Október 15,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Hogy a haza soha ne leljen békére

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 492,745 forint, még hiányzik 1,807,255 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Talán nem tűnt úgy, hogy különösebb jelentősége lenne, pedig sajnos van jelentősége annak a pár nappal ezelőtti több mint szimbolikus politikai történésnek (itt írtam róla), ami a bukott miniszterelnök módosított gyermekvédelmi törvény elleni tegnapi kirohanása után csak még nagyobb jelentőséggel bír. Nevezetesen hogy a Mi Hazánk Novák Elődje megmentette Orbán Viktort attól, hogy meg kelljen jelennie és egy számára mindenféleképpen kellemetlen helyzetben, kellemetlen kérdésekre kelljen valamit mondania a kegyelmi botrányt feltáró parlamenti vizsgálóbizottság színe előtt.

Itt most nem az az érdekes, hogy ugyan miért vetemedik e lépésre egy olyan párt, amelyik papíron riválisa a bukott miniszterelnök, azaz Orbán Viktor pártjának, mert azt tudjuk: nyilván azért tesz ilyet, mivel a Mi Hazánk és a Fidesz nem egymás ellenfelei. Nem múlt péntek óta, már nagyon régóta nem azok. A kapcsolat dinamikáját az alakítja, hogy ki tesz szívességet éppen kinek. Ezúttal Novák tette meg azt a szívességet Orbánnak, hogy megkímélte egy számára több mint kínos kihallgatástól (ami van annyira kínos, mint Kapitány Istvánnak az, hogy egyáltalán felmerült a lemondása híre), ami akkor is kínos lett volna, ha mostanra már minden valószínűség szerint folyékonyabban hazudik, mint Donald Trump.

Az az olvasat, amit a brüsszeli patrióta csúcsra utazása előtt felkínált a korábbi homofób korlátozásoktól megszabadított, ám a gyermekek szigorúbb médiavédelmét és a kórházban hagyott csecsemők gyorsított elhelyezését szavatoló gyermekvédelmi törvény módosítására, teljesen elborultnak tűnik, de tartok tőle, elhibázott volna ezt azzal magyarázni, hogy ma se érti, miért szenvedett megsemmisítő vereséget áprilisban, illetve hogy már olyan távol került a valóságtól, ahonnan már képtelen visszajönni. Ha először ránézünk, úgy tűnik, hogy elmekórtani esettel állunk szemben, pedig nem:

Magyar Péter brüsszeli elvárásra kiszolgáltatja a magyar gyerekeket a genderlobbinak.

A módosítás az LMBTQ-szervezetek jogairól és a magyar gyermekvédelmi szabályok fellazításáról szól.

A Fidesz–KDNP-kormány megalkotta Európa legjobb gyermekvédelmi törvényét. A Tisza most ezt írja át az LMBTQ-szervezetek és a pedofilok érdekében. A szülőket megkerülve visszaengedik a genderpropagandát a magyar iskolákba és óvodákba.

A Tisza lépése ráadásul súlyosan antidemokratikus. 2022-ben 3,5 millió magyar ember mondott nemet a genderpropagandára a gyermekvédelmi népszavazáson. A Tisza-kormány most semmibe veszi az akaratukat.

Az csak egy apróság ebben a kínos mennydörgésben, hogy a 2022. április 3-án tartott, kormány által kezdeményezett „gyermekvédelmi” népszavazás érvénytelen és eredménytelen is volt, amennyiben az érvényes szavazatok száma a négy aberrált kérdés egyikében sem érte el a törvényben előírt érvényességi küszöböt, mindenki másból vezeti le a demokráciát vagy annak hiányát. Van akinek a demokrácia mértékegysége egy négy évvel ezelőtti érvénytelen és eredménytelen népszavazás, amit nemcsak az idő, de egy érvényes és eredményes parlamenti választás is felülírt. Ennél jóval súlyosabb az, hogy a leghírhedtebb illiberális demokrata úgy állítja, hogy a Tisza a pedofilok érdekében írta át a gyermekvédelmi törvényt, hogy a módosított változatban természetesen megmaradt a gyermekek védelmét szolgáló bűnügyi adatmegismerés lehetősége (például pedofil-nyilvántartás), csupán az változott, hogy a visszaélések elkerülése érdekében az adatokhoz való hozzáférést szigorú előzetes hatósági ellenőrzéshez és adatvédelmi szabályokhoz kötik. 

