VENDÉG

Jóslat

A teniszben ezt hívják ki nem kényszerített hibának. Amikor a játékosnak nem kellene bravúrt végrehajtania, az ellenfél sem szorítja sarokba, a labda lassan, kényelmesen érkezik, ő pedig valami megmagyarázhatatlan okból beleüti a hálóba. A Tisza-kormány és parlamenti többsége ezt tette, amikor Unger Anna politológust választotta meg a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének.

A döntés önmagában természetesen nem bizonyít semmit Unger Anna alkalmasságáról vagy alkalmatlanságáról. Az ELTE docense, választási szakértő, a demokratikus és autoriter rendszerek kutatója, évek óta foglalkozik korrupcióval, pártfinanszírozással és a demokratikus átmenetek problémáival. A parlamenti meghallgatásán is világosan beszélt arról, hogy az elszámoltatás nélkül egy autoriter rendszer után létrejövő demokrácia nehezen konszolidálható. Csakhogy itt nem egy egyetemi tanszék vezetőjét, nem egy demokráciakutató intézet igazgatóját és nem egy politikai elemzőt kellett kiválasztani. Az NVVH feladata a közvagyonnal kapcsolatos visszaélések feltárása, az eltűnt vagyon felkutatása, biztosítása és visszaszerzése; eljárásokat kezdeményezhet, keresetet indíthat, és büntetőeljárásokkal összefüggő jogosítványai is vannak. Magyarul: ide nem elsősorban annak kell érkeznie, aki kiválóan el tudja magyarázni, hogyan működött az Orbán-rendszer, hanem annak, aki képes nekiállni a romok között bizonyítékot keresni.

Az érthetetlenség ráadásul nem Unger Anna kiválasztásával kezdődött. Már a pályázati feltételeket is úgy határozták meg, hogy Hadházy Ákos eleve ne indulhasson. A törvény kizárta azt, aki a jelölését megelőző hat évben országgyűlési képviselő volt, miközben meghatározott – jogi, gazdasági, államtudományi, politikatudományi, közigazgatás-tudományi vagy más társadalomtudományi – végzettséget is előírt. Hadházy mindkét rostán fennakadt volna, hiszen tíz éven át parlamenti képviselő volt, eredeti szakmája szerint pedig állatorvos. Formailag persze mindez indokolható. A politikai előélet kizárását a hivatal pártatlanságának biztosításával magyarázták, a szigorú végzettségi követelményeket pedig a különleges feladat- és hatáskörökkel. Csakhogy így sikerült kizárni a versenyből azt az embert, aki az elmúlt évtizedben Magyarországon talán mindenki másnál több energiát fordított konkrét korrupciós ügyek feltárására: helyszínekre ment, dokumentumokat szerzett, közbeszerzéseket bogarászott, feljelentéseket tett, és ügyek százait vitte a nyilvánosság elé. Lehet Hadházy politikai stílusát szeretni vagy nem szeretni, de azt nehéz lenne állítani, hogy nincs gyakorlati tapasztalata abban, amire ezt a hivatalt létrehozták. Ha érdemi közvéleménykutatás lett volna az intézmény vezetőjének személyéről, merem állítani, hogy 10 emberből 9-nek Hadházy Ákos személye ugrott volna be, mint aki kiérdemelte ezt a posztot és megbízható módon, pártatlanul és megvesztegethetetlenül utána megy az ügyeknek a megfelelő apparátust irányítva. Hadházy kizárása nyilvánvalóan álságos volt, hiszen egy független országgyűlési képviselőre nehéz lenne ráhúzni azt, hogy „pártkatona”. Ezt követően annál fontosabb lett volna, hogy a megmaradt jelöltek közül olyan ember kerüljön az NVVH élére, akinek szakmai múltja a lehető legközvetlenebbül kapcsolódik a korrupció feltárásához, a közpénzügyek ellenőrzéséhez és a vagyonvisszaszerzéshez. Vagyis: ha Hadházyt a szabályokkal kizárták, legalább Ligeti Miklós mellett szólt volna egy nagyon erős logika, aki másodikként jutott volna eszébe a közvéleménykutatás alanyainak e tisztségre vonatkozóan.

Ehhez képest végül egyikük sem lett a hivatal vezetője.

Ligeti Miklósnak, a Transparency International Magyarország jogi vezetőjének hosszú évek óta lényegében ez a szakmai közege. Megjelent mögötte Hadházy Ákos támogatása és – ami ennél is fontosabb – egy rendkívül erős társadalmi várakozás. Hadházy is úgy vélte, hogy a jelöltek közül szakmai szempontból Ligeti a legalkalmasabb. Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter pedig azért bírálta Unger jelölését, mert szerinte ehhez a hivatalhoz elsősorban büntetőjogi, nyomozati és vádképviseleti tapasztalattal rendelkező vezetőre lenne szükség.

Meggyőződésem, hogy még a Hadházy–Ligeti párosnak is iszonyúan nehéz dolga lett volna. Tizenhat év után ugyanis az „elszámoltatás” szó mögött már nem egyszerű politikai ígéret áll, hanem felhalmozódott társadalmi indulat. Választópolgárok, különösen a Tisza-szavazók százezrei képzelik úgy, hogy szeptemberben felkapcsolják a villanyt az új intézetben, a Markó utcában, októberben megindulnak a nyomozások, karácsonyra meglesznek az első lefoglalt kastélyok, tavasszal pedig már talicskával hordják vissza a milliárdokat az államkasszába. Csakhogy a jogállam nem így működik. És ha így működne, akkor pontosan azt a jogállamot számolná fel, amelynek helyreállítása az egész vállalkozás egyik értelme. Unger Anna ezt egyébként pontosan látja. A meghallgatásán egyenesen azt mondta: szerinte botorság arra számítani, hogy a hivatal hatéves első ciklusában már jogerős ítéletek születnek. Legfeljebb arra lehet elég ez az idő, hogy a felelősök bíróság elé kerüljenek. Ez szakmailag lehet józan mondat. Politikailag azonban már most jelzi a problémát: a társadalom jelentős része nem hat év múlva akarja megtudni, hogy megkezdődött-e valami, hanem néhány hónap múlva akarja látni a vádemeléseket. És nem csak a kis halakét. Ne feledjük, Magyar Péter egyik legkonkrétabb és támogatók tömegeit vonzó ígérete az „Út a börtönbe” jelszóval hirdetett program volt, s folyamatosan fideszes bűnözőkről, maffiáról beszélt. 

