Július 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Tragédia! Vidéken korcsolyáznak az emberek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,728,616 forint, még hiányzik 1,271,384 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Egészen viccesnek találom azt, hogy a Magyar Nemzet ügyeletes propagandistája konkrétan azzal foglalkozik, hogy a 444, illetve annak egyik újságírója hogyan sértette meg a teljes vidéket azon kijelentésével, miszerint a megfagyott belvíz jó móka. Arcátlanul beletörölte a lábát a vidéki emberekbe a baloldal zászlóshajója – áll a Magyar Nemzet főcímében, amelyet olvasva az ember azt gondolhatná, hogy legalábbis ostobának, lustának, vagy épp Fidesz-szavazónak (esetleg szőrét hullató, sunyi, rossz rókának) merészelte nevezni a vidéki lakosságot az újságíró. Semmi ilyesmi nem történt, csupán annyiról van szó, hogy beszámolt arról, miszerint az emberek az ár- és belvizek miatt megélénkültek és kimentek fotózni, videózni, esetleg pózolni a víztömeggel. Onnan tudom, mert nekem is van több ismerősöm, aki az elöntött rakpartról posztolt. Ezek az emberek akkor mind tahók lennének, akik lenézik a szenvedő gazdákat? Vagy csak akkor proli, tahó, vidéki paraszt az ember, ha újságíróként nem siránkozik a belvíz miatt, hanem annak kreatív „felhasználásáról” számol be?

A belvíz és árvíz is két olyan jelenség, ami időnként előfordul. Ezekkel olyan sok mindent nem lehet tenni, noha a megelőzése érdekében azért lehet értelmes döntéseket hozni. A természet viszont csupán bizonyos mértékig korlátozható és megállítható, van ugyanis olyan, hogy az óvintézkedések ellenére is elönt bizonyos területeket a víz. Ezt felnőtt embereknek el kellene tudni fogadni és alkalmazkodni kellene hozzá – a vis maior pont ilyen esetekre van létrehozva -, nem pedig siránkozni, pláne felháborodni azon, ha valaki beszámol arról a tényről, hogy sokan élnek a „lehetőséggel” és megörökítik a történelmi bel- és árvizeket. Persze megértem, hogy van olyan, aki emiatt rosszul jár, de emiatt érezze magát rosszul az egész ország? A természet már csak ilyen, van úgy, hogy ad, de van úgy is, hogy elvesz. Ez ellen nem lehet tenni semmit. Ez nem oldalfüggő, nem ideológiafüggő, mint ahogy az sem, hogy erről ki hogyan számol be.

Annyira jó lenne végre befejezni a picsogást, a világon senki  nem támadott meg itt senkit. Azt tudjuk, hogy a vidék jelenti a Fidesz szavazóbázisát, ezért a propagandamédia megpróbál megragadni minden olyan pillanatot, amikor fel lehet háborodni az ő nevükben, de szerintem ez most olyannyira félrement, hogy szeretném azt hinni, hogy ez még az Origónak is ciki lett volna. Ha valaki szeret elég sűrűn belegázolni a választók lelkébe, az pont a kormányoldal és az ő propagandája, miután mindenáron szeretnék visszaszerezni a fővárost, amely már egy jó ideje az ellenzék és nem pedig a Fidesz kezében van. Itt az emberek többségét nem sikerült a propagandával teljesen átprogramozni, mint ahogy a fenyegetőzés és a zsarolás sem vezetett eddig semmire. Nyilván lehet szidalmazni a libsi fővárosiakat, szidalmazzák is rendesen őket, de ettől még nem kerülnek közelebb a választási győzelemhez, a fővárosban legalábbis egészen biztosan nem.

A vidék a Fidesz kezében van, és lesz is még elég sokáig, ez nem kérdéses. Mint ahogy az sem, hogy a lakosság jelentős része vidéken él, ezért ez elegendő a választási győzelmek sorához, viszont ahhoz nem, hogy a legfontosabb városban, Budapesten is párthű katona kerüljön hatalomra. Tudom, sokszor szokás azt mondani, hogy Budapest sem más mint a vidék, ott is vannak tájékozatlan vagy éppen megvezetett emberek, ami szintén tény és való, de az is, hogy a fővárosiak többsége annak ellenére is kiáll Karácsony Gergely és végső soron az ellenzék mellett, hogy a saját pénztárcájuk bánja. Orbán következetesen bünteti mindazokat, akik ellenszegülnek neki. Ilyen persze vidéken előfordul – Szeged erre jó példa -, de ha őszinték akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy elég ritka jelenségről van szó. A vidék nagyon nagy részét a Fidesz uralja immár 14 éve, ezzel vitatkozni teljesen értelmetlen.

Megértem azokat, akik vidéken élve – hiszen én magam is vidéken éltem – nem boldogok attól, hogy sokan ilyen színben tüntetik fel őket, de ettől még a valóság valóság marad. Célom nyilván nem az, hogy beletiporjak bárkinek is a lelki világába, de úgy hiszem, hogy az értelmesebb szavazó az ilyen kijelentéseket nem is veszi magára. Mint ahogy nem vette magára a vidéki szavazók többsége azt sem, hogy a 444 beszámolt arról, hogy a lefagyott belvízen sokan korcsolyáznak. Óriási tragédia ez, nemde? Emlékszem, annak idején az utolsó nagyobb budapesti árvíz idején katasztrófaturisták ezrei mentek ki minden nap a rakpartra és fotózták, videózták a folyó pusztítását. Nem azért, mert hidegen hagyta volna őket a fővárosiak esetleges szenvedése, hanem azért, mert akár aggódnak, akár nem, a folyó akkor is arra folyik, amerre tud. Ezen változtatni nem tudnak, ezért nem veszik a szívükre a dolgot. Ostobaság fennakadni azon, hogy valaki beszámol a valóságról, amely valóság egyes embereket érzékenyen érint. Nem pont a nemzeti jobboldal az, amely az érzékenyítés ellen van? Nem pont ők azok, akik azt szeretnék, ha a magyar szavazók nem sértődnének meg olyan könnyedén, és fel tudnának nőni a feladathoz?

Amit én itt látok, az nem más, mint a kormánypropaganda nevetséges uszítási kísérlete, amely ezúttal kudarcba fulladt. A vidéki lakosok ugyanis ahelyett, hogy megsértődnének, szépen kimennek a közeli lefagyott belvizes területre és korcsolyáznak egy jót, miközben a propagandisták megpróbálnak helyettük felháborodni és jól megsértődni. Ez talán már egy új szintje a hülyeségnek, bár manapság ilyet kijelenteni elég nehéz. Naponta tapasztaljuk, hogy mindig van lejjebb és lejjebb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.