Mégsem építi meg a Gellért-hegyre tervezett „reneszánsz palotáját” az MCC. Micsoda szerencse, geci. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást. Ez azt jelenti tehát, amit jelent: nem lesz a Somlói úton monumentális palota, ami a tervek szerint a város több pontjáról is látszódott volna. Meg gondolom, a Holdról is lehetett volna látni, hát hogyne már. Jó, még teljesen nem építették át a monumentális és brutalista erődjeikkel az országot. Amikhez képest a bánffyhunyadi cigány paloták az építészet csodái, a lombkorona nélküli lombokorba sétány meg maga a Jurassic Park egyik forgatási helyszíne lehetne. De nem sikerült csak félmunkát végezni (lásd: félkész ország), a teljességhez még kellett volna vagy 4-8 év. Ők el tudták volna képzelni simán.
Az egyedüli szerencsénk, hogy megszabadítottuk magunkat tőlük, különben folytatódott volna zavartalanul a felfoghatatlan mértékű pusztítás. A szellemi zülléshez felzárkózott volna (vagy le?) a teljes ízlésbeli amortizáció, amit azért így sem tudtak maradéktalanul kitakarni. Sokadszorra írom: tényleg elég csak Miska huszárra gondolni, vagy a második kerületi turulszoborra, ami pont ott van, ahol a munkaszolgálatosokat kivégezték a nyilasok. Szóval igen, Budapest, Budapest te csodás. Azért csak sikerült ennek a felkapaszkodott vidéki frusztráltnak maradandó károkat okoznia. Nemcsak a szülőfalujában vagy Hatvanpusztán, hanem az egész országban. Volt miből, úgy nem volt nehéz. Mi megtermeltük, ő meg elbaszta. Ráadásul úgy, hogy azzal a szomszédja, az apja és a veje meg a lánya is jól járjon. Mi meg – ha van éppen foglalási időpont, és élelmesek vagyunk – szombatonként megcsodálhatjuk belülről a sasfészket, amit magának barmoltatott szét a Várban.
Jelezném Magyar Péternek, hogy ezeket az épületek mindenki előtt nyissa meg, és elrettentő példaként, mondjuk Terror Háza 2.0-ként az érdeklődő széles nyilvánosság számára tegye hozzáférhetővé. Mert bár nem válik dicséretünkre, de mi építettük, mi fizettük az utolsó szögig ezeket a monstrumokat, úgyhogy legalább az unortodox vizuális élmény maradjon meg, ha már más nem is. Ezek csak nagyban, drágában tudtak gondolkodni. Ezt csinálták mindenütt. Szijjártó, Orbán, Lázár, Nagy, vagy korábban Novák valamiért nem tudtak például soha egy szimpla négycsillagos szállodában megszállni, ha éppen külföldön ette őket a fene, nekik akkor is a szuperluxus csúcsa dukált. Mert csak. Amikor még aktívan élősködött rajtunk, Novák Katalin lefoglaltatta magának Párizs egyik legdrágább szállodájának egyik szintjét, hogy majd ott fog dajdajozni baráti körével, meg a haverokkal. Aztán a vigyorgó Sándorpalotáné végül még a párizsi olimpiai tivornya előtt megbukott, de a szállás kifizetve ment a levesbe, mert az utódja, a szatyor szellentés csak pár nap erejéig vette igénybe azt, amit Katalin két héten keresztül élvezett volna. Még az is lehet, hogy Balog püspökkel, mint korábban máskor is, például a mesés csendes-óceáni szigeteken töltött vakáció alkalmával. Ja, hogy már nem emlékszel? Nem csoda, nekem is utána kellett néznem, hogy csak Balog útja a világ másik felére 4,3 millióba került nekünk. Azért, hogy Pápua Új-Guineában ilyeneket hadoválhasson: „13 ezer kilométerre jöttünk el, hogy egy csodálatos magyar református asszonynak az emlékét ápoljuk. Több százan, több ezren gondolnak Molnár Máriára, aki száz évvel ezelőtt járt ezen a szigeten, és megtérítette, kereszténnyé tette az embereket”.
