Ó, édesjóistenem, nem lesz ebből se semmi, semmiből se lesz semmi, így fogunk szenvedni életünk végéig, mert gyávák vagyunk, hülyék vagyunk, élhetetlenek és alkalmatlanok vagyunk és jajvégemindennek.
Aha, összefoglaltam. Nem a magam gondolatait, hanem a siratókórust, a bátor forradalmárok, a mindent jól és még annál is jobban tudók sirámait. Azokét, akik szombaton oda álltak a százezer ember elé és az arcukba üvöltötték, hogy most mit kell tenni, holnap minek kell következnie és akik vállalták, hogy megmondják, vezetik, akár mennek a börtönbe is, ha kell.
Ja, nem. Ilyen nem volt. Őszintén úgy hiszem, hogy nincs is szükség ilyenekre.
A szombati tüntetés teljesen más volt, mint az eddigiek. És miután sikerült lehiggadnom a vasárnapi pofánköpés után, azt tudom mondani (vasárnap, de még szerdán sem tudtam volna ezt leírni), talán a legjobban történt minden. Kellett a kurvanagy pofon. Megkaptuk. A kérdés, hogy mit kezdünk vele. Mert mi van, ha sikerül vasárnap megtörni a maffia hatalmát? Elmondom. Ugyanaz, ami akkor volt, amikor kihirdettük a demokráciát. Aztán békésen hátradőltünk és vártuk a csodát. A csoda pedig elmaradt. Ha vasárnap szépen, törvényesen, szabályosan, nyugisan sikerült volna kiverni a hatalmat Orbán kezéből, akkor ma már mindenki békésen köszörülné a bőrkeményedést a sarkán abban a boldog tudatban, hogy minden rendben, innentől már majd lesz nekünk akkora demokráciánk, mint az ólajtó. Lófaszt lesz.
Tetszettek volna forradalmat csinálni. Ismerős? Ismerős és kurvára igaz. Úgy látszik, máshogy nem működik. Amiért nem vérrel és verítékkel fizetünk, azt semmire nem becsüljük. Amit nem kiharcolunk, hanem szépen csomagolva, nemzetiszín szalaggal átkötve megkapunk, arról mindig kiderül, hogy nem belga csoki, csak a szokásos magyar szar. Ha vasárnap győzött volna a többségi akarat (felejtsük el azokat a hülyeségeket, hogy Orbánra szavaztak többen, mert nem, mert csalással, hazugsággal, pénzzel és fenyegetéssel lett meg a győzelem, nem az itt élő többség szabad akaratából és leszarom, hogy ehhez milyen törvényeket eszkábált magának a bűnbanda), akkor szép csendesen kiépült volna egy másik diktatúra. Legfeljebb az ellenzéki pártok aktívabb részvételével. A politikai elit akkor is jól járt volna, mert többen, mélyebben nyúlhattak volna a kurva moslékos vályúba, de az ország érdeke még most sem az, hogy bármelyik párt bármelyik vezetője jól járjon. Ki a fasznak kell egy zsarnok tolvaj helyett egy másik, vagy pláne öt másik?
A szombati tüntetés pontosan erről szólt. Lefordítom a hülyéknek, hátha ezen a nyelven beszélnek: arról szólt a szombat, azért volt ott százezer ember, hogy az Orbán-rezsimnek ÉS az összes ellenzéki pártnak is a tudomására hozza, vége a jó világnak. Az a százezer ember súlyos üzenetet vitt – félreértések elkerülésére: több millió ember üzenetét vitték, nem csak a sajátjukat – és az az üzenet nem arról szólt, hogy tessenek már úgy tenni, mintha mi is számítanánk. Az üzenet az volt, hogy ti, kedves politikusok, együtt, kéz a kézben mehettek a cakkos picsába, mert elég volt belőletek. Arról szólt, hogy baromi sokan rájöttek arra, hogy ez így sehonnan sehová nem vezet és kimondták, hogy mostantól máshogy lesz.
