December 8,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VODKAJÉG


Szenteltvíz vodkával és jéggel (5. rész)

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 417,199 forint, még hiányzik 2,582,801 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Az otthon bejárata előtt egy nagy kavicsos parkoló tátongott az ürességtől. A járvány miatt érvényben lévő látogatási tilalom üressé tette a járművek részére fenntartott teret. Mindenfelé ősfák, többnyire gesztenyék és tölgyek szegélyezték a viszonylag nagy területen elterülő parkosított otthont. A meleg miatt a fák levelei már ki-kibújtak a téli pihenő alatt begubózott állapotukból, és több rügy kezdett virágot bontani, mint amennyi még nem. A madárcsicsergés kétségtelenül a tavasz beköszöntét hirdette, és a fákon ugrándozó mókusok is a természet játékos éledezéséről tanúskodtak. Az impozáns épületet egy Jácint nevű apát építette saját pénzéből az első világháború előtt, ami először kórházként funkcionált, majd a második világháború után állami kézbe került. Aztán a helyi katolikus egyház közbenjárására visszakerült a püspökség gondozása alá. Akkoriban már nem volt szükség betegellátásra, mert több nagyobb kórház is épült a városban, ezért szép lassan a nővérek segítségével idős egyházi emberek otthonává alakították át.

A bejárat előtti parkban egy kertész a rózsabokrokat metszette, intett a kezével, ahogy felismerte a papot. A pap viszonozta a köszöntést, és határozott léptekkel elindult a kovácsolt vaskapu irányába. Dávid követte a papot, és közben szemügyre vette a birtok biztonsági rendszerét. Egy baja volt ezzel: hogy nem volt. Nem volt a bejáratnál videó kaputelefon,  hogy mielőtt beengedik, megnézzék mégis ki az illető, aki szándékozik bemenni. Igazából bárki besétálhatott a területre a kapun keresztül, elég volt becsengetni, és jelezni a látogatási szándékot. De ha mégis zárt kapukra talált volna, akkor is egy könnyed mozdulattal átmászhatott a mindössze 2 méter magas kerítésen. Tehát bejutni ide nem volt nagy teljesítmény. Dávid végigpásztázta a kerítés teljes hosszát, hátha felfedez valahol egy térfigyelő kamerát, de semmi. 

– Látom, mit keres – fordult hozzá a pap. 

– Igen? 

– Igen. Gondolom, hiányolja a kamerákat! Erre itt eddig nem volt szükség, még soha semmilyen behatolás vagy veszély nem leselkedett ránk és az intézményre. 

– Értem – bólintott a fejével Dávid, jelezve, hogy igaza lehet a papnak. Ki akarna itt bármit is?

A kavicsos bekötőúton haladva, több idős embert látott a fák alatti padon üldögélni. Még lombkorona nem volt a fákon, ezért mindenki az arcát az ég felé fordítva sütkérezett, és élvezte a tavaszi nap melegét. Aki észrevette őket, az egy Dicsértessékkel köszönt a papnak, aki a Mindörökké, ámennel felelt. Pár perc alatt odaértek a bejárathoz.

– Egy pillanat, atyám! A bíboros szobájának ablaka merre néz?

– Az északi oldalra, ahol az erdő van.

– Megnézném majd, ha bent végeztünk.

– Természetesen, most felmegyünk a szobájába. 

– Rendben.

A bejáratnál, a recepciós pult mögött egy középkorú apáca mosolyogva köszöntötte őket.

– Dicsértessék, atyám! Hallottuk, hogy mi történt az éjjel! Ez borzalmas!

– Mit hallottak? – kérdezett vissza meglepetten az atya.

– Hogy szegény István bíborost magához szólította az Úr.

– Ja, igen, igen! Megboldogult, de már megtért az Úrhoz. Imádkozunk érte.

– És mi történt?

– Még mi sem tudunk semmit, az úr, aki velem van, kicsit szétnéz a szobájában, csak hogy kizárjunk minden eshetőséget.

– Miféle eshetőséget?

– Üdvözlöm – vágott közbe Dávid. – Koltay nyomozó vagyok, és ilyenkor hivatalból ki kell jönnie egy szakembernek, aki megállapítja a halál okát. Csak formalitás.

– Azt nem az orvos teszi?

– Nővér! Mindent elmondok a maga idejében, de kérem, engedje, hogy végezzük a munkánkat! – szólt rá kicsit erélyesebben az atya.

– Elnézést! – pirult el szégyenlősen az apáca. – Túl sokat kérdezősködöm!

– Dehogyis! Nyilván mindenkit megvisel egy ilyen eset. Főleg itt a vírus is, mindenki találgat, de ne aggódjon, nemsokára többet fogunk tudni.

