A kormány egyik propagandalapja a sok közül – állítólag hamarosan ezeknek egy részét összevonják az egyszerűség kedvéért – gond nélkül közölt le egy iszlamofób cikket. Tette ezt ráadásul úgy, hogy nem rejtett vallásellenességről volt benne szó, hanem már rögtön a címe is így nézett ki:
Miért nem baj az, hogy iszlamofób vagyok
Ha már a szerző, Horváth Zsófia ilyen szépen beleáll ebbe a dologba, akkor már csak az a kérdés, mikor következnek mások? Mikor lesz menő és elfogadott antiszemitának, esetleg úgy általánosságban fajgyűlölőnek lenni? Olyan veszett nagy különbség ugyanis nincs az iszlamofóbia és az antiszemitizmus, esetleg a feketékkel szembeni gyűlölet között. Aki nem keresztény, annak helye sincs Európában, ezt mondja legalábbis a 888 üdvöskéje. Véleményszabadság persze létezik – valamilyen szinten még idehaza is –, azonban ez az írás bőven súrolja a gyűlöletbeszéd kategóriáját. A szerző ugyanis egy kalap alá vesz minden muszlimot ráadásul úgy, hogy a keresztény vallást, mint egy felsőbbrendű, békés vallást állítja be. Pedig nem kell túlságosan sokat visszamenni az időben ahhoz, hogy keresztények által, Isten nevében elkövetett népirtásokkal találkozzunk.
Olyan tehát, hogy felsőbbrendű vallás nincs és nem is volt soha. Vannak elmebetegek – szélsőségesek, terroristák – és vannak azok az emberek, akik számára a vallás – legyen az keresztény, zsidó, muszlim vagy hindu – egy morális alapot ad az életükhöz. Nem mindenkinek van szüksége vallásra ahhoz, hogy megtalálja a helyét a világban, sok millió embernek azonban igenis szüksége van erre. Ezért nem lehet elítélni senkit, a fent már említett cikkben mégis ez történik. Mégis milyen jogon korlátozhatná bárki is valakinek a szabad vallásgyakorláshoz való jogát? Azért mert ő úgy érzi az egyik erőszakosabb, mint a másik?
Mert az, hogy keresztények vagyunk, azt jelenti, hogy vannak szabályaink, amik keretekbe rendezik az életünket.
És valóban, egy valódi keresztény számára ez még talán így is van, de azok számára akik gerinctelen módon, saját népüket elárulva lopják el egy ország vagyonát? Az Orbán-kormány – amelyet nem mellesleg a fentidézett portál is kiszolgál – egy magát kereszténynek nevező maffiagyülekezet, amelynek berkeiből korrupciós botrányok tucatjaira derül fény szinte naponta. A magyar kormány minden, csak nem egy keresztényi értékeket valló kormány, noha ezt hangoztatja magáról. A keresztényi értékek és a vallásosság megint csak két különböző dolog, ugyanis aki nem öl embert – nevezzük keresztényi erkölcsnek – még nem feltétlenül hisz istenben. Ez azonban a mai napig nem zavarja a salakmédia munkásait, keresztény erkölcsök=keresztény egyház. Számukra legalábbis.
Ezzel szemben helyezkedik el az iszlám. Egy olyan kultúra, ahol az erőszakot a vallás legitimálja. Az iszlám engedi a rombolást, más kultúrák leigázását, ha az Allah érdekében történik.
Nem tudom, a cikk szerzője hallott-e már a keresztes hadjáratokról, esetleg a gyarmatosításokról, mindenestre nem úgy tűnik. Ez persze nem felmentés, azonban a keresztény egyház bűneit sem kellene elfelejteni csak azért, mert annak sokszor a mi őseink és részesei voltak. Merem állítani, hogy Isten, vagy épp Jézus Krisztus nevében több embert öltek meg, mint bármely diktátor parancsára a világtörténelemben. Ez nem alapvetően a vallás hibája – az vélhetően ameddig az ember létezik ezen a világon szintén létezni fog – hanem azon megvezethető embereké, akiknek nincs saját morális fogodzórendszerük, ezért nem ritkán szó nélkül mennek a halálba valaki más parancsára.
Csak nézzük meg a tényeket: Bécsben – tőlünk alig pár száz kilométerre – külön metrókocsikat javasolnak a nőknek a biztonságuk érdekében. Túl sok nők elleni erőszakos bűncselekmény történt ugyanis az utóbbi időben, az elkövetők között pedig felülreprezentáltak a bevándorló férfiak.
A bécsi külön metrókocsi annak a szimbóluma, hogy az integráció megbukott.
Az iszlám nem való Európa területére.
Noha erről a tényről, amit itt megemlített a cikk szerzője semmilyen információt nem találtam, persze még lehet igaz is. Mint ahogy a nők elleni erőszakos bűncselekmények számának emelkedése is, amiről szintén nem áll rendelkezésre információ. Hogy azért, mert ez mondjuk egy hazugság, vagy pedig azért mert a csúf, gonosz Soros György kozmetikázta volna a hivatalos adatokat, azt nem tudni. Mindenesetre ha már az iszlám és a nőkkel szembeni erőszak összemosása a téma, lássuk, hol vannak, vagy voltak csak nők számára fenntartott metrószerelvények a világon:
Az itt felsorolt 9 ország közül 4 muszlim, a többségük azonban nem az. Tehát az, hogy a csak nők számára fenntartott metrókocsik megjelenése a muszlimok integrációjának bukását jelentené, egy bődületes nagy baromság. Európa továbbra is egy kontinens – úgy mint Afrika, Ausztrália, vagy épp Ázsia –, amely kontintensen az éppen szóban forgó ország törvényeit betartva bárki élhet. Függetlenül attól, hogy muszlim, zsidó vagy épp hindu vallású. Ez pedig még akkor sem fog megváltozni, ha Orbán Viktor és csapata mindenáron ki szeretné harcolni azt, hogy a keresztény legyen az egyetlen elfogadható vallás az egész európai kontinensen. Nem lesz az.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.