NEHAZUGGY

Mint egy Tarantino-film?

Vogronics András | Ma | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 258,840 forint, még hiányzik 2,741,160 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egy kicsit még mindig ott tartok, hogy felfoghatatlanul nagyszerű, hogy győztünk, hogy vége az elmúlt tizenhat év sötétségének és nyomasztásának, de valamiféle hiányérzetem azért van. Tegnap a 22 éves fiammal ebédeltem, aki azt mondta, ő is valahogy azt várta, hogy még valami történik. Hogy túl sima volt ez a győzelem ahhoz képest, ami megelőzte, mindahhoz képest, amit az állampárt belengetett arra az esetre, ha nem ők nyernének. Tegnap óta ezért különösen is motoszkál bennem valami ezzel a márványasztal simaságú éles fordulattal kapcsolatban.

Persze az is lehet, hogy ez a normális. Tizenhat évig mindenhova bemásztak, minden róluk szólt, ömlött a mocskos politikájuk minden irányból. És hát ahhoz mérten, hogy mindent egy lapra tettek fel, a totális háborús őrületre, mintha túl könnyen elengedték volna. Mind a hívek, mind a nagyfőnökök. És nem akarom elhinni, hogy nem méricskélték folyamatosan, hogy állnak. És ha tudták, hogy állnak – hiszen rengeteg jel utalt arra, a fő termékük mozgása eleve is arra utalt, hogy teljesen másképpen kezelik ezt a kampányt, mint korábban – akkor a hierarchiában egy-két szinttel lejjebb agitálóknak, a Bencsikeknek, a Gajdicsoknak, és úgy általában az összes, a Bálnából falfehéren, bazdmegolva menekülő propagandistának miért nem szóltak időben, hogy baj van? A kampány alatt miért nem azt sugallták inkább, hogy szarul állunk, mozduljatok? Miért hazudták végig az országot azzal, hogy minden fasza, akkorát fogunk győzni, hogy még mi se hisszük el? Persze ha tizenhat évig mindig győzöl, akkor az meg tudja borítani a híveket, ha elismered, hogy már nem vagy legyőzhetetlen és halhatatlan, de az eredmény tükrében ennél szarabbat aligha húzhattak volna.

Pletykákat nem szívesen tekintek igazodási pontnak, de az egyik ilyen pletyka szerint április 12-én a vereség elismerése után, amikor letámolygott a színpadról, azt mondta: elárultatok. Ha ez így volt: kik árulták el vajon? Mert én még Lázár pofáján is olyan megrökönyödést és teljes megsemmisülést véltem felfedezni, amit még soha. Pedig ha valaki találkozhatott élőben a népharaggal, az pont ő. És ő sem vágta, hogy ekkora bukfenc lesz? Ezek ennyire mellette voltak mindennek, vagy simán csak jól játsszák a kretént? Mert a kampány egy-egy pontján olyan magabiztosságot árasztottak magukból, hogy már-már én is elhittem, hogy ezt is behúzzák, felesleges reménykedni. Pláne hogy pénz, paripa, fegyver, propagandagyár, minden náluk volt, és akkor az orosz beavatkozásról és minden egyéb segédeszközről, amivel Magyar Péterék nem rendelkezhettek, nem is beszéltem.

Talán ezért is ilyen felfoghatatlan ez az egész. Aztán persze lehet, hogy én gondolom túl, lehet, hogy az egész annyira egyszerű, mint egy Tarantino-film. Mint például a Négy szoba (Four Rooms) című 1995-ös antológiafilm utolsó, negyedik epizódjában az a híres ujjlevágós jelenet volt. Spoiler alert!!! A történet egy szálloda tetőtéri lakosztályában játszódik, ahova Chester Rush (Quentin Tarantino), a sikeres hollywoodi rendező és baráti társasága felhívja Tedet, a londinert (Tim Roth). Az elején, hosszú pillanatokig azt sugallják a vágás nélküli képek, hogy nincs itt semmi különös, csak néhány részeg nagymenő örül az újév első perceinek. Altatják a figyelmet. Aztán megtudjuk, hogy Chester bizarr fogadást ajánl barátjának, Normannak. A tét: új autó a kisujja ellenében. Normannak tízszer egymás után meg kell gyújtania egy Zippo öngyújtót az első próbálkozásra. Ha sikerül, megnyeri az autót, ha csak egyszer is felsül – ehhez van szükség Tedre -, a londinernek le kell vágnia a férfi kisujját egy bárddal. Ted kezdetben tiltakozik, de 1000 dollár fejében elvállalja a melót: ha az öngyújtó nem gyullad meg, azonnal lecsap a bárddal. A feszült előkészületek után Norman megpróbálja meggyújtani az öngyújtót, de az első alkalommal nem ad lángot. Ted egyetlen gyors mozdulattal levágja Norman kisujját, felmarkolja a pénzt, és látványosan rezignáltan távozik a szobából, miközben a társaság sokkos állapotba kerülve néz maga elé. Ennyi.

