Október 7,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (25. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szabrina elfogadta a cigarettát és megfogta Szilágyi kezét, miközben az az öngyújtója lángját felé nyújtotta. Remegett a keze, de a nő mindezt olyan profi mozdulattal palástolta, hogy Szilágyinak fel sem tűnt a nő segítőkész profizmusa. Két kezével megfogta a férfi kezét és a markában képzett kis barlangba dugta a szájában lévő cigarettát. Határozottan megszívta, miközben le sem vette a tekintetét a nyomozóról. A parázs felizzott, ő pedig egy mély slukkal leszívta a füstöt. Mintha szimbolikus jelképe lett volna ez a szertartás a beszélgetésüknek: bízhatsz bennem és én is bízom benned. Ilyen egyszerű ez.

– Mesélje el, mi történt miután Krisztina visszajött a beszélőről.

Szabrina még mindig Szilágyi tekintetét állta, és az első slukkot a férfi arcába fújta. Hátradőlt, és mint aki egy jó konyakot iszik, élvezettel forgatta az ujjai között a minőségi cigarettát. 

– Mit akar tudni? – kérdezte és egy újabb adag füstöt engedett a tüdejébe.

– Mindent. 

– És miért? Nem mindegy már? Meghalt és kész – mondta, miközben leütötte a hamutartóba az elhamvadt dohányt.

– Igen, meghalt. De van egy gyereke, akinek lesznek kérdései, ha felnő. És azokra a kérdésekre nem mindegy, hogy mi lesz a válasz.

Szabrina elgondolkodott. Ez a zsaru tényleg azért van itt, hogy kiderítse, mi történt. Ez valamiért nyomoz is, nem csak a száját jártatja. 

– Aznap beszélőre hívták. Soha nem volt látogatója. Az anyja meghalt, a barátnői megvetéssel voltak iránta. Egyedül ment át a poklon. Olyan szép és törékeny volt, mint egy modell. Nem is értettük, mit keres itt a sok roma és simlis kurva között. Aztán szép lassan megtért. Legalábbis ezt mondták; olyan volt, mint egy apáca. A smasszerok sem baszogatták, a drogos bandák is békén hagyták. Mint egy angyal, olyan volt. Soha nem mondta, hogy ártatlan, és soha nem tagadta a bűnösségét. Azt mondta, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Ez az ő keresztje, és valamiért így kellett alakulnia. Mindenkinek segített és mindenkihez volt egy-két jó szava. Csendes és mégis tiszteletre méltó volt. Reményt sugárzott. Igazából szerintem nem félt senkitől és semmitől. Elfogadta a helyzetet, amibe került. Ettől volt különleges.

– Ki volt, akivel beszélt?

– Az anyósa.

– És mit akart tőle?

Szabrina megint mélyen leszívta a füstöt, és félre fordította a fejét. Látszott rajta, hogy hezitál. 

– Ez az én verzióm, oké?

– Oké.

– A nő egy rosszindulatú gazdag picsa. Bejött ide és megfenyegette Krisztát.

– Mivel?

– Gondolkozzon már, ember! – miközben ezt mondta, előrehajolt és mélyen Szilágyi szemébe nézett.

– Passz – válaszolt Szilágyi megsemmisülten.

– A gyerek! 

– A gyerek?

– Igen! A gyerek. Azt mondta neki, hogy ha megszületik, akkor elveszi tőle, mint ahogy Kriszta elvette tőle Lacit. Majd megtudja, milyen az, ha elveszíti ő is a gyerekét.

– De ezt nem tehette meg.

– Ez a rosszindulatú nő mindenre képes. Már olyan végzéssel érkezett, amiben le volt írva, hogy ha megszületik a gyerek, akkor hozzá fog kerülni. Meg azt is mondta, hogy nem adja oda ennek a sátánfajzatnak, mármint Krisztának. És mit képzel, majd egy börtönben fog felnőni az unokája? És azt is mondta neki, hogy mire szabadul Kriszta, addigra pont annyi idős lesz a gyerek, mint a fia, amikor meghalt. És mindent megtesz azért, hogy a gyerek gyűlölje az anyját, sőt, nem is engedi majd, hogy találkozzon vele. 

Csend lett. Szilágyi most kezdte el megérteni, mi is történt itt valójában. Pontosabban csak feltételezte, de sanszos, hogy valami sántít a sztoriban. 