Dávid már ideges volt, hogy ennyit kell mellébeszélniük. Hogy lehet egy ilyen ügyet titokban tartani? Ha gyilkosság volt – márpedig szerinte az volt -, akkor ezen nem lehet mit rejtegetni. De ha esetleg nem is gyilkosságnak indult, akkor is meghalt az áldozat. A halottkém, úgy is megmondja, hogy az erőszaknak volt-e köze a bíboros halálához. Ha nem, akkor is önmagában elég morbid és felkavaró az eset. Dávidnak az volt az érzése, hogy egy kitervelt, teljesen tudatos bűncselekménnyel áll szembe, ami mögött rengeteg a kérdőjel és a titokzatosság. Többek között az a tény, hogy titokban kell tartania az egészet. Ha nem sikerül bizonyítania, hogy itt valóban egy erőszakos bűncselekmény történt, akkor ejtik az ügyet. Megnyugvást ez nem fog okozni az itt élőknek, meg úgy általában sem, ha egy pszichopata tart rettegésben idős és kiszolgáltatott embereket. Ha netán mégis, és az ügyet titkosítja a főnöke, akkor a püspökségről leszólnak a papnak, hogy tartsa a száját. Nem fog különösebb problémát vagy lelkiismeret furdalást okozni neki, mert őt a gyónási titoktartás is egész élete alatt kötelezi. Egy újabb lakat a titkok kamrájára. Sok vértanú is volt a gyóntatók között, inkább meghaltak, minthogy elárulják azt, aki gyónt nekik, meg amit gyónt. Hallanak azok cifra dolgokat és történeteket, ők a titkok őrzői. Furcsa egy rendszer ez. Elég ha meggyónód a bűneidet, és minden kezdődik elölről. Vétkeztél? Nem baj! Majd feloldozunk, csak mondd el, és le van tudva. Ilyen egyszerű a dolog. Örök életed van, mint a meghekkelt GTA-ban. Feloldozást nyersz, csak bánd meg, amit tettél. Megfelelő mennyiségű imádsággal meg egész egyszerűen leszedik rólad az ördögi cselekedet piszkát, mocskát. Ha meg nem tudsz a tetteddel megbirkózni, akkor legfeljebb együtt élsz vele. Ha van lelkiismereted, akkor meg az úgyis gyötörni fog életed végéig.

Ki van ez találva, és működik is, több mint kétezer éve. Bár úgy vette észre, hogy az atyának nem áll szándékában eltussolni a történteket, de végül is ő csak egy statiszta ebben a történetben. Nem ő fogja eldönteni, mi fog ebből az egészből nyilvánosságra kerülni. Főleg úgy nem, hogy több mint tíz éve az egyháznak nagyobb befolyása volt az országban, mint az elmúlt 100 évben bármikor. Összefonódott a politika és a vallás. Pedig ez tűz és olaj. Nem férnek meg egymással. Jövőre választás, és valószínűleg sehogy sem venné ki jól magát egy effajta bűncselekmény. Ezért is kell a diszkréció és hírzárlat, nehogy az ellenzéki sajtó megneszeljen valamit, mert akkor ennek nagy visszhangja lenne. A kormánypárt a zászlajára tűzte a másság üldözését és kirekesztését, annak ellenére, hogy az a képviselő, aki az erről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, karácsonykor egy brüsszeli bár ereszcsatornáján próbált elmenekülni egy melegorgiáról, a hátizsákjában egy csomó droggal.

Álszent banda. Próbált független maradni politikailag , de annyi gazemberséget követett el a regnáló hatalom a nemzet és a kereszténység nevében, hogy az már nála is súrolta a tűréshatárt . 

– Mehetünk? – kérdezte az atya a gondolataiba merült Dávidot.

– Persze! Bocsánat, csak egy kicsit elkalandoztam.

– Kérem, kövessen!

Az emeletre vezető lépcsőházban idősebb papok képei függtek a falon, egyszerű fakeretbe foglalva. Kortárs papok – gondolta magában Dávid -, mindegyik a 40-es, illetve 50-es években született, de már nem éltek, a képek alatt feltüntetett dátumokból ítélve. Akár a színházakban, de ott általában azt jelölték az évszámok, hogy adott művész meddig volt a társulat tagja. Ennek a közösségnek azonban nem volt szüksége effajta megkülönböztetésre: ha beléptél a keresztény egyházba, akkor életed végéig Jézus és a Jóisten szolgája lettél. Nem volt apelláta, hacsak nem követtél el valami égbekiáltó bűnt, amiért kitagadtak onnan. Ezért is volt szükség jelen esetben is a nagyfokú diszkrécióra – gondolta -, mert előbb ki kell deríteni, mi is történhetett itt az éjszaka.

Felértek az emeletre, az atya ment előtte, hosszú reverendája a szőnyegpadlót súrolta, ahogy kecsesen lépkedett. A folyosó végén lévő szobához értek.

– Ez az. Ez volt a bíboros szobája.

– A holttest?

– Még itt van, a főnöke azt mondta, ne nyúljunk semmihez.

– Arról más lekéstek – biccentett Dávid, és benyitott a szobába.

Folyt. köv

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.