Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Vendég: Róza néni Sárisápfelsőn nem érti

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hadházy Ákos, korábbi fideszes, aztán az LMP színeiben politizáló (jelenleg az LMP  társelnöke) országgyűlési képviselő 2016. január 28-án indította el korrupcióinfo sorozatát, melyet azóta csütörtökönként mind a mai napig megtart, kéz a kézben Lázár Jánossal. Ja, vagyis nem vele, mert az egy másfajta, leginkább öntömjénező infó. De a csütörtök nagyjából mindkettőre igaz. Azóta már az 54. korrupcióinfon is túl vagyunk.

Azon a bizonyos legelső tájékoztatón, a honlapon taglaltak szerint, Hadházy Ákos elsősorban a Miniszterelnökséget és az Emberi Erőforrások Minisztériumát nevezte meg, mint amelyek már a pályázatokat is úgy írják ki a mintegy 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrás nagy részének elosztására, hogy már megvannak a lebonyolító cégek.

Tehát, a bűnszervezet másik „csápjaként” a politikus a résztvevő cégeket nevezte meg, amelyeknek „házalniuk” kell az önkormányzatoknál, szervezeteknél a projektekkel.

A „bűnszervezet” lényege: úgy osztják el az uniós támogatásokat, hogy megjelenik egy cég, azt mondja, mindent elintéz a papírmunkától a pályázat elnyeréséig, cserébe azt kéri, ő lehessen a kivitelező, ha pedig nem kell az ajánlat, megy a következő városba.

Hát kérem szépen, ez is egy szakma. A fenébe is, hogy én ebből ki bírtam maradni…!

A fent idézett honlapon elérhető egy beszélgetés is, melynek során egy szekszárdi óvodabővítési beruházásról is szó esik. Ennek költsége mintegy 66 millió forint lett volna, ám végül 130 millióért építtette meg az önkormányzat – mondta a politikus.

Tiszta haszon, mit is lehetne erre mondani?! Ez olyan kb. 2:1 arány, a tényleges megvalósítás árának a javára (javára?!). Jut eszembe, a Nolimpia aláírásgyűjtés – hurrá, hajrá fiatalok! Menne is népszavazni Rózanéni is Sárisápfelsőről, csak tudná, hogy mi a csuda is az a NATO?!

Szóval: gondoltam szánok rá valamicskét a szabadidőmből, hogy átfussam az összes, 54 darab korrupcióinfó anyagát. Desikerült? Eddig még nem teljesen.

Minden tiszteletem és elismerésem Hadházy Ákosé mindazért amit eddig is tett, hogy mindezekre rengeteg energiát, időt áldozott – gondolom, remélem vannak segítői, és nem fogja/fogják abbahagyni, mindaddig míg erre szükség van. Egyetlen probléma van vele: a megfelelő nyilvánosság hiánya, az, hogy kevés emberhez jut el, és ha el is jut, legtöbben nem igazán értik, hogy miről is szól ez (főleg Sárisápfelsőn).

Nem titkolt szándékom az volt, hogy egy áttekinthető összegzés mellett, összesítsem is mindazokat a számokat, amiket ő a kutakodásai során korrupcióval fertőzöttnek ítélt meg. Már csak azért is, mert kíváncsi voltam, hogy viszonyulnak mindezek a 4-es metró szocballib-Demszky-Gyurcsány-Medgyessy-stb. klán 21. századbeli felülmúlhatatlan korrupciós botrányához, aminek kapcsán az OLAF-jelentés 60 darab, összesen 167 milliárd forintnyi szerződéssel kapcsolatban tárt fel szabálytalanságokat, esetleges korrupciót. Ugyanakkor mindösszesen 59 milliárd forint uniós támogatást kérnek ezért vissza, az okozott kár 96 százaléka öt szerződéshez kapcsolódik.

A Hadházy Ákos által feltárt korrupciógyanús, nem a fent említett klán időszakának ügyeiből, ezeknek csak az első fele, azaz 27 feltárt eset figyelembe vételével, a kifizetett uniós pénzek együttes összege meghaladja a 195 milliárd forintot, értsd: ezek szabálytalanul felhasznált, korrupciógyanús kifizetések. Számos esetben az LMP feljelentést tett, majd kiderül, hogy ezeknek mi lesz a vége, reméljük… Esetleg az OLAF ezekben nem érdekelt?

