Október 14,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Miért olyan kényelmes némán tűrni ezt az egészet?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kásler Miklós háláját már vélhetően az egész ország ismeri. Számtalan szakmában dolgozó kapta már meg ugyanis a miniszter hálálkodását, azonban ez szinte minden esetben csakis szavakban merült ki. Pénzjutalom vagy fizetésemelés soha nem követte a hálát, maximum ezek ígérete, majd be nem tartása. Az ígéretek arra jók, hogy egy-egy sajtótájékoztató erejéig azt a látszatot kelthessék, hogy a nemzeti kormányunk mindent, de tényleg mindent megtesz azért, hogy a társadalom fontos szereplőit jutalmazza kemény munkájukért. A bejelentést követően az összes fideszes lap – ami lényegében lefedi az egész országot – beszámol az eseményről, ami a hívek számára egyenlő a valósággal. Ha Kásler fizetésemelést jelentett be, akkor az kétségkívül végre is lesz hajtva.

A valóság persze teljesen más, de a híveket az miért is érdekelné? Elhitték a rezsicsökkentés hazugságát is, és a manyup pénzek ellopása miatt is csak rövid ideig háborogtak. Bevesznek szinte bármilyen hazugságot, amiről azt hiszik, hogy a közjó érdekében történt. De sokszor még az olyan, a saját életüket is befolyásoló dolgokat, sem érzékelik, mint a nyugdíjak reálértéknek csökkenése, hiszen megmondták nekik, hogy ma jobb nyugdíjasnak lenni Magyarországon, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt. De persze nem csak a hívek maradnak némák akkor, amikor a szemükbe hazudik és átveri őket a kormányzat. A nővérek, tanárok, tudósok és művészek is sokszor csak nyelnek és magukban, esetleg a Facebookon háborognak, de nem fognak össze egy közös célért.

A fekete ruhás nővér esete sokat hangoztatott történet, ami nem is véletlen, hiszen megmutatja az ország jelenlegi állapotát. Senki nem áll ki a másikért, inkább eltapossuk még azt is, aki értünk is ki mert állni. Ezzel pontosan tisztában van a hatalom is, nem véletlenül épít erre, valamint a megfélemlítésre.

Kásler szerint függetlenül a járványhelyzettől, „a kormány figyelmet fordít a pedagógusbérek folyamatos emelésére”.

Továbbá a miniszter örül annak, hogy a Fidesz máshogy áll hozzá a pedagógusbérekhez, mint a 2008-as válságnál a Gyurcsány-kormány.

Ezt a miniszter egy alákérdezős interjúban árulta el. Ezt vélhetően majd a teljes KESMA alá tartozó médiaüzem át fogja venni, az olvasói pedig minden kérdés nélkül el is hiszik. Figyelmet lehet, hogy valóban fordít az emelésekre, csak a figyelem mellett a pénzek utalásáról megfeledkeztek. Lehet, hogy át tudták úgy írni a bérpapírokat, hogy elmondhassák, béremelések történtek, de ezzel szemben a valóság az, hogy a mai napig nevetségesen rosszul keresnek a tanárok. Nem mondom, vannak a pályán olyanok is, akiknek keresnivalójuk nem lehetne ott, és ez a rendszer egyértelmű hibája. Ettől függetlenül, ha érdemi változást akarunk az oktatásban – ezt Orbán soha nem akarta –, akkor magasabb béreket kell fizetni, hiszen az vonzerő a művelt, valóban pedagógusi pályára készülő fiatalok számára.

Ahhoz viszont, hogy a bérek emelkedjenek, a változást ki kell követelni. Nem a szakszervezetek által – ezek szinte mindegyike közel áll a kormányhoz –, hanem saját magukat megszervezve. Ugyanez igaz a mentősökre, a tűzoltókra és az ápolókra is. Ameddig ők maguk sem képesek kiállni a saját jogaikért, addig a társadalom sem fog csatlakozni elegendő számban ahhoz, hogy az elégedetlenségnek bármiféle hatása legyen. Arról nem is beszélve, hogy a magyar társadalom nem az a lázongó fajta, még akkor sem, ha állandóan az 56-os forradalommal és a szabadságharcos magyar fajtával példálózik a kormánypárt. Az elmúlt évtizedekben egyetlen alkalommal sem állt ki egyetlen csoport sem – leszámítva a taxisblokádot – a saját igazáért. Morgunk a négy fal között, de az utcára kimenni már lusták vagyunk, hiszen a még meglévő kicsit is féltjük.

A járvány során hozott döntések is jól megmutatták, hogy sokan inkább kussolnak és segédkeznek talán még emberek halálba küldésében is, ahelyett, hogy kiálljanak egy felső utasítás ellen. Kettő, azaz kettő kórházigazgató merte megtenni azt, hogy szembeszállt Kásler Miklós embertelen döntésével, senki más. Mint ahogy a háziorvosok és a nővérek többsége is elfogadta a kormány döntését, és még csak anonim módon sem számolt be a valóságról. Voltak persze, akik ki merték nyitni a szájukat, de ezeket az embereket mindig egyedül hagyta a társadalom, ehhez elég volt annyi, hogy karaktergyilkosságot hajtsanak végre velük szemben, és azonnal kihátrált a hátuk mögül a többség. Addig terjeszthet Kásler és az összes többi miniszter hazugságokat a sajtóban, ameddig a szakma csöndben tűri, hogy hülyének nézik. Egyelőre úgy tűnik, a hallgatás kényelmesebb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.