– Magának mondott valamit?

– Semmit. De nem vagyok hülye. Tudtam, hogy a vén kurva mesterkedik valamiben. Krisztát mintha kicserélték volna. Azt mondta nekem, hogy inkább felajánlja a gyermeket istennek, mint hogy az anyósánál kössön ki. Megölni nem akarta, meg az szembe is ment volna a hitével. Ezért elkezdett imádkozni. Éjjel-nappal. 

– És maga nem próbálta lebeszélni?

– Miről? Nekem nem mondott semmit, csak hallgatott. Miután öngyilkos lett, akkor esett le nekem is a tantusz.

– Mármint?

– Ha magával végez, akkor a gyerek is meghal. Együtt mehetnek az Úr színe elé. Így tervezte, szerintem.

– Csak nem jött össze a mutatvány, mert a gyereket sikerült megmenteni. 

– Úgy bizony. 

– Pedig Krisztina biztosra ment. Karácsonyi ünnepség, mindenki ünnepi hangulatban és a kórház is igen messze ahhoz, hogy időben ideérjenek.

– Igen. De mégsem sikerült. A gyereket megmentették. Ezért van most itt, hogy lezáruljon a nyomozás. Idegenkezűség kizárva. Ügy lezárva.

– Nem egészen. Ezt nem hagyom ennyiben – majd olyan erővel csapott az asztalra az öklével, hogy Szabrina is hátra ugrott. 

– Van még valami?

– Nincs. Pontosabban van – morogta maga elé. 

– Mi?

– Semmi, köszönöm. 

– Nincs mit. 

Szilágyi sietve a helyszínelők laborja fele vette az irányt. A tavaszi időjárás még mindig inkább őszire hasonlított. A bejáratnál felmutatta az igazolványát és egyből a proszektúra elé parkolt. A vasajtó, amin át el lehetett jutni a laborba, félig nyitva volt. Az előtérben fa- és vaskoporsók álltak, illetve egy gurulós hordágy, amin egy letakart holttest feküdt. Végigment a folyosón, és az utolsó, „Halottkém” feliratú ajtón kopogás nélkül belépett.

A fehér köpenyes korboncnok éppen egy középkorú féritestet vizsgált, csuklóig volt a nyitott mellkasban. Ahogy meghallotta a háta mögül a zajt, letette a szikét a kezéből.

– Maga meg kicsoda?

– Szilágyi vagyok az életvédelmisektől. Maga boncolta fel Krisztinát a börtönből?

– Igen. Miért?

– Mi volt a halál oka?

– Várjon csak… Ja, tudom már. Fulladás, illetve mindkét csuklón a véna felvágása.

– Mivel vágta fel?

– Egy pillanat. Itt van a fiókban, amit találtam.

A fehér köpenyes elővett egy zacskót, amiben két szög volt. 

– Tessék. Ezek voltak átdöfve a csuklóján.

Szilágyi zsebre tette a zacskót és sarkon fordult.

– Hé, hova viszi?

– Visszakapja, ne izguljon, csak ellenőrzök valamit.

Szilágyi a börtön udvarán állt és valamit keresett. Galambos az irodájából nézte.

– Mit nem talál, nyomozó? – kiáltott le neki az ablakból.

– Van itt valami kápolna vagy imádkozó helyiség? – kiáltott vissza neki.

– Igen, az étkező mellett. Jobbra a folyosó végén.

– Köszönöm! – mondta és gyors léptekkel elindult a tér vége felé. A kis ajtón, amihez odalépett, annyi volt csak kiírva: „Isten megbocsát”. 

Szilágyi belépett és felkapcsolta a lámpát. Három sor pad volt letéve és egy pulpitus szószék gyanánt. Szilágyi körbenézett, majd a terem vége felé vette az irányt. A szószék feletti feszületen egy gipszből készült Jézus nézett le rá, a fején töviskoszorúval. Szilágyi felnézett rá, majd elővette a zsebéből a zacskót, amiben a két szeg volt. Kivette, majd teátrális mozdulattal a megfeszített Jézus jobb és bal csuklójába nyomta azokat. Hátralépett és csak annyit mondott.

– Tehát innen származik a gyilkos szerszám…

Folyt. köv.

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

13. rész

14. rész

15. rész

16. rész

17. rész

18. rész

19. rész

20. rész

21. rész

22. rész

23. rész

24. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.