Kicsit elragadtattam magam, de amit mondani akarok: nekik kijárt. Ez is. Rogán Angliában bukott le, Orbán Davos legdrágább szállodájában eltöltött éjszakáinak árát a bukásukig sem adták ki (majd hamarosan), de az is veri a sok milliókat. Nem csoda, hiszen mindenki annyit ér, amennyije van, és nekik kurva sok volt és van. Egy királyi udvarban nem volt olyan pompa, mint ezeknél, azok nem csaptak olyan lakomákat és fényűző dorbézolós vacsorákat, mint ezek. Erről jut eszembe: amikor a góré meg a nagyon okos felesége elmentek Benedek pápa temetésére, még mielőtt a szarkofágot rátették volna annak a szerencsétlennek a földi maradványaira, ezek már egy római luxusétteremben tömték magukba a homárt, és zabálták át magukat a menün, mintha az életük múlt volna rajta. Az is szépen példázta a mentalitásukat, az életről és rólunk, alattvalókról vallott felfogásukat.
Haladjunk. Állítólag most már nemcsak nekünk jó, hanem másoknak is. Mármint az Orbántól való megszabadulás tekintetében. Teljes egészében még nem szabadultunk meg tőle, de legalább elkezdődött a folyamat. Például Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy Orbán Viktor választási veresége szerinte nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is érezhető politikai következményekkel jár. „Orbán megbukott és ez nagy gond az európai szélsőjobboldalnak és a populistáknak, hiszen Orbán az ő hősük volt és választást vesztett egy fiatal néppárti vezető, Magyar Péter ellen.” A politikai változásokkal kapcsolatban arra is kitért, hogy Orbán Viktor választási veresége után a Patrióták Európáért pártcsaládjának a korábbi kettő helyett már csak egy kormányfője maradt az Európai Tanácsban, Andrej Babis cseh miniszterelnök személyében.
Igen, ez van, amikor egy diktátor (legyen az akár 21. századi és európai) személyében nem pusztán egy rendszer, hanem egy ideológia is sírba szállhat, és ha nincsenek elég erős és elszánt követői, akár meg is szűnhet létezni. Egyáltalán nem tartunk még itt, virágzik azért Európában a szélsőség, másfelől az tény, hogy Orbánék mindent elkövettek a hatalomért, de az egy mindenkiért, mindenki egyért mutatvány a vártnál is jobban besült. Ezért most az a kérdés, hogy azok, akik eddig hűségesen csaholtak és dörgölőztek, a kihallgató szobában vajon mennyire lesznek változatlanul hűségesek ahhoz, aki helyett éppen őket vallatják? Hogy kinek és mennyit ér meg az, hogy befogja a pofáját és elvigye a balhét a bukott diktátor helyett? Mert szerintem rengetegen voltak olyanok, akiknek meg kellett vásárolni a hűségét és támogatását. És ugye ez mára megszűnt, nincs védelem. Már fabatkát sem ér a a főnök irhája. Most ezeknek a másoknak kellene vásárra vinniük a bőrüket úgy, hogy cserébe nincs semmilyen fizetség. A Fidesz biztonsági igazgatói posztja nem nyújt immunitást, ha netán felmerül a börtönbüntetés. Hát majd most kiderül, hogy egy Hajdu János vagy azok, akiket már bevittek, mennyire gondolják úgy, hogy szeretnék ők letölteni azt a büntetést, amit egyébként a géniuszra vagy a közvetlen körére kéne rámérni. Nem tudom, de szerintem nem lenne neki ekkora pofája, hogy aki őt meg akarja félemlíteni, annak korábban kell kelnie, ha egy valóban független ügyészség koslatna a nyomában. Majd kiderül.
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.