Ezzel azt akarom mondani, hogy egy kisujj, bármely végtag az egész része, és bár nagyon egyszerűen meg lehet szabadulni tőle, azért nem ez a jellemző. Esetünkben a Fidesz volt az a bizonyos végtag, ami 16 éven át ott éktelenkedett az ország testén, mint egy vadhajtás, de valamiért mindenkinek természetes volt. Pontosabban: elfogadtuk a természetellenest, megtanultunk együtt élni vele. Naponta beleakadtunk, legtöbbször nyűg volt, teher volt, fájdalmat is okozott, akadályozott a szabad mozgásban. De mivel az életben maradásunkat közvetlenül nem veszélyeztette, ennélfogva elviseltük. Mindenki tudta, vagy legalább sejtette, hogy nem normális ez a kelés, hogy el kéne távolítani. Ment az agyalás, hogy kinek kéne, hogy kéne beavatkoznia, közben ez a valami csak nőtt, nőtt, és szép lassan bekebelezett mindent. A végén már nem ő lógott ki belőlünk, hanem mi belőle. És már senki nem hitte el, hogy ezt a folyamatot egyszer meg lehet állítani, mindenki beletörődött a diagnózisba: ez egy visszafordíthatatlan állapot, ezzel együtt kell élni, mert már átszőtt mindent, és ha el is távolítanánk a fejet, attól a test még mozogna tovább.

Aztán erre a megcsontosodott, rezignált bizonyosságra cáfolt rá a valóság. Rácáfolt? Mert ha rácáfolt, akkor magunkat csaptuk be azzal, hogy legyőzhetetlenek. Meg azzal is akkor, hogy ha meg is buknak, itt a mélyállam majd irányítani fog mindent? Egyelőre úgy tűnik, ezek a tézisek is sorra dőlnek meg. Még be sem iktatták az új kormányt, a legyőzöttek sorban hozzák az új seriff lábai elé a saját skalpjaikat. Nem volt semmiféle lázadás meg törés-zúzás, semmi akárcsak hasonló a 2002-es Budaházy-féle hídfoglaláshoz, vagy a 2006-os MTV-székház elleni ostromhoz, pláne az utána következő utcai csetepatéhoz. Semmi ilyesmi nem történt. Tegyük hozzá, szerencsére. Holott olyan magasra srófolták az indulatokat, mint még soha.

Van a győzteshez húzás pszichológiája, de ez jóval több annál, ez azzal sem magyarázható. Amikor 70% azt mondja 2-3 héttel a választás után, hogy ő biztosan a Tiszára szavaz, talán soha nem is szavazott a Fideszre, az minden korábbi feltételezést megsemmisít. Nagyon kíváncsi leszek a folytatásra, mert néha még mindig úgy érzem: ez tényleg túl szép, hogy igaz legyen. Nyilván teljes joggal most mindenki az elszámoltatást sürgeti, én is, de azért legyünk realisták. 16 év bűncselekményeit a lehető legszélesebb körben kinyomozni nem lesz egyszerű történet.

Másfelől. Lehet, hogy nem jó a példa, de példa. Ha csak Nicolas Sarkozy volt francia elnök ügyéből indulok ki, akit bűnszervezetben való részvétellel, korrupcióval, valamint 2007-es kampány törvénytelen, Moammer Kadhafi líbiai diktátor pénzéből való finanszírozásával vádoltak. Végül 2025 szeptemberében öt év börtönbüntetésre ítélték bűnszervezetben való részvételért: a bíróság bűnösnek találta a törvénytelen kampányfinanszírozásban, de a korrupciós vádak egy részében felmentette. A végére egy vicc lett az egészből. Sarkozy 2025. október 21-én bevonult egy wellness szálló jellegű büntetés-végrehajtási intézménybe, azonban november 10-én, három hét után a fellebbviteli bíróság feltételes szabadlábra helyezte, azóta házi őrizetben tévézik a kanapén.

Szóval ha meg is áll Júdás meg számos cinkosa bűnössége bizonyos ügyekben, akkor se ilyen Monte Cristo-féle bebörtönzésre érdemes számítani, hogy naponta egyszer bedobnak némi száraz kenyeret neki, miközben hatalmas szakállal, egy sarokban fagyoskodva sínylődik. Nem lesz ilyen. Ilyen maximum a nagy haverjánál van Szibériában, ahol Navalnij is az életét vesztette. Nem mondom, hogy nem ez lenne a méltó büntetés a NER krémjének, de érdemes számolni azzal, hogy nem lesz ilyen.

Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!