Az immár tagadhatatlanul egyre erősebb társadalmi nyomást Hadházy és Ligeti is alig győzte volna elviselni. Pedig őket legalább az elmúlt évtized korrupcióellenes küzdelmei hitelesítették erre a szerepre. Unger Annának ugyanezt a bizalmat szeptember elsejétől kellene megszereznie – ráadásul úgy, hogy kinevezésének pillanatában már magyarázkodni kell miatta. Ennél rosszabb rajtot nehéz elképzelni. A kiválasztás módja ráadásul csak tovább rontja a helyzetet. Az elnöki posztra 96-an pályáztak, de a bizottság nem hozza nyilvánosságra sem az értékelési sablont, sem a jelöltek pontszámait, sem a legjobbak szakmai koncepcióit. Közben Hadházy Ákos már közérdekű adatigényléssel próbálja tisztázni a kiválasztás körülményeit, mert olyan információk jutottak el hozzá, amelyek szerint a folyamat nem úgy zajlott, ahogyan azt a nyilvánosságnak bemutatták. Ezek egyelőre állítások, nem bizonyított tények – de már a létezésük is politikai méreg egy olyan hivatal bölcsőjénél, amelynek legfontosabb tőkéje éppen a közbizalom lenne.

S mindezt miért? Ez az, amit nem értek. Unger Anna megválasztása nem valamiféle kényszerhelyzet eredménye volt. Nem állt ott Orbán Viktor kétharmada, nem kellett kompromisszumot kötni a Fidesszel, amelynek képviselői a szavazás előtt nagyrészt kivonultak. A parlament 137 igen szavazattal választotta meg Ungert; megbízatása szeptember elsején kezdődik és hat évre szól. A kormányoldalnak tehát megvolt a politikai ereje ahhoz, hogy azt válassza, akit akar. Nemcsak a sima Tisza-szavazók, hanem a Tisza-szigetek is rögtön mozgolódni kezdtek. Magyar Péter kénytelen volt sajtótájékoztatón védeni a döntést, visszautasítani a háttéralkuról szóló gyanúkat, és közölte, hogy Ligeti Miklóst továbbra is szeretnék bevonni a hivatal munkájába. Ennél szebb bizonyíték aligha kell arra, hogy politikailag mennyire rosszul sikerült a kezdés. Egy olyan intézmény első napjairól beszélünk, amelynek a tekintélyét az első perctől építeni kellett volna, nem pedig az első perctől menteni.

A szerző meggyőződése, hogy Unger Anna nem fogja kitölteni a hatéves mandátumát. Sőt, az én jóslatom, hogy néhány hónap múlva bedobja a törölközőt. Nem azért, mert megkérdőjelezném elhivatottságát, nem azért, mert ne lenne intelligens, felkészült vagy jó szervező. Hanem azért, mert olyan darálóba ültették bele, amelyre a szakmai életútja nem készítette fel. Minden nap azt fogják kérdezni tőle: hol vannak a vezetőszárak? Kit tartóztattak le? Melyik kastélyt vették vissza? Hol vannak a milliárdok? Miért nincs vádemelés? Miért nincs ítélet? Miért nem történt semmi ebben vagy abban az ügyben? Miért dolgozik még mindig itt vagy ott ez vagy az az ember? Miért nem vitték el ezt? Miért nem foglalták le azt? Ha gyorsan cselekszik, boszorkányüldözéssel vádolják majd. Ha óvatos, akkor tutyimutyi. Ha kivárja a bizonyítékokat, az időhúzás. Ha hibázik, az koncepciós eljárás. Ha fél év múlva nincsenek látványos eredmények, a saját tábor egy része fogja számon kérni rajta azt, amit ma még a Fidesz támadásának tartana. Ehhez nem egyszerűen szakértelem szükséges. Ehhez rinocéroszbőr, nyomozói ösztön, jogászi rutin, politikai érzék és egészen kivételes pszichés teherbírás kell egyszerre. Lehet, hogy Unger Anna rendelkezik mindezzel. Ha igen, tévedni fogok, és örömmel fogom elismerni.

De ma, kinevezésének estéjén meggyőződésem, hogy előélete, bizottsági meghallgatása alapján nem fogja kibírni, legfeljebb pár hónapja lesz az NVVH vezetői székében.

Ezt a kockázatot teljesen fölöslegesen vállalta a Tisza. Volt más választása. Volt szakmailag kézenfekvőbb jelöltje. Volt társadalmi támogatottsággal rendelkező jelöltje. Mégis olyan döntést hozott, amelyet az ellenzék pezsgőbontással ünnepel. Ők látják, amit Magyar Péter és a Tisza-frakció nem: a saját oldal fogja felőrölni Unger Annát.

A teniszben az ilyen elvesztett pont után a játékos rendszerint dühösen néz az ütőjére.

Pedig nem az ütő hibázott.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább