NEHAZUGGY

Akikkel csak a baj van

Pável Melinda | 2020. Október 15, Csütörtök | 11:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,578,300 forint, még hiányzik 421,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Elkészült a titokzatos föld alatti antimigrációs beruházás egy része. Hogy pontosan hol, azt nem tudtuk meg, érthető, ne kapjanak a migránsok információt arról, merre nem érdemes alagutat ásniuk. Más kérdés, hogy nyilván észlelték a munkát, így tisztában vannak a határ környezetének történéseivel. Az M1 rendszeresen beszámol a napi határsértésekről, hol, hogyan és hányan próbálkoztak, persze mindhiába, mert az éber egyenruhások mindig meghiúsítják ezeket a kísérleteket.

A híradókból arról is tájékozódhatunk, milyen viszontagságokat élnek meg a határ túloldalán élők, akik arról számolnak be, hogy naponta százával érkeznek a bevándorlók, megállnak a települések központjában, szemetelnek, bemennek a boltba, előfordul, hogy ott elvesznek valamit a polcról, helyben megeszik, és aztán nem fizetnek érte. A lakatlan házakba is bemennek, aztán ott tüzet raknak, elégetnek mindent, ami éghető, volt olyan, hogy kiszedték az ablakot és eltüzelték. Az emberek félnek. Erőszakosak? Kérdezi a riporter, mire egy nő azt válaszolja, van úgy, hogy ők állnak a bolt előtt, jönnek a migránsok, és látszik rajtuk, hogy erőszakosak. Ezt nem taglalják tovább, kár, mert engem speciel érdekelne, hogyan látszik egy emberen, hogy erőszakos.

Öt éve már, hogy mindennapjaink részévé vált a migráció, egy rövid ideig ténylegesen megjelentek a bevándorlók, volt olyan ismerősöm, aki naponta utazott fel a fővárosba rettegni, aztán mesélgette, mit látott. Hogy a „büdöslábúak” olyanok, mint az állatok, a földön alszanak például. De azért akkor még sokan igyekeztek így vagy úgy segíteni, aztán a kormány megtisztította a közterületeket az idegenektől, kiépítette a határzárat és gondoskodott róla, hogy ide ne jöhessen be senki, csak akit ők hasznosnak ítélnek. Azóta menekültek nem léteznek, ha vannak is, hát legyenek máshol, nekünk nincs dolgunk velük. Nem a mi szomszédaink, nincs az a paragrafus, amely nekünk bármit előírhatna velük kapcsolatban.

Évek óta úgy esik szó a migránsokról, mintha nem emberek lennének. Mint amikor a vaddisznók betörnek egy településre és széttúrják a kerteket, kártevők, akiktől meg kell védeni magunkat minél erősebb kerítésekkel, nehogy baja essen a veteményesnek. Különösen a téli hónapokban furcsa ez a hozzáállás, amikor a közvélemény azon is mélyen fölháborodik, ha valaki a kutyájának nem biztosít meleg helyet. Itt emberekről van szó, akik ugyan nem rendelkeznek útlevéllel, de ettől még emberek, akik évek óta már válogatott borzalmakon mentek keresztül, a legenda szerint csupa fiatal férfi, de azért vannak közöttük szép számmal nők és gyerekek is, nyilván úgy tervezték, hogy mire jön a tél, átjutnak az összes akadályon.

Mit tudnak kezdeni ezzel a helyzettel? El se tudom képzelni, hogyan lehetséges ezt jól megoldani. Na persze, el se kellett volna indulni, mondaná erre Bakondi, és valóban kíváncsi lennék rá, ő mit tett volna az ő helyzetükben. Kezdődött minden Szíriában, ahol már nem maradhattak, így mentek Törökországba, de most már ott se látják őket szívesen, hát elindultak nyugat felé, és akárhová érkeztek, sehol sem lehetett maradásuk. Most áttelelhetnek itt, a kerítés tövében, úgy, hogy esélyük sincs rá, hogy fedél lesz a fejük fölött, és talán arra sincs pénzük, hogy élelmet vásároljanak. Márpedig akkor előbb-utóbb szerezni fognak, ha kell, rabolnak is. Vissza se fordulhatnak, nincs hova hazatérniük.

Borzasztó, hogy most, a harmadik évezredben még mindig nem jutott túl az emberiség azon, hogy erőszakkal rohanjon le másokat, hogy tömegek kényszerüljenek új otthon keresésére, hogy lassan felnő egy generáció, amelyik eddigi életében végig úton volt, táborról táborra vándorolt, ha definiálnia kellene a haza fogalmát, valószínűleg képtelen lenne rá. És a megoldási javaslatunk erre, hogy nehezítjük az amúgy is nehéz helyzetüket, holott azzal nem szüntetjük meg a problémát, csak késleltetjük a rendeződést, mert ők azok, akikkel csak a baj van. Valamit tenni kellene most már, mert a helyzet tarthatatlan, arról nem is beszélve, hogy végtelenül embertelen. Legalább annyi segítséget kellene kapniuk, hogy ne fagyjanak meg és ne haljanak éhen. Kötelességünk lenne, még akkor is, ha semmiféle paragrafus nem írja nekünk elő.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!