A jelenlegi miniszterelnök – aki megbuktatott elődje szerint brüsszeli elvárásra szolgáltatja ki a magyar gyerekeket a genderlobbinak – úgy véli, Orbán Viktor büszke arra, hogy a pártja a kórházban hagyott csecsemők és a veszélyben lévő gyerekek ellen szavazott, aminek a tetejébe pedofilozott is egy egészségeset, holott korábban ő kampányolt és adott kitüntetést egy pedofil rémnek. Ez persze mind igaz, de ennél nyomasztóbb a helyzet. És még csak nem is azért, mert miután az Ukrajna elleni uszítás mellett az LMBTQ-közösség és a pedofília közti egyenlőségtétel volt a NER bukás előtti utolsó éveinek – az ország kirablásán túlmutató – messze legnagyobb bűne, egy olyan volt miniszterelnök folytatja a nagyipari pedofilozást, akinek a kormányzása alatt egy köztörvényes pedofil szörnyeteg bűnsegédje bizonyítottan elnöki kegyelmet kapott, és akinek a miniszterelnöksége alatt semmivel nem magyarázható védelmet élvező gyerekbántalmazó, szadista, pedofil gyermekvédők nyomorították meg hosszú éveken a magyar gyerekek életét az állami rendszerben, de sehol nem volt Orbán, az első számú védőpajzs, akinek a gyerek a vörös vonal.

Ez mind igaz, de ez nem egy újabb hazugság a többi közül. Ez nem a gyerekekről, nem a pedofilokról, nem a melegekről, nem az LMBTQ-szervezetekről, és főleg nem arról szól, hogy a választási vereség óta eltelt fél évben semmit nem sikerült megértenie az okokról és a miértekről. Az az érzésem, hogy pont az ellenkezője igaz. A pedofília és a homoszexualitás újbóli összemosása, a Tisza összepedofilozásának újabb orrfacsaró kísérlete nagyon is tudatos. Arról szól, hogy nagyon is érti, hogy az általa betiltott, a tiltás ellenére többszázezresre duzzadt Pride-on valójában már azelőtt megbukott, hogy megbukott volna. Csakhogy ő nem bukhat meg, és soha nem is fog beletörődni a bukásba. Nem érdekli, hogy a kegyelmi ügyet az életben nem mossa le magáról, pedig a bukása gyökerei a kegyelmi ügyben keresendők. Meg Juhász Péter Pálban, meg Vásárhelyi Jánosban meg Kónya Endrében, meg a bicskei gyermekotthon és a Szőlő utcai javítóintézet áldozataiban, akiknek a segélykiáltásait a rezsimje nem volt hajlandó meghallani. Nem érdekli, hogy kisebbségben van, hogy vesztésre áll, hogy ez az a kérdés, amelyben biztosan csendben kellene maradni. Ez mind nem érdekli, egy dolog érdekli: amíg akárcsak egyetlen szavazója van, ameddig él és mozog és szabadon van, ne legyen megnyugvás ebben az országban. Ez után a kirohanás után még nagyobb jelentőségűnek tűnik, hogy mit makogott volna össze abban a parlamenti vizsgálóbizottságban, ahol azért nem kell bemennie, mert Novák Előd megakadályozta. Amit érdemes komolyan venni, és nem elmeorvosi kérdésként kezelni: aki a hazát saját magával azonosítja, ami nem lehet ellenzékben, az 5-10-20 százalékos támogatottság mellett is mindent el fog követni, hogy az a haza ne leljen békére soha.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.