Az a százezer ember megmutatta és ki is mondta, hogy nekünk nincs bajunk egymással. Kimondta, hogy a jobbikos és az emeszpés képes egy irányba menni, ők nem gyűlölik egymást. A pártok vezetői gyűlölik egymást, de az meg az ő bajuk, mindenki leszarja. A politikusokat le lehet cserélni, a polgárokat meg nem. Kurvára sok idő kellett, de sikerült rájönni. Sikerült rájönni arra, hogy ideje a kezünkbe venni a saját sorsunkat, mert nincsen megváltó, se semmi nincs, csak mi, akik ebben az országban élünk, tanulunk, dolgozunk, neveljük a gyerekeinket, eltemetjük a szeretteinket, fizetjük az adókat és akiket lenéz, megvet, de legalább kihasznál a politika és azok, akik a mi adónkból élnek sokkal jobban mint mi, akik megtermeljük az ő jólétükhöz szükséges pénzt. És kiröhögnek minket a félmilliós laptopjaikkal, a mi fizetésünk sokszorosát kitevő juttatásaikkal, lenéznek minket a limuzinok ablakai mögül, köpnek ránk az összeharácsolt vagyon biztonságából. Baromira pártfüggetlenül.
A szombati nap arról szólt, hogy elég volt, hogy mi is látjuk, mi történik és üzenet volt az ÖSSZES pártnak, pontosabban az ÖSSZES politikusnak, hogy kurvára elég volt és vagy teszik a dolgukat, vagy mehetnek a picsába együtt, kéz a kézben.
Mit kellett volna tenni azon túl, hogy százezer torok üvöltötte, hogy elég volt? Megrohamozni a Parlamentet? Felgyújtani az autókat? Azt megtette a bűnbanda 2006-ban, azóta is abból élnek. A szemkilövető, az. Gyújtogatás nélkül is van ereje a tömegnek. Főleg, ha az a tömeg tudja, mit akar. És tudja. Tudjuk. Nem az a megoldás, hogy jövő szombaton újra ott leszünk? Hanem micsoda? És mi van akkor, ha most szombaton többen leszünk? Jönnek az elemzők és egyéb szakértők és megmondják, hogy jó, most többen voltak, nade legközelebb aztán már kevesebben lesznek? Nyilván nem az a megoldás, hogy minden szombaton megbeszélt időben összejövünk, mert az tényleg nem vezet sehonnan sehová.
De a múlt szombat megmutatta, hogy hatalmas az elégedetlen tömeg. Megmutatta, hogy amire a pártok politikusai nem képesek, arra mi képesek vagyunk. Össze tudunk fogni. Mert nekünk nem az a fontos, hogy Vona, Szél, vagy akárki felmászhasson a trónusra. Ezt csak ők hiszik, mi nem. És mi vagyunk többen, a mi hangunk hangosabb, a mi akaratunk erősebb. Ők pedig vagy beállnak a sorba és teszik a dolgukat, ami mindig is a dolguk lett volna, vagy takarodnak a búsba és munkát keresnek maguknak.
Szombaton végre megértette ez a társadalom – már aki képes gondolkodásra használni az agyát – hogy nem a vonák, szélek, gyurcsányok, orbánok a mi feljebbvalóink, hanem a szolgáink. Pont. Ez mindig is erről szól egy demokráciában, de nekünk ennyi idő kellett, hogy megértsük.
Szombaton létrejött és megmutatta magát az igazi ellenzék. Mégpedig nem Orbán ellenzéke, hanem az egész korrupt, rohadt, áldemokratikus rendszer ellenzéke. A pártok vezetői pedig eldönthetik, hogy hajlandóak-e a jó oldalra állni és tenni a dolgukat, vagy eltakarodnak a francba. Erre kaptak ultimátumot.
És lehet, hogy sokak szája ízének nem felelt meg a szombati tüntetés, de kit érdekel? Menni kell tovább. Az a tömeg – és a mögöttük álló milliók – ki fogja termelni a saját vezetőit, ha kell, ki fogja termelni az ellenzéki pártokat, politikusokat is.
A finnyáskodó nagyszerűeknek: tetszik tudni, mit csináltunk szombaton? Megmondom: forradalmat. És lehet, hogy nem most szombaton és az is lehet, hogy nem egy hónapon belül, de ki fogjuk harcolni a változást. Mert az erjedés megindult. Annak a százezer embernek pedig csak köszönet jár azért, mert ott voltak és végre kimondták azt, hogy mit akar ez az ország.
Demokráciát.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.