VENDÉG

Jemen: egy háború vég nélkül

Csendben, ám bizonyosan új háború kezdődik a Közel-Keleten. Miközben a világ figyelmét elsősorban az ukrajnai és az iráni konfliktus és ezek következményei kötik le, Jemenben ismét mozgásba lendült a front. A nemzetközileg elismert jemeni kormány október 4-én hivatalosan is bejelentette a húszik által ellenőrzött területek visszafoglalását célzó hadműveleteket. Ez azonban még csak a nyitánya lehet annak a jóval nagyobb, szaúdi támogatású offenzívának, amelynek tervei akár százezer jemeni katona bevetésével számolnak. Egyes értesülések szerint a támadás már október első felében teljes erővel megindulhat, más források az amerikai novemberi félidős választások utáni időszakot tartják valószínűbbnek. A kérdés tehát már nem az, lesz-e újabb nagy háború Jemenben, hanem az, hogy mikor és milyen erővel bontakozik ki. Ezzel véget ért a 2022 óta fennálló törékeny fegyvernyugvás. A közvetlen cél most a húszik utóbbi hetekben elért területi nyereségeinek felszámolása, mindenekelőtt a Vörös-tenger partvidékének és a Bab el-Mandeb térségének visszaszerzése. A politikai cél ennél jóval ambiciózusabb: a jemeni kormány az egész országot vissza akarja venni. A két cél között azonban óriási különbség van. A Bab el-Mandeb visszafoglalása katonailag elképzelhető. A húszi rendszer megsemmisítése sokkal kevésbé.

Jemen mintegy 42 milliós lakosságának szinte egésze muszlim, 60–65 százaléka szunnita, 35–40 százaléka pedig síita, döntően az ország északi részén élő zaidita, amelyből maga a húszi mozgalom is kinőtt. A vallási választóvonal azonban nem azonos a politikai frontvonallal: korántsem minden zaidita húszi, és a konfliktus sem egyszerűen szunnita–síita vallásháború. A húszik Jemen területének közel harmadát tartják ellenőrzésük alatt, csakhogy ebbe tartozik a főváros, Szanaa és a rendkívül sűrűn lakott északnyugati országrész is. Így területileg kisebbségben vannak, miközben a lakosság bő kétharmada az általuk uralt területeken él.

Ami Európát, Egyiptomot és az olajmonarchiákat a leginkább érdekli, az a Bab el-Mandeb, az alig harminc kilométer széles tengeri szoros, amely az Ádeni-öblöt köti össze a Vörös-tengerrel, azon keresztül pedig a Szuezi-csatornával. Ha itt tartósan veszélyessé válik a hajózás, az Ázsia és Európa közötti forgalom jelentős részének Afrika megkerülésével kell(ene) haladnia. Most ráadásul a Hormuzi-szoros körüli iráni konfliktus is bizonytalanná tette a Perzsa-öböl kijáratát. Két ilyen útvonal egyidejű fenyegetése már nem regionális kellemetlenség, hanem világgazdasági kockázat. Ez magyarázza, miért vállal Szaúd-Arábia ismét jelentős katonai kockázatot Jemenben. A Reuters értesülése szerint a mostani hadműveleti tervek akár 100 ezer jemeni katonával is számolhatnak. A szárazföldi harc fő terhét azonban Rijád ezúttal sem szaúdi csapatokra akarja helyezni, hanem jemeni erők támadnak szaúdi légi, hírszerzési, pénzügyi és logisztikai támogatással. Az Egyesült Államok hírszerzési és célfelderítési segítséget nyújt. Törökország és Pakisztán felszereléssel, technikai segítséggel és tanácsadókkal támogatja Rijádot. Jelenleg nincs adat arról, hogy török vagy pakisztáni harcoló alakulatokat küldenének Jemenbe. Az augusztusban létrejött mekkai szaúdi–török–pakisztáni védelmi egyezmény kimondja, hogy az egyik tag elleni támadást mindhárom elleni támadásnak tekintik. Október 5-én Rijádban éppen az együttműködés további intézményesítéséről tárgyalnak. Jemen annak lehet az első próbája, hogy a politikai deklarációból kialakul-e működő katonai együttműködés.

