Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A halál, ami emberségesebb, mint a magyar kormány

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 367,060 forint, még hiányzik 2,632,940 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Már itt is van a péntek, holnap pedig olyan szombat lesz, amikor dolgozni kell azoknak is, akik egyébként olyankor pihenhetnek. A múlt szomba is ilyen volt, a postástól tudtam meg, hogy dolgozás van és hogy most is az lesz. Erről az jutott eszembe, hogy Spanyolországban meg nemhogy nem kellett ledolgozni azt, amit itthon igen (nem tudom, mi volt a ledolgozandó), hanem még megkapták a hétfőt is, mert vasárnapra esett valami keresztény ünnep, de az úgy nem jó, mert vasárnap amúgy sem dolgoznak, úgyhogy akkor hétfőn sem. Na.

Deutsch Tamásnak alighanem valami vírus támadhatta meg a szervezetét. Eddig sem a csiszolt szellemességéről és a rendkívüli éleslátásáról volt híres, de ez bőven túlmegy (mégpedig alulról) az eddigi művein is:

A kis történelemformáló.

Most visszatérek a tegnap reggeli témámra, azon belül is az egészségügyi törvény módosítása címen futó halálos ítéletre. Egy szemfüles olvasó odakommentelte a poszt alá:

Azt csak halkan jegyzem meg,hogy egészségügyi szolgáltatási járulékot eddig is kellett/volna/ havonta fizetni annak,aki más formában nem volt biztosított ..meg kell nézni a tb törvényt és a nav oldalán minden fennt van róla …

Berakta még a vonatkozó törvény linkjét is, biztos ami biztos. Fussunk neki mégegyszer. Lassan írom, hogy azok is értsék, akik úgy vélik, ez a kormány minden kormányok legjobbika. Igen, eddig is kellett fizetni a TB-t, ezután is kell. Azoknak is kell, akiknek nincsen munkaviszonyuk. Azoknak is, akiknek semmiféle bevételük nincs. Bizonyára olyan honfitársunk is van közöttük, aki tudná fizetni, de mégsem teszi. Ő valóban potyautas. Azonban a többség nem tudja fizetni, mert nincs miből. Akár lejárt a GYES, ellátást már nem kap, munkája még nincs. Befejezte az iskolát, munkája még nincs. És még ezernyi okból előfordulhat, hogy egyszerűen nincsen pénze fizetni.

Eddig ezek az emberek ha kórházba kerültek, utólag a hatóság behajtotta az elmaradt TB tartozást, de ellátták. Most, ha kórházba kerül egy olyan ember, akinek mondjuk 3,5 havi tartozása van, azt csak akkor látják el, ha az életét kell közvetlenül menteni. Amennyiben nem erről van szó, hanem felmerül egy szívelégtelenség, daganatos betegség, bármi súlyos, de nem akkor és ott életet veszélyeztető betegség gyanúja és kivizsgálsára, esetleg a vizsgálat alapján kemoterápiára, műtétre, sugárkezelésre, szívműtétre lenne szüksége, őt nem fogják ellátni. Csak akkor, ha ELŐRE kifizeti a PIACI árat a vizsgálatokért, kezelésért, műtétért. És nem a hatóság hajtja be utólag a 3,5 havi tartozás összegét – nagyjából 25-26 ezer forintot, amit talán még össze tud adni a család -, hanem a kórháznak kell előre kérnie a százezreket, milliókat. Kérdés: ki fogja megmondani ezeknek az embereknek, hogy nem kapnak segítséget? A portás? A nővér? Az orvos? Mert ezek meghalnak. Mire az állapotuk életveszélyessé válik, már beviszi őket ingyen a mentő és meg is operálják őket ingyen, de akkor már mindegy. Ki fogja felvállalni azt, hogy a szemükbe néz? Mert a kórházak nem tehetnek mást, hiszen a TB nem fogja téríteni nekik ezeknek a betegeknek a kezelését. Áttolták rájuk a felelősséget, nekik kell behajtani a pénzt. Ha nem teszik, milliókat bukhatnak akár egyetlen rákbeteg kezelésén, hiszen a gyógyszerek, a műtét költsége csillagászati. A kórházak most is napról napra vegetálnak. Ha hallgatnak a szívükre és meggyógyítanak ilyen betegeket, azzal más betegek életét kockáztatják, mert akkor nem tudnak beszerezni a gyógyításhoz szükséges alapvető dolgokat, hiszen nem marad pénzük.

Akár olyan ember is kerülhet ilyen helyzetbe, aki 20-30-40 évig fizette a TB-t, alig vette igénybe az ellátást, és valamiért olyan helyzetbe került akár csak 3-4 hónapra is, hogy nem tudta fizetni. Ez egy embertelen törvény. A társadalmi szolidaritásba bele kell hogy férjen az ő ellátásuk is. Ez egy kegyetlen, aljas, gyilkos törvény. Emberek fognak belehalni. Ezt tudni kellett a törvényalkotónak is, a fideszes szavazógépezetnek is. Leszarták. Áttolták az egészet az egészségügyi dolgozókra. A húzómotor, Európa zászlóshajója, a külhoni magyarokat bő kézzel pénzelő gazdag, erős anyaország, a legjobban fejlődő uniós tagállam polgárai üvöltve fognak haldokolni addig, ameddig meg nem könyörül rajtuk a halál. A halál, ami emberségesebb, mint a magyar kormány.

Megyek. Majd jön valaki.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.