Még májusban Fülöp Botondot, a Vidéki prókátor néven közismertté vált ügyvédet ajánlottam köztársasági elnöknek. Végül – bár nyilván nem miattam – eljutott egészen az utolsó körig, ám végül a Tisza-frakció Baka András személye mellett döntött. Számomra ő éppúgy elfogadható, mint sok-sok más tisztességes és tekintélyes magyar állampolgár lett volna, Polgár Judit, Bárándy Péter, Romsics Ignác, Krausz Ferenc vagy akár Forsthoffer Ágnes.
Ám van egy mondat az Alaptörvényben, amely szerint a köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét”. Szép mondat. Kár, hogy 2026 Magyarországán nagyjából annyira teljesíthető, mint az, hogy a jelölt legyen egyszerre Fradi- és Újpest-szurkoló, szeresse Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktort és Magyar Pétert, valamint egyaránt vonulgasson a Pride-on és a Békemeneten.
Én határozottan állítom, hogy nincs ma Magyarországon olyan ember, aki a nemzet egységét megtestesíthetné. Nem azért, mert elfogytak a tisztességes, tekintélyes emberek, hanem mert elfogyott a nemzet egysége és jelen politikai helyzetben az nem is teremthető meg.
Polgár Judit esete ezt különösen szépen bizonyította. Ha valakiről azt hihettük volna, hogy kívül maradt a magyar politikai lövészárkokon, akkor ő az. Világhírű, sikeres, intelligens, Magyarország jó hírét vitte a világba, és – ami nálunk már önmagában gyanús – évtizedeken keresztül nem mondott semmit politikai kérdésekről. Kiderült, hogy ez sem elég. Mert hát miért nem szólalt meg a kegyelmi ügyben? Miért hallgatott a Pride-ról? Mit gondolt a rendeleti kormányzásról? Hol volt, amikor ez vagy az történt? És egyáltalán, még csak nem is jogász! Csak egy sakkozó. Polgár bölcsen felismerte azt, amit talán a jelölését felvetőknek kellett volna előbb felismerniük: ebben az országban ma nem lehet a nemzet egységét megtestesíteni. Visszautasította a felkérést, mondván, nem érez magában elegendő erőt „egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségéhez”. Ennél pontosabb diagnózist politikus hónapok alatt sem készített Magyarországról.
Most tehát Baka András következik. Na, ő legalább jogász. Sőt, ha valakinél elég nehéz előadni, hogy közjogilag képzetlen, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának egykori bírájánál és a Legfelsőbb Bíróság volt elnökénél ez különösen nehéz. Baka szakmai önéletrajzának az a kellemetlen tulajdonsága, hogy nem nagyon lehet rajta fogást találni. De ahol erre politikai igény van, ott fogás is terem. Így került elő a Korbely-ügy, az 1956-os tatai sortűz és a 2008-as strasbourgi ítélet. A történet propagandaváltozata szerint Baka egy ötvenhatos gyilkost mentegetett. A valóság ennél unalmasabb, tehát a politikai kommunikáció számára használhatatlan. Strasbourg nem Korbely János történelmi ártatlanságáról döntött, hanem arról, hogy az elítélés konkrét jogi minősítése megfelelt-e az Emberi Jogok Európai Egyezménye visszaható hatályú büntetést tiltó 7. cikkének. A 17 tagú Nagykamara ebben jogsértést állapított meg, amit Baka is megszavazott. Ez egy elvi jelentőségű, jogtechnikai döntés volt, amely tisztázta az 1956-os ügyek megítélésének több jogi bizonytalanságát; egyúttal hangsúlyozta, hogy az 1956-os eseményekre is alkalmazhatók lehetnek a korabeli nemzetközi jog kötelező szabályai, de csak a jogállami, visszaható hatályú büntetést kizáró követelmények betartásával. Amikor a strasbourgi Nagykamara 2008-ban kimondta, hogy Magyarország megsértette az Egyezmény 7. cikkét, Korbely – kiszabott büntetését letöltve – már több mint három éve szabadlábon volt. Tehát Baka András nem adott kegyelmet senkinek, nem nyilvánított senkit ártatlannak, és különösen nem rehabilitált ötvenhatos sortűzért felelős katonatisztet. Egy nemzetközi bíróság bírájaként egy elvi jogi kérdésben szavazott.
Ebből természetesen 2026 Magyarországán kiváló karaktergyilkosság készíthető.
A Fidesz közben csapdába zárta önmagát. Már hetekkel ezelőtt közölte, hogy Sulyok Tamás volt az „utolsó legitim köztársasági elnök”, az utána következő választásban pedig nem vesz részt, mert részvételével sem akarja legitimálni az „illegitim” folyamatot. Bóka János most Baka jelölése után ugyanezt ismételte meg. Az nem zavarja őket, hogy Sulyok saját maga írta alá azt a törvényt, ami őt teljesen jogszerűen leváltotta.
Itt kínálkozott volna a Tisza számára az év politikai tréfája. Orbán Viktort kellett volna jelölni. Csak egyetlen pillanatra képzeljük el a parlamenti ülést. A Tisza köztársaságielnök-jelöltje: dr. Orbán Viktor. A Fidesz pedig ott ül a padsorokban, és nem szavazhat saját (bukott) alapító elnökére, mert előzőleg ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy aki Sulyok után következik, az illegitim. Ha megszavazzák Orbánt, legitimálják az illegitim eljárást. Ha nem szavazzák meg, ha kivonulnak, gyakorlatilag leszavazzák Orbán Viktort.
Ehhez persze a Tisza fekete humora kellett volna, ami végképp bohózattá tette volna a köztársasági elnök megválasztását és a pozíciót is. Szerencsére nem ez történt.
Így maradt Baka András, akit megválaszt a kétharmados többséggel bíró Tisza-frakció, azaz a magyar Országgyűlés. Nem azért, mert ő testesíti meg a nemzet egységét. Erre jelenleg senki sem képes. De az alkotmányosság őreként bizonyára kiválóan fog vizsgázni, s remélhetően fontos feladatot lát majd el az új Alkotmány létrehozásának folyamatában.
A magam részéről ehhez kívánok jó munkát neki!
Butola Zoltán
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.