Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Hacsaknem Blog


Ha ez a ti magyar világotok, tartsátok meg nyugodtan magatoknak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát akkor végre, tényleg frankón, világosan kimondatott, és le is van írva, hagyjuk a politikai korrektséget és a dagadt ruhát másra: csak az lehet magyar, aki fideszes. A rendkívüli fogadtatásra való tekintettel valószínűleg nem törli magát önhatalmúlag ez a bejegyzés, de ha mégis (de igen, mégis törölte magát!), akkor álljon itt az örökkévalóság számára is a maga teljes valójában és gyönyörűségében:

Nem tudom, hogy mennyien érzékelik egyáltalán ezeknek a sziszegő, ellentmondásoknak helyet nem hagyó, ám érthetetlenül enervált szavaknak a súlyát. Az udvari tollnok úr nem bírja elviselni, hogy Tusványoson nem a P. Mobil, az Ismerős Arcok, Rudán Joe vagy az Ossian, Pokolgép, de főleg a Kárpátia koncertezik, hanem ilyen szar, Orbán- és magyarfóbiás, trágár, idióta, identitászavaros alakok (ez utóbbi jelzőcsokorral nem Bayerre utalt, ó, nem), mint Lovasi András vagy a Quimby. Nem állítom, hogy ezt láttam jönni, de az egyszerű Orbán-Tusványos-rajongó helyében sem lettem volna olyan nagyon szívesen ezúttal sem, mert talán felmerült volna bennem a kérdés, hogy vajon mit kell most gondolnom, ki az ellenség, ki kivel van és miért nem? Hát hiszen Orbán Viktor egyélőistenem nem borult ki Lovasitól, sem a Quimbytől, akkor mégis mi baja van az udvari költőnek?

Miután a maga idején Bálint kolléga elmagyarázta, hogy neki személyesen (nem az egyetemes magyarság nevében foglalt állást!) mi a problémája azzal, hogy egy eléggé félreérthetetlen irányba tartó rezsim köldöknéző, belterjes házirendezvényét különféle művészek a fellépésükkel legitimálják, erre most nem pazarolnék szavakat, mindössze megállapítom, hogy akkoriban a NER eme kattogó fogaskereke kussban volt. Hogy e hirtelen felhorgadás egyik tárgyát képező Quimby zenekart parafrazáljam: a háromnevű megmondóember akkor is segget nyalt és – ellentétben a mostani kirohanásával – kussban remélt. Próbálom megérteni, hogy valakik, akiknek tíz éve fut a szekér, akiknek az az egyetlen feladatuk, hogy kiszámíthatóan éltessék, dicsőitsék a kegyelmes gazdáikat, akik oly nagy becsben tartják őket, miért ennyire idegesek, miért hányják az epét ekkora dühvel, már-már elkeseredéssel? Ki bántja ezeket az embereket, mitől szenvednek, mitől rettegnek? Mitől féltik az ő drága magyar világukat, hogy már csak ilyen fapados méltatlankodásokra futja?

Ha jól értem, az állítás az, hogy a magyar összetartozásba az tartozik bele, aki a Fidesz és a háromnevű cseléd elvtárs szerint beletartozik. Vagyis mindenki, aki az utolsó kötőszóig, a gyerekei vére és jövője árán is egyetért az Orbán által képviselt eszmeiséggel. Aki ebből a sorból kilóg, mert olyasmiket írt le az élete során, hogy például Miért basszátok szét az országomat,/Miért rúgjátok hasba az ápolót,/Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat,/Miért szarjátok szájba az álmodót, az nem csupán trágár, idióta és identitászavazaros, de nincs helye abban a magyar világban, aminek az egyik sarkában Sz. Z. László – némi meglepetésre – most éppen az A kategóriájú erdélyi magyarokat gyepálja. Ha jól értem, az állítás továbbá az, hogy a tudjukkik, azok a fattyúk, akik csak idecsöppentek közénk azért románozzák majd nemsokára az erdélyi magyarokat, mert Lovasi András fellépett Tusványoson. Értem. Vagyis nem értem.

