Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nem az a baj, hogy százezreknek nem telik hetente kaviárra és libamájra, hanem hogy egyes településeken lassan két évtizede nincs háziorvos

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 394,252 forint, még hiányzik 2,605,748 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mivel a remény hal meg utoljára: józan észtől és értelemtől szikrázó jó reggelt kívánok! Egy mexikói-dakota közmondás szerint van az úgy, hogy az ember magával fekszik, magával kel. Úgy értem, hogy folytassam szépen onnan, ahol tegnap este abbahagytam. Valahol Bécs körül, ahol az életszínvonallal szorosan összefüggő politikai kultúra enyhén különbözik attól, ami a Soros-kolbászozás és a libernyákozás felettébb silány színvonalán történik Magyarországon. Ami alapján nem túl nagy kockázat megtippelni, hogy nem annyira 2030-ban következik be az a kanyarban előzés Ausztriát illetően, hanem sokkal inkább 2130-ban. Már ha egyáltalán akkor lesz élő ember ezen az öngyilkosságba csörtető bolygón.

Ahol az ország papíron első embere Soros-kolbásznak nevezi a politikai ellenfeleit, de úgy általában a vele ellentétes ideológiai oldalon állókat ilyen degradáló módon bélyegzi meg, és ahol egy torz választási rendszerben a választásokat eldönteni képes kisebbség nem csupán kétharmados többséget alkot, de egyenesen igényli, hogy az erőskezű vezető minél durvábbakat mondjon, és minél mélyebbre süllyessze az országot az embertelenség és a gátlástalanság pocsolyájába, ott az életszínvonal soha nem éri utol az osztrákot. Mert ezek a dolgok bizony szorosan összefüggnek egymással.

Egy ilyen helyen az van például, hogy a majdnem minden nyomorúságunkért felelős elmúltnyócév ugyan lassan tizenegy éve elmúlt, Gyurcsány azonban mai napig politikai kommunikációs fegyver a kétharmad kezében, miközben – hogy egyetlen példát ragadjak ki a NER-világ valóságának rengeteg ijesztő példája közül – majdnem 720 ezer embernek nincs háziorvosa, miután 562 darab háziorvosi praxis betöltetlen és a kutyának nem kell. Jó, tudom, ennél nagyságrendekkel fajsúlyosabb NEMZETI élet-halál kérdése típusú ügy az, hogy Donáth Anna nem fideszes EP-képviselő a pártcsaládjához tartozó vagy nem tartozó, mindenféle rendű és rangú politikusokkal beszélni szokott telefonon (jogállamisági kérdésekről is!!!!!), és ez akkora főbenjáró bűn, hogy azonnal le kellene mondania. Ehhez képest a Magyar Nemzet-Origo tengely ritkán említi, hogy Baranya vagy Jász-Nagykun-Szolnok megyében vannak települések, ahol 15-16 éve nincs háziorvos. Nem az történt, hogy bezzeggyurcsányék tönkretettek mindent, mindenkitől elvettek, amit lehetett, a fidesznemzeti jobboldal pedig azért váltotta le őket, hogy egy évtized múlva már nyoma se legyen a rombolásnak, hanem. Gyurcsánnyal riogatnak, szemkilövetőznek (még a legokosabb Kósa Lajos is a Gyurcsány-féle vegyesfelvágottról hőzöngött a választás utáni eufóriában, amikor kitörő örömében, rendkívül eredeti módon arról lamentált, hogy az egyesült baloldal gátlástalan, a hatalomért és pénzért mindenre képes), kormányzás helyett kommunikálnak és sikerpropagandára költenek súlyos milliárdokat, miközben a valóság ez. Nem az a hír, hogy 720 ezer embernek nem telik hetente kaviárra és libamájra, hanem hogy egyes településeken lassan két évtizede nincs háziorvos. Nem ráncfelvarró és plasztikai sebész, hanem háziorvos nincs.

Tudom, hogy a Magyar Orvosi Kamara ma tanácskozik a belügyminiszterrel (!) ebben az ügyben, miután Orbán megígérte, hogy természetesen lesz pénz arra, hogy megoldják az ellátási problémákat. A kolléga pár napja már kifejtette: bármekkora szégyen, a röhögőgörcs kapta el a hír hallatán, mert mi a fenéről tárgyalhat Pintérrel az orvosi kamara. Azzal a Pintérrel, aki pont annyira ért az egészségügyhöz, mint Orbán. De meg közben Kásler, a tekintélyes orvosdoktorprofesszor mi a túrót csinál? Mert azt csak nem gondolja senki komolyan, hogy kávét főz Országos Cecília néninek. De jó. Tegyük fel, hogy az olajszőkített rendőr mégis ért az egészségügyhöz, és bár Orbán elegánsan átverte az orvosokat a két nap alatt átgyúrt törvényével, Pintér majd nem veri át a családorvosokat. Tegyük fel. Nade akkor is jó lenne tudni, hogy ennek a sok pénznek, amit béremelésre és az ellátási problémák felszámolására belengettek, mi a forrása. Mibű finanszírozzák pandémia és az abból szárba szökkenő gazdasági recesszió idején azt, amihez 10 év alatt, amikor szaladt a szekér, nem volt bátorságuk hozzányúlni?