A legnagyobb tévedés az volna, ha a támadók lebecsülnék ellenfelüket. A húszik már régen nem egyszerű gerillák. Az Anszár Allah (Isten támogatói), közkeletű nevén a húszi mozgalom negyedszázad alatt egy észak-jemeni felkelőcsoportból olyan hibrid katonai szervezetté fejlődött, amely bizonyos képességeiben inkább egy kisebb állam haderejére hasonlít. A 2014-ben elfoglalt fővárost, Szanaát azóta is ellenőrzi, és Jemen legsűrűbben lakott területeinek jelentős része a kezén van. A katonai létszámadatok bizonytalanok. Az ENSZ szakértői testületére hivatkozó Reuters 350 ezer körüli fegyveres állományról írt, más becslések 200 ezer körüli ténylegesebb katonai erővel számolnak. A névleges létszámnál azonban fontosabb a szervezettség. A húszik egységesebb parancsnoki rendszerrel rendelkeznek, mint a velük szemben álló, egymással sokszor rivalizáló jemeni alakulatok. S megtanultak háborúzni. A 2024-es ENSZ-szakértői jelentés ballisztikus és cirkálórakétákat, hajók elleni fegyvereket, légvédelmi rakétákat, drónokat, gyorsnaszádokat, pilóta nélküli felszíni járműveket, valamint szárazföldi és tengeri aknákat sorolt fel a húszi arzenálban. Ezek jelentős részének előállítására külső – azaz iráni – technikai segítség nélkül nem lennének képesek. Vagyis egy különös hadsereggel állunk szemben: vadászgépei és korszerű páncélos hadosztályai nincsenek, de képes több száz vagy akár ezer kilométerről megtámadni egy olajfinomítót vagy egy hajót. Van még egy fontos fegyverük: az ország földrajza. Észak-Jemen hegyei ideális terepet kínálnak a védekező félnek. A húszik föld alatti raktárakat, megerősített létesítményeket és szétszórt indítóállásokat használnak. Az amerikaiak ezt nagyon jól ismerik. A CENTCOM, az amerikai haderő középső parancsnoksága az elmúlt években radarállomásokat, drónirányító központokat, rakétaraktárakat, légvédelmi rendszereket és mélyen fekvő föld alatti fegyvertárolókat is támadott; utóbbiak ellen még B–2 Spirit lopakodó bombázókat is bevetettek. A csapások komoly veszteségeket okoztak. Egy korábbi amerikai hadműveleti időszakban a CENTCOM 69 százalékos csökkenésről számolt be a húszi ballisztikusrakéta-indításokban és 55 százalékosról az egyirányú támadó drónok alkalmazásában. Ez azonban éppen a probléma másik oldalát bizonyítja: az Egyesült Államok óriási légi és haditengerészeti fölénnyel képes volt jelentősen csökkenteni a húszik támadóképességét, felszámolni azonban nem tudta azt. Az elemzők már a korábbi jemeni rakétaháború tapasztalataiból arra jutottak, hogy rendkívül nehéz az ellenséges rakétaerőt még az indítás előtt megsemmisíteni. Mobil indítóállások, föld alatti tárolók és decentralizált fegyverkészletek esetében a teljes felszámolás szinte reménytelen vállalkozás. Ezért, ha azt kérdezzük, meg lehet-e semmisíteni a húszikat, az a válasz, hogy katonai értelemben aligha. Területeket lehet tőlük visszafoglalni. Kikötőiket el lehet foglalni. Rakétaraktáraikat, vezetési pontjaikat, drónüzemeiket le lehet bombázni. Utánpótlási útvonalaikat lehet támadni, és iráni fegyverszállítmányaikat lehet elfogni. A Bab el-Mandebből is ki lehet őket szorítani. De ebből nem következik a húszi mozgalom megszűnése. Szaúd-Arábia 2015-ben már egyszer abban a hitben kezdett háborút Jemenben, hogy légi fölényével és pénzügyi erejével viszonylag gyorsan térdre kényszerítheti őket. Egy évtizeddel később a húszik nemhogy léteznek, hanem katonailag lényegesen erősebbek, technikailag fejlettebbek és regionálisan veszélyesebbek, mint a háború kezdetén.

