NEHAZUGGY

Nem meglepő, nem elítélhető, szükségszerű

Molnár Bálint | Ma | 8:35

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 13,320 forint, még hiányzik 2,286,680 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kellemes szép jó reggelt mindenkinek! Férfiaknak, nőknek egyaránt. Mint tudjuk, egy normálisabb világban a férfi munka és a női munka között nincs különbség, nem azért, mert a házelnök asszony mondja, hanem mert ez a helyes. Reményeim szerint a tegnap reggeli malőr nem ismétlődik meg, majd az utolsó szó jogán elmesélem, miről volt szó.

Addig is: szeptember 2-a van, 81 éve ezen az őszi napon ért véget hivatalosan, a globális harcok lezárása tekintetében a második világháború (Európában már korábban, májusban véget ért), midőn a Missouri amerikai hadihajó fedélzetén a japán küldöttség aláírta a kapitulációs okmányt. Ez nem jelent különösebben semmit, egy történelmi tény. Aminek önmagában nincs jelentősége, de azért hozom szóba, mert amíg a bukott rezsim erkölcsileg nagybeteg ágensei a konstruktív ellenzékiség húrjait pengetik, vagyis például a politikai ellenség táborába tartozó, vagy annak vélt nőket, politikusokat és nem politikusokat szélsőségesen undorító módon gyaláznak és igyekeznek megszégyeníteni, valamint a szemüket forgatva aggódnak a jogállam és a demokrácia miatt, és már-már fizikai fájdalmat mímelve sivalkodnak, amiért szerintük az önkény tiszás kormánya éppen a leginkább rászorulókat hagyta cserben például az iskolakezdési támogatással (vagyis azokat, akiknek a szenvedései soha el se érték az Orbán-kormányok ingerküszöbét), vagy amíg külföldi lapoknak adott interjúkban panaszkodnak és sajnáltatják magukat, mint a fehér zászlós Orbán Balázs, hogy őket boszorkányüldözik és le akarnak számolni velük, 81 évvel a második világháború után Oroszország egyre brutálisabb hibrid háborút folytat Európa ellen, amelynek ukrajnai felét ötödik éve fizikailag is ostromolja és gyilkolja.

Ennek emblematikus példája a lipcsei repülőtér ellen irányuló augusztus 4-i dróntámadás, ami szerencsére ugyan meghiúsult, de ez nem változtat azon az a hűvös tényen, hogy a drónt robbanószerrel is felszerelték. És nem elég, hogy a rendőrség vizsgálati eredményei, az elkövetői mintázatok, pláne a hírszerzési értesülések mind egyértelműen Moszkvára, Moszkva megbízására és felelősségére mutatnak, még Zaharova külügyi szóvivő elvtársnőnek áll feljebb. Miután válaszként a hibrid fenekedésre, a német kormány bejelentette, hogy szeptember 18-ig bezáratja a bonni orosz főkonzulátust és a Berlinben működő Orosz Ház kulturális központot, továbbá megszigorítja az orosz állampolgárok beutazásának ellenőrzését is, Zaharova elvtársnő meg van sértődve és tovább fenyegetőzik. Hogy Németország „meg fogja kapni a megfelelő választ”.

Mióta Moszkva fideszes cselédei és Európát felforgató ügynökei megbuktak és nem magyarázzák naponta, hogy miért nemzeti érdek a fehér zászlót alázatosan, tisztelettudóan lengetve meghunyászkodni, mert a véres orosz energia nélkül mind meghalunk, kevesebb szó esik az ukrajnai háborúról is (amibe annak dacára nem sodródtunk bele, hogy Szijjártó és Orbán eltűnt a képből és nem igyekszik minden lélegzetvételével demonstrálni a tömeggyilkosok iránti lojalitásukat), meg úgy általában a külpolitikáról is és arról, hogy Magyarországnak hol a helye ebben az egészben. Már nem olyan gazdag a fantáziám, meg kezdenek halványulni a moszkovita magyar külügy napi rikácsolával kapcsolatos emlékeim is, de nem tudom elképzelni se, hogy most mit préseltek volna ki magukból ezek a nyomorultak, ha netán még mindig a kezükben lenne a kormánykerék. Jó, el tudom képzelni, hogy Szijjártó bekéreti a német nagykövetet és jól lecseszi, amiért a hazája provokálja a békepárti oroszokat és ezzel a harmadik világháború kirobbantásán dolgozik, de nagyon nem akarok képzelődni.