Ezért elmondom, hogy a románozás, akárcsak a minőségi kultúra, az igényes zene, színház, filmművészet nem oldalak függvénye. Engem, határon túli magyarként például a fideszes rajongók románoznak időnként bő nyállal azon egyszerű oknál fogva, mert nem tartozom Orbán bálványimádói közé, és évek óta zavar az a szemérmetlen árokásás, amit a nemzetegyesítésnek hazudott nemzetrombolás témakörében művel. Ettől még nem vagyok román, és azok sem románok, akik Erdélyben születtek, magyarul beszélnek, élnek, szeretnek, álmodnak. Az erdélyi magyarok lerománozása tehát baromira nem annak (volt, lesz) köszönhető, hogy Lovasi András fellépett a tusványosi fideszes dzsembori keretében, hanem simán kultúra, műveltség, tájékozottság, civilizáltság és jóérzés kérdése.

És még valami: vannak olyan erdélyi magyarok, akik soha egyetlen pillanatra nem siratták azt a bizonyos népszavazást, nem érezték átverve magukat, amiért érdeklődés hiányában érvénytelennek bizonyult, ezért nem is kell életük végéig hálásnak lenniük azért, mert Orbán Viktor úgymond helyrebillentette az igazságot. Önzetlenül, semmilyen hátsó szándék nélkül. Nyilván. Az igazságnak általában semmi köze nincs a politikai ideológiákban való beteges hithez, sokkal inkább az erkölcsi mércéhez van köze. Az én erkölcsi mércém szerint márpedig Szentesi magyart uszít a magyar ellen, jobboldali magyart baloldali magyar ellen, fideszes magyart az általa liberálisnak vélt magyar ellen. És a követői – nem kis részben erdélyi magyarok – isszák a szavait, amelyek szerint igazán hálásabbak is lehetnének azért a magyar állampolgárságért. Holott arról beszél – remélem, a minden oldali szélsőségekre érzékeny Lovasi is figyel és a Tusványos szervezői is figyelnek, minden hazaárulózó, románozó hithű bálványimádó is figyel, nem utolsó sorban bízom benne, hogy Szili Katalin is nagyon figyel -, hogy Orbán rezsimjéhez soha nem lehet elég lojálisnak lenni. Itt a feltétlen hűség sem jelent garanciát semmire. Erről (is) szól a NER sokadik szekértolójának sokadik számonkérő, szemrehányó, egyben vészjósló és fenyegető megszólalása, amit aztán nagy bátran törölt: soha nem érezhetitek magatokat biztonságban, a hatalmas nagy nemzeti szeretetnek (30 évvel a rendszerváltás után eljutottunk oda, hogy az egész nemzet együtt gondolkodik, együtt dobog a szíve – Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, köszönjük) és egymás kebelére borulásnak feltételei vannak ám. Jó, ha tudjátok, hogy a nagy magyar összetartozásnak bármikor a rossz oldalára lehet kerülni. Jó lenne, ha tudnátok, hogy mi tudjuk a legjobban, hogy ti mit akartok, ki és mi fészkel a magyar szívetekben, alázatos NER-szolgákként kicsit jobban oda kellene figyelni, hogy mit miért csináltok, kinek a zenéjére csápoltok.

A magam részéről már azért is hálás lennék (pedig van valami iszonyatosan visszataszító ebben a szóban), ha senki nem akarna értem harcolni. És ha nem akarna harcolni egyáltalán, az még jobb lenne. Ha ez a magyar világ, akkor én inkább nem akarom érteni. Ha az a magyar világ – amellett, hogy Soros, migráns, Brüsszel, hazaárulók, ellenség, támadás, megvédés, köpködés -, amelyben a baloldali, liberális érzelmű MAGYAR embereknek nincs helyük, mert ők valójában nem is magyarok, ha az a magyar világ, hogy a szakrális, szent tusványosi akolba csak azt szabad beengedni, aki Szentesi Zöldi ízlésének megfelel és akinek a szíve a Fidesz-hergelés dallamára dobban, ha azt jelenti a magyar világ, hogy mindig ropogni fognak a fegyverek és mindig lesz kirekeszteni való a magyarságból, akkor tényleg jobb lesz kimaradni ebből a magyar világból. Mert ameddig el nem vágjuk egymás torkát, ezek a rím- és propagandafaragók biztosan nem fognak megnyugodni.

U.I. Hogy ráadásul még ők vannak megsértődve, az külön nevetséges. Arra pedig végképp nem voltam felkészülve, hogy a vitézül belengetett középső ujjal illusztrált, az eredeti poszt törlése utáni kifakadását is elérhetetlenné teszi a mester. Sebaj, itt a kárpótlás mindenért.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.