„A módszer tiszta hús legyen
s ne szimbólumok szósza…”
(Allen Ginsberg: Burroughs művéről,
Eörsi István fordítása)
Az alább következő kis írás egy, az Élet és Irodalomban megjelent cikk reakciójaként született, de a független hetilap elzárkózott a közlésétől. A szerző érdeklődésére hogy mi a baj vele, az irodalmi újság főszerkesztő ezt írta: ”… nem hiszem, hogy Orbánt (…) különböző nevekkel ellátni Felcsúti Maradona stb. stb. különösebben érdekes lenne. Elfogadom, hogy ez is egy stílus, de nem akarom behozni az ÉS-be.” Csakhogy a magyar miniszterelnököt a cikkecskében nevesítő jelzős szerkezet („simára borotvált harci törpe”) nem tőlem származott, idézet volt egy, az országunkkal is foglalkozó lengyel író nálunk most megjelent nagyszerű könyvéből. Nem oszt és nem szoroz a rövid visszhang lényegi mondanivalóját illetően, és ha emiatt az Élet és Irodalom közli rosszallását, a szerző minden további nélkül kihúzta volna. Ennél komolyabb baj lehetett a szösszenettel. Hogy mi, az nem derült ki. De az olvasó alighanem könnyen kitalálja. Az irodalmi hetilap főszerkesztője az egyenes beszéd helyett, ahogy korábban is gyakran, az indoklás nélküli agyonhallgatás cenzúráját választotta. Aztán pedig, amikor a szerző rákérdezett, mellébeszélt. Íme a nem kívánatos szöveg:
Gerő András cikkét (Objektív nem, ÉS, 2022. április 14.) olvasva ugrott be a címbeli kérdés. A siralmas választási buktán és a parlamenti helyek elosztásán marakodó un. ellenzéki (orbánista terminológia szerint baloldali) önbaszkurálásból számomra egyedül az derült ki eddig, hogy a mi, magukat politikusnak nevező ingyenélőink olyanok, mint Talleyrand szerint a Bourbonok: „semmit sem tanultak, és semmit nem felejtettek.” Ja, és tőle, Périgord hercegétől származik az a bonmot is, hogy a hazaárulás csak dátum kérdése. Igaza van Gerőnek: „Identitásvesztés, szellemi leépülés, az egyértelmű politikai gesztusok hiánya. Csoda, hogy 1,9 millió ember mégiscsak szavazott rájuk.” Az önsorsrontók közé tartoztam magam is. Mentségemre: mindig a vesztesek oldalán álltam.
Úgyhogy nagy valószínűséggel pártfogoltjaink négy év múlva újra eldünnyögik nekünk majd a József Attila-i mesét: „a fasiszta kommunizmusét”. A gyengébbek kedvéért: megint összefognak dékások, szocik és a rajtuk élősködő bolhapártocskák a „Szarabbikkal”, ahogy a boglári kocsmában egy világító mellényes közmunkás a Jobbikot becézte múltkor. Na, most, ha végre le akarjuk gyalulni a „simára borotvált harci törpe” (ahogy köpcös vezetőnket a lengyel író Ziemowit Szczerek nálunk most megjelent Via Carpatia című kitűnő, gonzó stílusú könyvében nevezte) rothadó NERszerét, szükségünk lesz a parlamentbe bejutott Mi Hazánk Mozgalomra is. Felejtsük el, hogy a hazát, mint olyat pártcéljaikra kisajátító MHM virtigli neonáci gyülekezet. Na, jó, legyünk méltányosak: rasszista, másság-gyűlölő újhungaristák. Felejtsük el, és tegyük zárójelbe, hogy ők azok, amik; végtére is a jobbikos elvtársaink zsidólistázását, náci karlendítéseit és tetűhintás kiszólásait is elvtelenül lenyeltük a szent cél érdekében. Viszont ekkora maflás után a dakota közmondást nehéz lesz elfelejteni: aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók.
Tódor János
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.