Április 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ausztria csupán karnyújtásnyira van. Fizikai távolságban legalábbis

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagyjából utolértük az osztrákokat!

Bizony sokáig csak irigykedve néztük szomszédainkat, hogy náluk a Vashegyen aszfaltozott mezőgazdasági utak vannak. Mára azonban már a vaskeresztesi és felsőcsatári hegyen is a felújított utakon kényelmesen lehet közlekedni.

Ehhez a humoros szöveget tartalmazó Facebook-poszthoz képet is csatolt Hende Csaba országgyűlési képviselő, volt honvédelmi miniszter. A képen egy igen szűk, leaszfaltozott úton vigyorog emberünk, aki ezek szerint teljesen komolyan gondolja, hogy azért, mert a határmentén sikerült leaszfaltozni egy pár területet, ezért már nagyjából sikerült is utolérni az osztrákokat. Kérdés, hogy mégis miben? Mert Ausztriában az utak minősége általánosságban véve jó, míg Magyarországon, ha az ember a vidékre téved véletlenül, akkor lehet, hogy az út végére kereket, rosszabb esetben pedig lengéscsillapítót is cserélhet, hiszen olyan kátyúkkal lesz kénytelen szembenézni egyes helyeken, amelyeket a világháborúban már tankcsapdának minősítettek volna. A magyar utak állapota egyszerűen kritikán aluli, és noha épültek új utak az elmúlt évtizedben, de azért azt is nézzük meg, hogy milyen embertelen áron és milyen minőségben.

De az utak minősége csak egy dolog, hiszen az osztrákok nem csupán ebben, hanem minden másban is előttünk járnak, és még akkor se érnénk be őket, ha Ausztria valamilyen rejtélyes okból megállna a fejlődésben. Ahhoz, hogy bármi esélyünk is legyen az utolérésükre, az kellene, hogy minimum visszafejlődjenek, hiszen mi is valahogy így fejlődünk. A hátra az új előre Magyarországon, ami annak ellenére van így, hogy az elmúlt évtizedekben több, mint 10 000 milliárd forint érkezett az  Európai Uniótól, amelyből fel kellett volna tudnunk zárkózni. De mi nem zárkóztunk sehova, sőt, még a régiós versenytársaink zöméhez képes is sikerült még jobban lemaradni, ami azért önmagában is komoly teljesítmény. Mi lett volna, ha nem érkezik meg ez a több ezer milliárd forintnak megfelelő EU-s támogatás? Ma Belorusz és Albánia szintjén lennénk? Mondjuk a politikai berendezkedést illetően azért nem sokban maradunk el tőlük, noha gazdaságilag legalább sikerült előttük maradni.

De ha visszatérünk az osztrák példához: engem komolyan érdekelne az, hogy mégis miben sikerült utolérni Ausztriát? Az osztrák gazdaság fényévekkel a magyar előtt jár, és nem nagyon van olyan mutatójuk, amely ne lenne jobb, mint a magyar. Alapbérek, nyugdíjak, szociális támogatások, egészségügyi ellátás, az oktatás helyzete és még sorolhatnánk. Persze összeszerelőüzemek és akkumulátorgyárak terén lehet, hogy jobban állunk, de nem igazán ezek azok a területek, amelyek egy ország fejlettségét mérik, vagy a versenyképességét bizonyítják, mint ahogy nem is az utak minősége az, noha az legalább egy iránymutató tényező. Hiszen kevés olyan ország van, ahol a gazdaság nem megfelelően működik, az utak minősége viszont kiváló. Ehhez képest nálunk a gazdaság se működik, és az utak minősége is borzasztó, tehát nem sok ok van az örömre. Mondjuk az nagyszerű, hogy Hende Csaba mégis tud örülni egy mezőgazdasági útnak kinéző útszakasz mellett állva, de rajta kívül szerintem senki nem ilyen boldog.

Ausztria a legtöbb magyar számára egy örök álom marad, amelyet soha nem fogunk elérni. Az EU-tagságunk miatt bármikor odamehetünk dolgozni, vagy akár élni is, ez lehet az egyetlen módja annak, hogy valaha is részese legyünk annak az életszínvonalnak, amelyet az osztrákok már régen elértek. Mert beérni őket egyhamar egészen biztosan nem fogjuk, amit már számtalan politikus is kénytelen volt beismerni. Hende Csaba viszont úgy tűnik, ezzel szembement azért, mert átadtak néhány kilométernyi aszfaltozott utat a határ mellett. A különbség csak az, hogy egy ilyen átadás Ausztriában nem nagy csinnadratta mellett történik, hanem egyik napról a másikra, mindenféle politikus jelenléte és szalagátvágás nélkül. Ott ugyanis magától értetődő, hogy egyes utakat felújítanak, nem kell megköszönni a politikusok elképesztő munkáját, hiszen az adófizetők már befizették azokat a pénzeket az államnak, amelyből ezeket kötelesség kivitelezni. Magyarország talán az egyetlen olyan ország, ahol a politikusok úgy viselkednek, mintha nekik kellene személyesen megköszönni, ha leaszfaltoznak egy utat, felépül egy játszótér, vagy kitakarítanak egy árkot.

Egy politikus munkája – amiért nem mellesleg komoly, inflációkövető fizetést kap – az, hogy szolgálja azokat, akik őt képviselővé választották. Minden, ami ennél kevesebb, kudarcnak tekinthető. Akkor is, ha ez a szó jellemzően nem szerepel a politikusok szótárában, hiszen negatív eredmény nem létezik, egyszerűen más irányból kell nézni, és máris pozitív lesz. Hende Csaba egy normális országban már régen nem lenne politikus, miután  honvédelmi miniszterként megbukott – ami persze nem volt olyan nagy bravúr, tekintve, hogy az Orbán-kormány nem épp arról híres, hogy jobbnál jobb miniszterekkel van teli -, de idehaza mint tudjuk, Orbán köreiből igen nehéz kibukni, hiszen a maffiarendszernek mindenhol vannak emberei, ezért még ha lejjebb is csúszik az ember a ranglétrán, azért van még ott is hely számára bőven. Elég csak Lázár Jánost megnézni, akit kvázi eltüntetett annak idején Orbán, ma viszont már ismét kormányzati pozíciót tölt be.

Nyilván nem nagyon lehet összehasonlítani Hende és Lázár szellemi képességeit, de mégis hasonló példát szolgáltat a két politikus. Arról nem is beszélve, hogy a 2018-as választási kampányban Lázár János pont a Bécsben készült pánikkeltő, migránsozó videójával került a figyelem középpontjába, amin azóta is sokan röhögnek. Pláne ha számításba vesszük azt, hogy most Hende Csaba Ausztria utoléréséről beszél, miközben Lázár annak idején úgy beszélt Ausztriáról – azon belül is Bécsről -, mint a földi pokolról, amelyet elleptek és tönkretettek a migránsok. Kérdés tehát, hogy utol akarjuk érni Ausztriát, vagy sem? Nem mintha ez bármit is változtatna azon a tényen, hogy még ha szeretnénk, sem tudnánk a nyomukba érni, hiszen évtizedekkel vagyunk lemaradva a sógoroktól.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.