Október 6,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

DÜHÖNGŐ


Csomagoljatok, menjetek, harcoljatok, győzzetek!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Őbuggyantsága már megint háborút hirdetett. Le fogjuk győzni a Nyugatot! Ezt hörgi újabban, mert egy perc nyugta sincs. Valahogy nem bírja, ha normális módon kell élni. És megy visszafelé az időben, mint a hétszentség.

Először focista akart lenni, de mivel az egy csapatjáték, ő meg aztán senki mással nem osztozik – a közpénzen sem, a labdán sem – nem jött össze neki. Nem baj, telitoszta az országot stadionokkal. Most legalább úgy néz ki, mintha nagy focinemzet lennénk, közben meg lópikulát.

Kisvasutat is akart apucitól karácsonyra, de nem kapott. Az sem baj, épített magának egy igazit, azt majd meghosszabbítja Bicskéig, aztán meg Putyin seggéig. Csühöghet ezerrel kicsi Viktor valódi játékvasútja.

Zutty, vissza egy ugrással a még régebbi gyerekkorba, amikor a libalegelőn hadakozott a bokrokkal és a kis fakardjával le akarta győzni az ellenséget. Most ebben a korszakában tartunk, csak mivel mer nagyot álmodni és mivel nála az ország kasszájának kulcsa, most nem a sombokrot akarja leverni, hanem a Nyugatot.

Tudod mit, kedves agyabuggyant vezér? Győzzed te le a Nyugatot. Induljatok háborúba szépen. A szerelmes nénik és az aggkorú bácsik öltözzenek kályhacsőnek és irány a harcmező.

Vidd magaddal Szijjártót, majd ő minden útba eső falu szélén jól megsértődik és kikéri magának.

Tállait se felejtsd itthon, nagy hasznát veszed. Ráteszi a kezét a benzinkutakra és mindenhol csökkenni fog az üzemanyagok ára. Mire elértek a Nyugatra, híretek megy, mint csodatévőknek.

Vigyed Németh Szilit is, csak előtte kérjetek tőle pár pacalfőző fazekat. Húzzátok a fejetekre, jó lesz csatasapinak. Lázár kérhet a szőlőbirtokos gyerekeitől pár szőlőkarót, annak is hasznát veszitek majd harc közben.

Rogán lehetne a légi egység, biztosan komoly segítséget fog nyújtani a helikopterről. Szereljetek rá (Rogánra, vagy a helikopterre) fasza hangszórókat, amiből Mándoki és Kisgrofó bömböl felváltva. Lelki hadviselés vagy micsoda. Tuti siker.

A békementet küldjétek előre, elrettentésnek garantáltan megfelel. Hat sor cöfös felér egy tankos hadosztállyal.

Balogot se hagyjátok itt, ő majd minden csata előtt misét istentiszteletet tart, időnként megáldja a hozzád hűségeseket, és azzal a lendülettel megátkozza az ellenséget.

A kis családodat is vidd magaddal, mert már egyfeszt be vagyunk fosva, hogy az összes gyereked pereputtyostul a mi lábunkon fog ácsorogni, holott már régen zsibbad tőletek a lábfejünk.

Feltétlenül ajánlom az összes, téged éltető sajtómelóst is elvitelre. Bayer majd gyönyörű balladákat költ a hőstetteidről, azt esténként énekelgethetitek a tábortűz mellett. Kórusban. A Magyar Időktől a PestiSrácokig minden szorgalmas (meg az Origo névtelen költője is, természetesen) hosszas győzelmi jelentéseket írhat a harc állásáról, a hívek pedig egymás kezéből tépdesik ki a letelepedési kötvényre nyomtatott sikersztorikat.

Menjetek, Viktor! Győzzétek le a rohadék Nyugatot! Győzzétek le, mert különben mindenkinek kötelező lesz buzinak lenni, meg arabnak és át kell térnünk az iszlámra, a lányokat fiúkká, a fiúkat lányokká fogják átoperálni. Győzzetek, mert még sok templomot és stadiont kell építeni az össznépi boldogsághoz, és kötelező templomba járást akarunk és szeretnénk ingyen dolgozni, szikkadt kenyérvégen élni és ezennel felajánljuk neked az összes cöfös és fideszes gyerekét, unokáját katonának.

Csomagoljatok, menjetek, harcoljatok, győzzetek! Mi meg – amint az utolsó hülye is kihúzta a lábát az országból – három perc alatt befejezzük a kerítést, hogy vissza ne szivárogjatok valahogy.

Menjetek, Viktor a csatába, és maradjatok ott örökre. Mi meg végre egy normális országban élhetünk, ahol nem debilisek, szenilisek, félművelt és félig sem művelt sufnijogászok és lelki nyomorékok, valamint erkölcsi fekete lyukak keserítik az életünket minden rohadt napon.

Menjetek a picsába!

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.