Az alábbi táblázatból elérhetők a felsorolt, adott témákhoz kapcsolódó részletek – amennyiben valaki ellenállhatatlan vágyat érezne belemerülni az új magyar gazdaságpolitika rejtelmeibe (értsd intézményesített korrupció), à la Matolcsy György alias Unortodox Romeó. Nem tudom, hogy lehet-e esetleg dicséretesnek nevezni azt a tehetséget, amivel mindenféle cirkalmas, olykor költői módon megfogalmazzák a „nesze-semmi-fogdmeg-jól” életbevágóan fontos tevékenységeket.

 

Dátum

Téma és hivatkozás (korrupcioinfo.hu) A projektek, visszaélések rövid leírása Feltárt ügyek gyanús összegei
2016-01-25 Elindult a korrupcioinfo Összesen 27 tétel  195 247 000 000
2016-01-28 A minisztériumok részvételével, bűnszervezetben csalják el az uniós forrásokat Szekszárdi bölcsőde 130 000 000
2016-02-04 A kormány ellopta az oktatási reform uniós támogatását Idióta tankönyvek és oktatási programok 30 000 000 000
2016-02-15 Az esélyteremtő programok forrásait is lenyúlták Szinte megegyező programok, járásonként 13 millióért (175 járás) 2 275 000 000
2016-02-18 A kormányzati propaganda célja a korrupció elfedése Részvevőnként legalább 60 ezer forintért szervezett kormányzati öntömjénező konferencia” (Habony-Lokál) 31 000 000
2016-02-26 Egyetemekkel konzorciumban induló cégek dézsmálják” az európai uniós egyetemi kutatási pénzeket. Indokolatlan, bizarr” tanulmányokra elképesztő pénzeket” fizettek ki. 200 000 000
2016-03-03 Kamu” humánfejlesztési stratégiákra költhettek el csaknem egymilliárd forintot Uniós támogatások az ország hét megyéjében értelmetlen, kamu” humánfejlesztési stratégiákra és azok előkészítésére. 1 000 000 000
2016-03-10 Abszurd és ésszerűtlen módon költöttek el európai uniós pénzeket Rugalmas munkaidőben való foglalkoztatásról szóló nemzeti program. 6 000 000 000
2016-03-17 Előre megírt ítéletet olvastak fel a bíróságon egy 2014 szeptemberi markolós üldözés ügyében EU-s pénzből, a Közgép kivitelezésével létrehozott új hulladéktároló súlyos technológiai hibáját és az abból eredő környezetszennyezést akartuk bemutatni 3 000 000 000
2016-03-24 Az ellenőrzésre kapott uniós pénzek sincsenek biztonságban A pályázatok felgyorsítására és ellenőrzésére használt uniós pénzek 2015 áprilisa és decembere között. 5 000 000 000
2016-03-31 Az Öveges-program újratöltve A nyomozás során megállapították a bűnszövetkezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúját 14 000 000 000
2016-04-07 Áltanulmányok a felősoktatásban is A felsőoktatás Öveges programját Palkovics-programként keresztelhetjük el, hiszen az összes program az ő idejében került kiírásra és megvalósításra. 9 000 000 000
2016-04-14 A versenyeztetés nélkül kiválasztott ügyvédek is nagyot kaszálnak a földügyekből A szabott munkabér  az árverésen kialkudott ár 0,5 %-a, de MINIMUM 50 ezer forint, MAXIMUM 500 ezer, tehát a 10 hektárral rendelkező (10 millió forint alatti) gazdák  kifejezetten rosszul járnak, a 100 hektár (100 millió) fölötti gázszerelő-gazdák viszont kifejezetten jól. 1 500 000 000
2016-04-21 A Gazdasági Versenyhivatal azért versenyhivatal, mert az autóversenyzésről szól? A GVH meghívásos – tehát eleve versenykorlátozó – közbeszerzéssel, végül egyetlen ajánlatból választott” autókat. 27 000 000
2016-04-28 A korrupció is lehet olyan életveszélyes, mint a terrorizmus Hogyan lopják az egészségügyre fordítható uniós milliárdokat – központi tender és versenyeztetés nélkül, gyors tempóban, drága beszerzésekkel 9 000 000 000
2016-05-04 A gyermekeink jövőjét lopják el Az éppen bizonytalan sorsú KLIK fantáziadús, Köznevelés az iskolában” című projektje, szervezés, fejlesztés, hatékonyság, innováció és egyéb bla-bla tevékenységekre 10 000 000 000
