Jó reggelt kívánok, kedves és drága! Azoknak is tiszteletem, akik csak azért olvasnak, hogy tisztában legyenek az úgynevezett másik oldal miheztartásával. Miheztartásilag. Titokban abban reménykedem, majdhogynem bízom, hogy amikor leszáll az agyakról a köd, majd egyszer a valószínűtlenül távoli jövőben, akkor majd nem lesz egyik oldal meg másik oldal. Addig is kénytelenek vagyunk elmesélni, mi nem tetszik, mi nincs rendben, mi az, ami szerintünk nem normális.
Szerintem rögtön az sem normális, hogy néhány elviselhetően kellemes nap és majdhogynem hűvös éjszaka után, újra a kánikuláé lesz a főszerep, a hétvégi 37 fokoknak már a gondolatával sem tudok mit kezdeni, de örüljek, hogy mégse 43. Jajó.
Ám ami a komolyabb dolgokat illeti: eltűnt Orbán Viktor. Valakinek hiányzik. Nekem se. Ezzel szemben Lázár János azt ígérte még valamikor a jól megérdemelt nyári pihenőszabadsága előtt, hogy augusztus 24-én lesz szerencsénk viszontlátni a mikrofonok előtt. Hát az pont ma van, örülök is veszettül.
A nyomtatott Heti Válaszban kettős interjú jelent meg Jeszenszky Géza, az Antall-kormány volt külügyminisztere, valamint a leginkább DJ-ként ismert, de közéleti témákban is megszólaló fia, Jeszenszky Zsolt főszereplésével. Ami úgy önmagában nem keltette volna fel a figyelmemet, de az Index beszámolója szerint azért elég érdekes kép rajzolódott ki az Orbán-kormány egyik legnagyobb kritikusának számító apa és a rezsim lelkes rajongója, pontosabban a baloldalt rajongva gyűlölő fia főszereplésével. Mondjuk, nekem már az is elég, hogy valaki az értelmiségről olyan lesajnálóan beszél, mint a mélyen tisztelt DJ úr, aki nem hagyja ki a lehetőségét egy öblös liberálfasisztázásnak sem. De ami szerintem ezen túlmutatóan is elborzasztó, hogy milyen mély, vad indulatokat képes felszínre hozni akár egy családon belül is az, hogy a rezsim megítélésében a lövészárkok különböző oldalán helyezkednek el annak tagjai. Ez az, ami tragikus és megbocsáthatatlan. Finkelstein-Habony-Orbán örökre megváltoztatta ezt az országot, ja.
Mivel a kollektív memória olyan, amilyen, az is régen volt, ami tegnap történt, emlékezzünk vissza arra, hogy a világszínvonalú magyar egészségügy körüli álhírek nyilvánosságra kerülésének időszakában (CT, nyitott mellkas, stb.) az RTL Klub híradója arról számolt be, közrejátszhatott egy daganatos nő halálában, hogy az ajkai Magyar Imre kórházban egy elavult CT-berendezéssel készítettek róla felvételeket. Az eset után a TASZ közérdekű adatigényléseket nyújtott be több kormányzati és állami szervhez, most pedig azt írják: nem is működhetett volna az elavult CT-vel az ajkai kórház illetékes osztálya, ugyanis az intézmény CT-diagnosztikai részlege öt éve nem felelt meg a minimumfeltételeknek. Részletek ITT, a potenciálisan hozzáfűzhető, nyomdafestéket azonban sajnos nem tűrő megjegyzéseimmtől megkímélek mindenkit.
Mondok még valamit, hátha a reggeli kávét ezzel is meg lehet spórolni: bicikliversenyt rendeztek a szociális és gyermekvédelmi ágazat dolgozóinak bérpótlékából (!!!!!). 90 millió forintról van szó, az Emmi összes felkent, hozzá nem értő, dilettáns és mindenek tetejébe arrogáns, vércinikus képviselője eddig üvöltve és felháborodva tagadta, hogy pénzeket vonnának el az ágazattól a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny évenkénti megrendezése és hosszú távú fejlődésének biztosítása érdekében. Ehhez képest a Magyar Nemzet közérdekű adatigénylésére kénytelenek voltak válaszolni: igen, volt pofájuk 90 millió forintot az egyébként is nehéz helyzetben lévő szociális és gyermekvédelmi ágazatból kiszivattyúzni, ráadásul a dolgozók bérpótlékából. Ha van élő ember, aki szerint ez itt mind normális, és ezek az elvtársak épeszűek, kérem, jelentkezzen, látni akarom.
A budapesti metró használóinak feltétlenül jó hírekről tudok beszámolni. Ugyanis beléptetőkapukat szerelnek majd fel a metrólejárókban, jövő nyárig 810 kaput szerel fel a BKK. Ámazonban nyugi van: addig az ellenőrök fogják nyitogatni a kapukat, tehát az utasok még csak a berendezések használatát sem gyakorolhatják, maximum csak annyit, hogyan kell átmenni a kapun. Mókás? Nem annyira. De az szerintem még kevésbé nevezhető mókásnak, hogy miután naponta rohad le a metró ki tudja mióta, hol az egyik, hol a másik ajtó, a BKV vezérigazgatója ott tart, hogy szerinte lehetetlen, hogy az új metró ajtaja magától romlana el. Fakocka? Fakocka 2.0? Ja, az is lehet, hogy fakocka. Úgyhogy most elemezgetik a térfigyelő kamerák felvételeit és megpróbálják azonosítani az idegenkezűséget. Hát sok sikert, ilyen ország pedig – bármilyen unalmas – tényleg nincs. Nincs, és kész.
Itt megtudtam, hogy semmi nem indokolta, hogy lecsukják Ricsi barátunkat, aki két ember halálát okozta még májusban. Egy mindenkitől független ügyvéd álláspontja szerint intelligens bírósági ítélet született, ezért nyugodjon meg a sajtó, a közvélemény és mindenki, nem kellene társadalmilag nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatásra. Idézek a cikkből és aztán megyek is dolgomra:
Jogosítvány nélkül vezetni szabálysértés, a kokainozás már vétség, de a fogyasztókat a törvény elsősorban nem szabadságvesztéssel akarja leszoktatni. Bódult állapotban volán mögé ülni és halálos balesetet okozni természetesen súlyos bűncselekmény, ugyanakkor az illető nyilván nem akart embert ölni, gondatlanságból cselekedett. Társrsadalmilag megbotránkoztató a magatartása, de ettől még nem lesz veszélyes bűnöző
– mondta a független – az ügyben semmilyen szerepet nem játszó – szakember, hozzátéve, jogi szempontból banális a történet, különösen, ha figyelembe vesszük, hányan autóznak részegen az utakon.
Hát akkor szerintem is jól van, ha banális, akkor hagyjuk a picsába. Tényleg. Már írtam, tisztában vagyok a jogi érvelésekkel, de itt sokkal többről van szó. A jó sztoriktól ugyanakkor nem fogunk megfosztani ma sem, ígérem. Kellemes szép napot, jövünk vissza!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.