Merthogy volt itt a minap egy eléggé ijesztő hír, ami úgy hangzott, hogy egy 15 pontos kérelmet nyújtott be az Orbán-kormány az Európai Bizottsághoz a munkahelyvédelem érdekében létrehozott brüsszeli hitelprogram kapcsán. Ebből az derül ki, hogy az Orbán-kabinet brüsszeli hitelből kívánja utólag finanszírozni világszínvonalú gazdaságvédelmi programjának legtöbb intézkedését. Orbánék igényei között szerepel példának okáért az állami tisztviselők személyes egészségének védelmére irányuló különleges intézkedésekkel kapcsolatos költségek megtérítése is, sőt van egy olyan tétel is, amely a kórházak és az egészségügyi dolgozók védőfelszerelésének megfizetését kéri. Azt értjük, hogy a Soros-kolbászok és Gyurcsány-vegyesfelvágottak hátráltatják a védekezést, rájuk nem lehet számítani. Ha ez nem lenne elég – lassan kék plakátokra kívánkozik, annyit őrjöngtek róla -, a sorosista Európai Unió szintén semmilyen segítséget nem nyújt(ott) Magyarországnak a védekezésben, csak a hülye jogállamisági hülyeségeikkel cseszegetik a tisztességes, bevándorlásellenes, szuverén nemzeti kormányt (Gulyás Gergelynek már fájdalmai is vannak ettől), amelyik hősies közelharcot vívott az egészégügyi felszerelésekért a kínai bolhapiacon. Amelyek milliós számban megnyugtatóan pihegnek valami raktárban, miközben az orvosoknak újra kell hasznosítani az egyszer használatos maszkokat. (Ja, ez nem az a raktár, ami úgy nem kerül egy fillérébe se a magyar adófizetőknek, hogy dehogynem, mert az még nem épült meg.)

Még szerencse, hogy a matolcsysta gazdaság és az orbánista állam izmos, combos, és mindenkit megvéd, korrupt uniós pénz nélkül is állnak a lábunkon. Az más kérdés, hogy olyan jól sikerült minden magyar embert megvédeni és nem egyedül hagyni a nyomorúságban, hogy egyesek nem csak hogy április óta még októberben sem kapták meg az egyébként is mindössze 3 hónapig járó munkanélküli támogatást álláskeresési járadékot, de fél év után (!!!) azzal állították le az eljárást, hogy az igénylő rohadjon meg, mert nem adott be minden papírt. (Szijjártónak csak a vizuális propagandaanyaga került 22 millióba hozzávetőleg ugyanennyi idő alatt.) Na most ehhez képest van az, hogy az állami tisztviselők egészségügyi védelmére is brüsszeli hitelt kérnek. És ehhez képest van az, hogy amikor a rohadt alacsony számú elvégzett tesztről kérdezik őket, akkor jön a ráolvasás, a frontális hazudozás, az ellenzék gyepálása, beleértve, hogy milyen eredménnyel zárult a borsodi időközi választás.

Tehát miközben a hosszú hónapok óta nyomatott propagandaszólamokkal szemben a korrupt Európai Unióval, hitelből tervezik kifizettetni a kórházak és az egészségügyi dolgozók védőfelszerelését (azt, amelyik a raktárban piheg), az emberben felmerül a naiv kérdés, mi a büdös francból futja majd az orvosok és háziorvosok béremelésére. Nem tudom, de az már elég világos, akármit is állít Rétvári vagy Orbán Balázs a parlamentben, hogy a járványt elengedték. Vagyis nem a vírus ellen, hanem a demokrácia ellen küzdenek nagy erőkkel. Mielőtt valamelyik nagyeszű éktelenül sorosozva nekirongyolna az elfogult Freedom House-nak – amely friss jelentésében arról ír, hogy a magyar kormány ürügyként használta fel a járványt arra, hogy még nagyobb kontrollt szerezzen magának, és bár június közepén a felhatalmazási törvény legfőbb rendelkezéseit visszavonták, így is maradandó károkat okoztak -, kéretik gondolkodni. Még Kovács Zoltánnak is. A Freedom House legfőbb finanszírozója Orbán Viktor kvázi ikertestvére, azaz Donald Trump és az általa vezetett Egyesült Államok, a szervezet 2018-as pénzügyi jelentése szerint az amerikai szövetségi kormányzattól kapta bevételei 87,5 százalékát.

Szívesen mesélnék még arról, hogy Szijjártó Péter (már megint) felmosott az uniós külügyminiszterekkel és kioktatta őket az EU alapszerződésének mibenlétéről, mert azok is bosszút akarnak állni rajtunk, amiért meghekkeltük az EU egységes fellépését az ENSZ migrációs paktuma ellen; meg Bagdy Emőke sértődött és kikéri magának sztárpszichológusról is lenne néhány szavam, nem beszélve Káel Csaba kormánybiztosról, aki szeretne tárgyalni az SZFE oktatóival, de a diákokkal nem szeretne, úgyhogy akkor inkább senkivel nem tárgyal. Mivel ide már nem fér mindez, búcsúzóul Hollik István, fideszes kommunikációs igazgató tegnap esti ATV-s szereplését ajánlom, aki se a választási krumpliról, se az ingyen osztogatott választási laptopokról nem hallott. De jó neki.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.