Itt húzódik a mostani hadjárat egyik veszélyes határvonala. Más dolog visszafoglalni a Vörös-tenger partvidékét, kikötőket és közlekedési csomópontokat, és egészen más megindulni Szanaa, majd a húszik északi hegyvidéki hátországa felé. Az előbbihez a támadók légi fölénye, drónjai, felderítése és tüzérsége döntő segítséget adhat; az utóbbinál ezek előnye jelentősen csökken. A hegyekben a húszik kisebb egységekre oszlanak, elrejtik rakétáikat és drónjaikat, aknázhatják az utakat, rajtaütésekkel támadhatják az utánpótlást, majd eltűnhetnek a terepen és a helyi lakosság között. Még a közel hárommilliós főváros, Szanaa elfoglalása sem jelentené feltétlenül a háború végét, könnyen lehet, hogy éppen akkor kezdődne annak legköltségesebb szakasza. A támadóknak városokat, utakat és területeket kellene tartósan ellenőrizniük, miközben a húsziknak elegendő volna túlélniük és folytatniuk a gerillaháborút. 

Ez az aszimmetrikus hadviselés régi paradoxona, amelyet Afganisztántól Vietnamig számos nagyhatalom megtapasztalt: a katonailag gyengébb félnek nem feltétlenül kell legyőznie az erősebbet. Elég, ha megakadályozza abban, hogy befejezze a háborút. Ahogy az afgán tálibok állítólag egyszer az amerikaiaknak mondták: „Nektek órátok van. Nekünk időnk.” A húszik stratégiáját aligha lehetne ennél tömörebben összefoglalni.

A mostani hadjárat ezért akkor lehet sikeres, ha célját reálisan határozzák meg. A Vörös-tenger partvidékének és a Bab el-Mandeb körzetének visszafoglalása, Taiz tehermentesítése, a húszi rakéta- és drónképesség tartós gyengítése, valamint az iráni utánpótlás korlátozása elérhető katonai cél lehet. Szanaa elfoglalása és a húszi rendszer teljes felszámolása már egészen más nagyságrendű vállalkozás volna. A húsziknak nem kell megnyerniük a háborút, elég, ha nem veszítik el. Ha visszavonulnak az északi hegyvidékre, szétszórják rakéta- és drónerőiket, támadják a szaúdi infrastruktúrát, közben pedig folyamatos veszteséget okoznak az előrenyomuló jemeni csapatoknak, az idő nekik dolgozhat. A támadó koalíciónak sikereket kell felmutatnia; a húsziknak elegendő túlélniük.

A következő hetekben ezért valószínűleg nem Szanaa lesz a döntő kérdés, hanem a tengerpart. A szaúdi támogatású erők megpróbálhatják elvágni a húszikat a Bab el-Mandebtől és visszaszorítani őket a hegyvidék irányába. Ehhez intenzív légi hadjárat, drónfelderítés, elektronikai hadviselés és amerikai hírszerzési támogatás társulhat. A húszik válasza feltehetően nem kizárólag a fronton érkezik. Rakéta- és dróntámadásokkal igyekezhetnek növelni Szaúd-Arábia háborús költségeit, veszélyeztethetik az olajipari infrastruktúrát és továbbra is fenyegethetik a hajózást. Október elején már szaúdi Aramco-létesítmények ellen is indítottak rakétákat és drónokat, amire az olajpiac azonnal áremelkedéssel reagált. A legnagyobb bizonytalanság ugyanakkor nem a fegyverekben, hanem a támadó oldal egységében rejlik. A húszik centralizált politikai-katonai szervezettel állnak szemben olyan kormányzati erőkkel, amelyet évek óta helyi, törzsi, regionális és szeparatista érdekellentétek szabdalnak. Százezer katona papíron óriási erő. Százezer, különböző parancsnokokhoz és politikai csoportokhoz kötődő katona már sokkal kevésbé az. Mindennek hátterében pedig ott áll egy ország, amely gyakorlatilag már az újabb háború előtt humanitárius katasztrófában élt. Az ENSZ szerint 2026-ban 22,3 millió ember szorul humanitárius segítségre, 18,3 millióan akut élelmiszer-bizonytalanságban élnek. Az elmúlt hetek új harcai miatt további több mint 152 ezer ember menekült el otthonából.

Így Jemenben egyszerre három háború zajlik majd. Az egyik a Bab el-Mandebért folyik. A másik arról dönthet, képes-e a Szaúd-Arábia–Törökország–Pakisztán együttműködés valódi katonai szövetséggé fejlődni. A harmadik pedig az a régi jemeni háború, amelyet külső hatalmak újra és újra megpróbálnak katonailag lezárni. Az első kettőben néhány hónapon belül lehet eredményt hirdetni. A harmadikban valószínűleg nem.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább