NEHAZUGGY

Ezt semennyi vízzel, semmiféle szappannal nem tudjuk lemosni magunkról

Tamás Róbert | 2021. Június 16, Szerda | 10:30

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,581,270 forint, még hiányzik 1,418,730 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem állítom, hogy szarabb helyen ébredtem, mint ahol elaludtam. Az ágyam nem változott, a hálószoba sem, a kert is maradt a tegnapi szép, a családom éppen mint tegnap, az utca, a város, az ország nem változott. A levegő lett kevesebb és az a kevés büdösebb, mocskosabb. Nem azért, mert Orbán, Dzsuzsák, a teljes Kásler unokakollekció, Varga Mihály és gyereke, Novák Katalin és teljes családja felvonultatása ellenére kikapott a magyar csapat. Pedig a meccs előtt milyen szépen vonultak a sportrajongók. Volt vesszentrianon és minden, ami csak kell a nemzeti érzület megalapozásához. A foci az csak foci, még akkor is, ha a jelenlegi miniszterek jelenlegi elnöke sorskérdést akar farigcsálni belőle. Az már tudjuk, hogy mennyi idő alatt lehet felépíteni egy tökéletesen felesleges, de legalább baromira drága stadiont az ország különböző pontjain, de azt én például nem tudom, hogy mennyi idő kell egy jó csapat felépítéséhez. Gyanítom, hogy nem évtizedek, mert a focisták emberből vannak, mire megtanulnak – ha valaha megtanulnak – rendesen játszani, addigra ki is öregszenek, lehet kezdeni elölről. Szóval tegnap kikapott a csapat, mert ezt a játékot gólra szokták játszani, az ellenfél több ilyet lőtt. Egy kicsit vártam, hogy a portugálok levonulnak a pályáról, de a magyarok nem, hanem addig folytatják, ameddig ők nyernek. Az orbáni bölcsesség szerint legalábbis ennek kellett volna történni.

De a foci az csak foci. Az életünk viszont az életünk, azt nem fújja le a bíró 90 perc után, nem mehetünk az öltözőbe, nem pihenhetünk, hogy majd egy más alkalommal, máshol ismét megpróbáljunk győzni. Nem kezdhetjük tiszta lappal, hurcoljuk magunkkal az egész csomagot. Tegnap óta az embertársainkat megbélyegző, kirekesztő, embertársaink életét megnehezítő, szégyenteljes, gyalázatos új törvényt is. És azt a tudatot is, hogy a rút kiskacsa csak a mesében lesz gyönyörű hattyúvá. A valóságban rút nagy kacsa lesz belőle. Tegnap óta már biztosan tudjuk, hogy tökéletesen mindegy, mit szeretne az itt élő sokmillió ember, ha a Magyarország Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója úgy akarja, akkor lesz orosz mintával díszített homofób törvény, akkor jön a kínai kommunista párt, és átveszi a vásárfiát, amiért fizetett, akkor a földet is eladják a talpunk alól. És mi semmit nem tehetünk, mert nincs beleszólásunk semmibe. Konkrétan ez a helyzet. Nem mi irányítjuk a sorsunkat, ha nagyon akarunk, tiltakozhatunk, de attól még a bátrak a pofánkba röhögnek és megszavazzák azt, amit az Európai Unió egyetlen tagállamában sem szavaznának meg. Még a szélsőjobboldali pártok sem.

Ma már megtudhattuk azt is, hogy Karácsony Gergely Brüsszel megbízásából okoz dugókat a fővárosban, hogy ellehetetlenítse a közlekedést. Én hülye azt hittem, idáig azért vonyított a pártmédia, hogy mindjárt szétesik a Lánchíd – ami Tarlós István bukás után tizenkét perccel kezdett el szétrohadni -, mert Karácsony semmit nem csinál. Most pedig azon kell nemzetileg hörögni, hogy lezárták a hidat, mert felújítják. Valóban Brüsszel lehet a háttérben, bár valahol bizonyára ott húzódik egy eddig rejtve maradt Gyurcsány-szál is. Mint mindig. Ma folytatódik Karácsony bűneinek felsorolása, bizonyára találnak majd néhány későn érő hőst is, akiknek 15 évvel ezelőtt olyan sérülést okozott az országára támadó kormány, amitől az most kap a szeméhez. A brüsszeli árulók ma is szövik a gonoszság hálóját mimagyarok elveszejtése érdekében, valamelyik közvéleménykutató ki fogja mutatni, hogy a Fidesz támogatottsága a fehér, heteroszexuális, büszke magyar emberek körében 340 százalékos.

A tegnap elmúlt, ez már egy másik nap. Én életemben először irigylem a focistákat. Ők lezuhanyoztak, vacsoráztak, aludtak. Ma ismét focisták, magukban hordozzák a győzelem lehetőségét, megint kimehetnek a pályára és megpróbálhatnak bizonyítani. Újra és újra és újra. Mi, akik aggódunk az országunkért, akik féltjük azt a keveset, amit még nem loptak el a gyerekeinktől és unokáinktól, akik nem akarunk szégyenkezni Európa népei előtt, amiért itt törvényileg lehet üldözni embereket, amiért parlamenti jóváhagyással lehet gyűlölködni, amiért a kormány arra trenírozza az ország lakóit, hogy a más az egyben beteg, abnormális és veszélyes is, mi ezt semennyi vízzel, semmiféle szappannal nem tudjuk lemosni magunkról. Nincs cserecsapat, nem indul nulláról a számláló, nincs újabb 90 perc a bizonyításra. Ez a szégyen örökre a homlokunkra égett. 157 bátor hős odaégette. Ha nem akartuk, akkor is. Ha mi fizetjük őket, akkor is. Mert itt mindenkinek lehetnek elvei, csak nekünk, akik működtetjük ezt az országot, akik összedobjuk a kormánypárti és az ellenzéki képviselők anyagi biztonságát, nekünk nem lehetnek elveink. Sem akaratunk. Ez tegnap bebizonyosodott. Ismét. És nincsen több félidő, lejárt a játékidő.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!