Tiborcz István, Orbán Viktor veje felháborodott. Hogy miért? Azért, mert Karácsony Gergely zuglói polgármester, valamint a főpolgármester-választás egyik ellenzéki jelöltje kampányában ismertette a Tiborcz-adónak nevezett javaslatát, amelynek értelmében az 500 millió forint feletti budapesti ingatlanokat megadóztatnák, az ebből befolyó összeget pedig szociális bérlakásépítésre költenék. Ez Tiborczot olyan mértékben felzaklatta, hogy közölte: beperli Karácsonyt, mivel a Kúria kimondta, hogy nem közszereplő, ezért nem köteles azt sem eltűrni, hogy egy nevével fémjelzett adóval sújtsanak bárkit is. Hogy a Kúria ezt kimondta, azt nem érdemes vitatni – hiszen tudjuk ennek okát -, azonban Tiborcz annyira nem közszereplő, mint Habony Árpád, aki a köz pénzén élősködik, azonban felháborodik, ha ezért valaki felemeli a szavát.
Hiába állapította meg az EU csalás elleni hivatala (OLAF), hogy Orbán Viktor miniszterelnök vejének volt cége, az Elios Zrt. súlyos szabálytalanságokat követett el több tucat uniós finanszírozású projektben, a magyar nyomozó hatóságok megszüntették a nyomozást az ügyben. Tiborcz István nyugodtan alhat, de az ügy több milliárd forintba kerülhet a magyar adófizetőknek, mert az EU várhatóan a magyar nyomozás eredményétől függetlenül ragaszkodni fog a több mint 40 millió eurós támogatás visszafizettetéséhez. (Átlátszó)
Ez a 13 milliárd forintnak megfelelő összeg, amit a magyar adófizetők kénytelenek kifizetni a használhatatlan Elios lámpákért. Vagyis Tiborcz egykori üzletének számláit a magyar adófizetők állják, mégis a Kúria szerint Tiborcz – aki az OLAF jelentése szerint forint milliárdokat csalt el – nem minősül közszereplőnek. Ez nagyszerű döntés, már csak azért is, mert ameddig a Kúria ilyen ügyekben Orbán Viktor mellé áll – hisz ki más kérhette az ügy ilyen irányú elbírálását? -, addig Sajátláb kisasszony férje felvásárolja a hazai paloták és kastélyok legnagyobb részét. Az OLAF jelentés szerint csalással megszerzett pénzéből – amit a magyar adófizetők álltak – pedig megalapozta a jövőjét, ami a BDPST Zrt.-t jelenti. Ez az a cég, ami minden értékes hazai ingatlant felvásárol, majd ezekből busás hasznot hajt.
De ez persze még mindig nem jelenti, hogy Tiborcz közszereplő lenne, hiszen ahhoz nem elegendő, hogy mi mindannyian álljuk a számláit, ahhoz vélhetően az kellene, hogy Orbán elengedje a kezét és hagyja, hogy a társadalom a helyén kezelje azokat, akik a közvagyonból nyerészkednek. Tiborcz azonban Orbán Ráhel miatt egy fontos személy, ezért a Kúria vélhetően nem is dönthetett máshogy, mint így. Megvédi Tiborcz jogait, ezzel tulajdonképpen ellehetetlenítve azt, hogy bármelyik hazai újságíró utánajárjon annak, hogy Orbán veje miben sántikál.
Tiborcz István egyelőre még távol van a 100 milliárdos versenyzőktől, de e távolság – ismerve a miniszterelnöki vej Elios-lámpákkal kikövezett felemelkedését – nem tűnik behozhatatlannak. István (33) olyan magabiztosan rúgta be a leggazdagabbak elit klubjának ajtaját, ahogy azt westernfilmekben szoktuk látni, ahogy a hős belép a saloon-ba. E cowboyos belépő a 100-as lista 32. helyére volt jó: ezt Orbán Viktor vejének 35 milliárdos vagyonnal sikerült elérnie. (Magyar Narancs)
Tiborcz tehát – Mészároshoz hasonlóan – gond nélkül gazdagodik, amihez a közvéleménynek semmi köze sincsen. Tiborczot az ő engedélye nélkül megkérdezni sem lehet – na nem mintha nem menekülne el azonnal egy mikrofont meglátva -, ezért konkrétan azt tesz, amit csak akar. Orbán megvédi, kisegíti, ha arról van szó, hiszen mi másnak lenne köszönhető az a hihetetlen, egyik pillanatról a másikra végrehajtott gazdagodás? Tiborcz körülbelül annyira zseniális üzletember, mint Mészáros, ezért azt feltételezni, hogy akár saját erejéből is képes lett volna mindazt felépíteni, aminek ma birtokosa, minimum nevetséges lenne.
Tiborcz a per belengetése kapcsán ezt is mondta:
Különösebben tényleg nem szeretnék ezzel foglalkozni, de ha Karácsony Gergely jó ötletnek tartja, hogy különböző adókat személyekről nevezzen el, akkor javaslom, hogy a zuglói transzparens és problémamentes parkolási rendszer dicséretére a zuglói Mikulás-csomagokat nevezze át Karácsony-csomagokra.
Nem elég tehát, hogy Tiborcz egy zseniális üzletember, emellett még borzasztóan vicces is. Majdnem annyira, mint az apósa, aki ugyan menekül minden nem kormánypárti sajtóorgánum mikrofonja elől, de a parlamentben azért képes boldog karácsonnyal reagálni komoly, közérdekű felvetésekre. Tiborcz előtt még óriási pályafutás áll, hiszen ha megnézzük, hogy mennyi kastély és kiemelt épület van Magyarországon, ami az ifjú milliárdos kezére kerülhet, akkor rögtön beláthatjuk, hogy van még lehetőség bőséggel. Elég csak megnézni, hogy a Gellért Hotelt pont tegnap adták el, amiből a tervek szerint luxusszálloda lesz. Ugyan Tiborcz neve még hivatalosan nem merült fel, azonban soha nem tudni, mit hoz a jövő.
A cikk méltó zárásaként mást nemigen tudok elképzelni, mint Karácsony Gergely reakcióját Tiborcz fenyegetésére:
Tiborcz István zokon vette, hogy rálépünk a saját lábára. Ehhez neki joga van. A budapestieknek pedig joguk van nem csak zokon venni, de véget is vetni annak, hogy közpénzből, saját teljesítmény nélkül gazdagodó fideszes pojácák az arcukba tolják a vagyonukat. Hát most mi visszaveszünk abból, amit a közösből elvettek. Sejtettük, hogy Orbán Viktor vejének hazavinni jobban esik, mint visszaadni a közösbe. Ezért is tökéletes névadója ennek az adónak.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.