Cserébe díjazom, hogy a magyarok életével felelőtlenül szórakozó rohamkakadu utódja úgy szólalt meg, ahogyan egy EU- és NATO-tagország kormányának tagjától elvárható, miután egy Magyarország méretű EU- és NATO-tagországnak elemi érdeke, hogy teljes szolidaritást vállaljon a partnereivel, szövetégeseivel, akik majd egy nem kívánatos fordított esetben ugyanígy tesznek, és nevezze nevén a realitásokat: Magyarországra nézve aggasztó és veszélyt jelentő tényállás az orosz hibrid tevékenységek számának és intenzitásának növekedése Európában. Oroszország nem a barátunk, hanem az ellenségünk, mindig is az volt. Azt a pokolgépes robbantást, amelyet kedd reggel követtek el ismeretlen tettesek a kelet-németországi Jänschwalde hőerőművének közelében található áramelosztó ellen, most csak érintőlegesen említem, hiszen még nem világos, hogy mi történt pontosan, mi célból, ki az elkövető, ki a megrendelő, de őszintén szólva nem lennék nagyon meglepődve, ha itt is befigyelne a háttérben meghúzódó orosz szál.

Teljesen nyilvánvaló és érthető, hogy mostanság ezek a kérdések kevéssé foglalkoztatják a magyarokat, hiszen olyan mértékben szivárog a az elmúlt tizenhat év örökségének méreganyaga, olyan lenyúlt, elsíbolt, hűtlenül kezelt, felszívódott, eltűnt közpénztételeket érintő hírzaj van, és olyan felfokozottak a várakozások az Orbán-rezsim forintosítható bűneivel kapcsolatos elszámoltatással, jogos felelősségre vonással kapcsolatban, hogy az lényegében minden mást kitakar. Nem meglepő, nem elítélhető, egyszerűen nem lehet másképp. Akár 20, akár 60, akár 30-40 ezer milliárd forint – ahogyan Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója becsüli – tűnt el a NER alatt, annak minden fillérje hiányzik a gazdaságból, a magyarok élhetőbb életéből, jövőjéből. De ezeken a legtöbbek által fel sem fogható brutális összegeken túl talán még fontosabb: az elszámoltatás – ami nem gonoszság, nem bosszúszomj, nem állatias agresszió, nem kivégzés, szólni kéne az elborult agyú kretén propagandistáknak, akiknek azt sem sikerült felfogni még, hogy nem a Tisza-kormány, hanem a saját gazdáik húzták ki alóluk a szőnyeget, hogy tényleg érdemes lenne befejezni a hazudozást – jogos igényét semmi nem írhatja felül. Akkor sem, ha van ebben bőven veszély: ha korábbi kormányzati politikusok, nagykutyák, miniszterek, Rogánok, Lázárok és Szijjártók nem kerülnek a bíróság elé, abba könnyen beletörhet a bicskája a jelenlegi kormánynak. Ami ahhoz képest kit érdekel, hogy ezzel ismét kisiklik a rendszerváltás szent ügye. Nem kellene.

Sivalkodó Lentulaik, Kohánok és mások ide vagy oda, látva azt a leírhatatlan mennyiségű botrányos ügyet, amit az ipari hulladéknak se nevezhető lélegeztetőgép-biznisztől az Eximbank körüli hivatali visszaélésig és hűtlen kezelésig terjed, nem találok (egyelőre) kivetnivalót sem a miniszteri kompetenciák átszervezésében, és valószínűleg a jövőben sem fogok kivetnivalót találni a vagyonelkobzás lehetőségének tágításában. Sőt, nagyon helyes, hogy a jövőben attól is lefoglalhatnak majd vagyontárgyakat, aki maga ugyan nem vett részt bűncselekmény elkövetésében, de a vagyona feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származik. Mondanám, hogy ez a minimum, és mondom is. Túl sok kacsalábon forgó villa, kastély, erdő, jacht, magánrepülő, helikopter, táska bunda, autó, motor, bútor, festmény, szobor, aranytömb és toronyóra láncostul tűnt el az elmúlt tizenhat évben ahhoz, hogy a finomkodásnak helye volna. Nincs helye semmilyen jogállami finomkodásnak. Mert az a sok pénz, amiből a felsorolt és fel nem sorolható tulajdon származik, az nem eltűnt, hanem ellopott pénzből származik. És akkor a bukásuk előtti utolsó száz métereken maguknak titokban kiosztott több mint 500 milliárdról egy büdös szót nem szóltam.

Az utolsó szó jogán, főleg törzsolvasóink figyelmébe (szerk.): tegnap sikerült egy technikai malőr okán Horn Anna egykori vendégszerzőnk neve alatt feltolni a reggeli posztot. Megkésve, de szerencsére azért még időben észrevettük. Elnézést kérünk. A dolog azért is bántó, mert még Edgar barátunk halála előtt kaptunk egy olvasói levelet, amelynek szerzője, egy barátja, Anna halálhíréről számolt be, és arról, hogy ha egy mód van rá, szeretne majd néhány sort megjelentetni az emlékére. Végül nem kaptuk meg ezeket a sorokat, és nem is vertük illetéktelenül nagydobra, ami történt, de akkor most. Köszönünk neki is mindent, nyugodjon békében. Mi még visszatérünk.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!