hogy én soha nem fogom megérteni, hogy lehet így élni, ahogy ezek éltek/élnek, és hogy lehet közösséget vállalni olyan emberekkel, akiket milliók ruháztak fel a bizalmukkal és ők mindent elárultak, azt akkor se fogom soha megérteni. Nem baj.

Az utolsó szó jogán: méltóságteljes hosszú hévégét, jó pihenést. Láttuk, hogy az egyik menő hírportál új 3000 előfizetőt keres. Mi nem vagyunk menő hírportál, tök mást csinálunk, mindössze 499 állandó előfizetőt keresünk, aki havi 2-3 ezer forintos támogatással mellénk állna, hogy néha levegőt tudjunk venni. Idén még próbálkozunk, ha nem megy, akkor tudomásul vesszük. Csókolomviszlát!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!