2016-05-12 Hova lettek a roma ösztöndíjak? „ÚT A SZAKMAVÁLASZTÁSHOZ” program: 7.-8. osztályos roma gyerekek megfelelő iskolai eredmény esetén ösztöndíjára és a velük foglalkozó tanárok (mentorok) ösztönző fizetésére. CSAK 102 MILLIÓ MENT ÖSZTÖNDÍJRA ÉS 75 MILLIÓ MENTOROK FIZETÉSÉRE 6 000 000 000
2016-05-19 A korrupció reformációjának különös esetei Amint az ország értelmiségi és erkölcsi krémje is segédkezik az EU pénzek elszórakozásában: párkapcsolati tanácsadás, közösségépítő programok, szervezetfejlesztés, képzések, műhelymunka, roadshow, stb. 394 000 000
2016-05-26 Az elvarázsolt rakodóállomás  Az NGM tudtával, ellenőrzésével” és jóváhagyásával kifizettek 837 millió forintot egy bátonyterenyei intermodális logisztikai központra”.  A létesítmény tervezője szerint azonban az épület egyszerűen nem is épült meg. 837 000 000
2016-06-02 Év végi szigorlat” az alsó tagozatban, azaz XXI. századi közoktatás” Ügyfélfogadó iroda bérlet, jó gyakorlatok közzétele és elbírálása, mint pl. „A lábtenisz sportág megismertetése és fejlesztése az általános iskolákban”, honlap 40 millióért, hírügynökségi szolgáltatás stb. 2 000 000 000
2016-06-09 Mikor fog már kattanni? Egy komplett tápszergyár eltűnése a bicskei menekülttáborral szemben: az NGM 493 millió brüsszeli pénzt kifizetett, tápszergyárnak azonban nincs nyoma. Vagy ellopta valaki a gyárat (szemben a menekültek, az út túloldaláról?) vagy elvarázsolta D. Copperfield vagy a pénzt lopta el valaki? 493 000 000
2016-06-16 Munkahely MEGSZÜNTETŐ kormányzati támogatás A nagyon primitív csalás lényege az, hogy munkahelyteremtő támogatást vesz fel egy nagy cég, valódi új munkahelyek azonban nem keletkeznek (Háda cégcsoport)
2016-06-23 Aktívan a tudásért, a munkáért, na meg a milliárdokért Az EMMI egyik legsötétebb háttérintézménye, a Türr István Kutató és Képző Központ megszűnésével félő, hogy csak a nyomok eltüntetéséről van szó, a leghátrányosabb helyzetű emberek felemelkedésének ürügyén, jobbára látszat nélkül elköltött milliárdokat illetően. 40 000 000 000
2016-06-30 Nyaraláskor új luxus: az emeletes ágy Egy újabb nagy magyar, Szent Erzsébet nevét járatja le a kormány, amikor a róla elnevezett programban, a gyerekek üdültetésének ürügyén szemérmetlenül csal el milliárdokat. A programban már 3 éve iskolás gyerekek mehetnek tavaszi, nyári és őszi osztálykirándulásokra.. Ennek egyik elképesztő mellékága, hogy tanárok és szülők ezreit kényszerítik csalásra. 4 400 000 000
2016-07-14 Vajon mi kellene még az egészségügy rendbetételéhez? Biztos, hogy egy állatszereplő hiányzik naponta 400 ezer forintért a magyar egészségügyből? TÁMOP 6.2.5-B-13/1 Szervezeti hatékonyság fejlesztése az egészségügyi ellátórendszerben – Területi együttműködések kialakítása elnevezésű program. 9 500 000 000
2016-07-21 Új nemzedékek újratöltve – túlságosan is Komplex Ifjúsági Fejlesztések-Új Nemzedékek Újratöltve című fantáziadús program: rendezvények, kisfilmek, honlap, kommunikáció, PR marketing és egyéb roppant hasznos dolgok, jó áron 11 000 000 000
2016-07-27 A borászképzés furcsa kulcsa Munkahelyi képzések középvállalkozásoknak, képzések, melyeket senki nem igazán vett komolyan, a legjellemzőbb példa az, amikor egy zárszerkezeteket áruló cég ALAPVETŐ BORÁSZATI ISMERETEK képzést rendelt meg… 6 000 000 000
2016-08-04 Gyerekszegénység – tanácsadógazdaság Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére, Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése, Integrált helyi programok a gyermekszegénység csökkentésére

23 460 000 000

Véleményem szerint ezekben az esetekben csupán a kishalak etetéséről van szó, a nagyhalak nagyobb tételekben és magasabb körökben portyáznak. Amúgy meg tudjuk, ugye?

No de, a Fidesz 2014-es programjának megfelelően: folytatjuk! Mármint a korrupciós összegzést… nem a lopást.

Róza néni

adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.