VENDÉG

Az egyik „politikai fogoly”

Magyarországon új „politikai fogoly”-típus született. Az illetőt nem azért vetik börtönbe, mert szembeszállt a hatalommal, mert tiltott könyveket terjesztett, szamizdatot sokszorosított vagy röplapokat szórva szabadságot követelt. Azért került letartóztatásba, mert a gyanú szerint egy korrupciós hálózatot működtetett: milliárdokat lopott, csalt, sikkasztott, vagy éppen kenőpénzeket fogadott el. A politikai fogoly új magyar változata tehát nem a szabadságáért küzdött, hanem a vagyona illegális eszközökkel való gyarapításáért. 

Seszták Miklós, mert róla van szó, Orbán Viktor egykori nemzeti fejlesztési minisztere, a KDNP mentelmi jog alól felfüggesztett országgyűlési képviselője – akinek alapilletménye és bizottsági tagságáért járó díjazása együttesen havi bruttó 2 357 087 forint, amelyre a letartóztatása alatt is jogosult –, Kisvárda nagy embere, akinek országos ismertsége alighanem messze elmaradt attól a politikai és gazdasági befolyástól, amelyet éveken keresztül gyakorolt. Saját választókerületében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében természetesen jól ismerték. Az ország többi részén azonban sokan talán csak most hallják meg a nevét, amikor kiderült, hogy az ellene folyó büntetőeljárás során a nyomozók mintegy 6,5 milliárd forintnyi készpénzt találtak. Erdőkben elásva, mezőgazdasági épületekben, raktárakban, lakóingatlanban és eldugott széfben. Aki eddig azt hitte, hogy a magyar politikai elit egyes tagjai kizárólag a korszerű pénzügyi befektetések világában mozognak otthonosan, annak most be kell látnia: a hagyományos paraszti takarékosságnak is vannak még elkötelezett hívei. Csak a befőttesüveg mérete változott meg. 

Az NVVH november 12-én és 13-án végrehajtott akciójában pontosan 5 071 632 000 forint, 2 658 350 euró és 1 257 100 dollár került elő. A pénzt beszállították az Államkincstárba, ahol tizenkét munkatárs nyolc órán keresztül, öt pénzszámláló géppel számolta a bankjegyeket.

Persze a büntetőeljárásban még tisztázni kell, hogy a megtalált pénz pontosan kikhez tartozott, milyen forrásból származott, és mi köze volt hozzá Sesztáknak. A volt miniszter tagadja a bűncselekmények elkövetését, és jogerős ítélet sincs ellene. De azért az erdőben kihantolt milliárdok látványa meglehetősen sajátos hátteret ad az üldözött politikusokról szóló történetnek.

Néhány héttel ezelőtt még arról folyt a vita, vajon volt-e kilencmilliárd forint két hatalmas Wertheim páncélszekrényben. A nyomozók egy Sesztákhoz köthető kisvárdai irodaházban, biztonsági ajtóval elzárt, hangszigetelt helyiségben találták meg a két, egyenként 1660 kilogrammos monstrumot. A széfek üresek voltak. Egy keresőkutya ugyan jelzett mellettük, de a szakértői vélemény szerint ez önmagában nem bizonyítja, hogy valaha pénzt tároltak bennük. Én Rexben jobban bíznék, de spongyát rá. Seszták ügyvédje, Papp Gábor vitatta a hatóság következtetéseit, az NVVH kitartott amellett, hogy a kutya jelzése nyomozati információként értékelhető, és a letartóztatás fenntartása nem kizárólag ezen alapul.

Aztán elérkezett november 13-a. A vita immár nem arról szól, hogy mit szagolt a kutya egy üres páncélszekrényben. A nyomozók ugyanis valódi pénzt találtak. Olyan bankjegyeket, amelyeknek van sorszámuk, címletük, súlyuk és megszámolható értékük. A kutyától akár bocsánatot is kérhetnénk. Bár az állat nyilván nem tudta, hogy éppen a magyar politikai rendszerváltás egyik legkülönösebb mellékszereplőjévé válik.

Az ügy persze sokkal súlyosabb annál, hogy csak úgy elvicceljük. A nyomozás egyik központi eleme a Volánbusz korábbi beszerzéseinek története. A hatóságok szerint több mint hatszáz használt autóbuszt vásároltak meg a piaci értéküknél jóval magasabb áron, mintegy tízmilliárd forintos kárt okozva az állami vállalatoknak. Egy kecskeméti ingatlan megvásárlásánál további legalább 550 millió forintos túlfizetést feltételeznek. A konstrukciókban cégek, közvetítők, lízingszerződések és kölcsönügyletek szerepeltek. Az ügyészségi gyanú szerint Seszták és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő akkori vezérigazgatója összesen tizenegymilliárd forintnyi jogtalan előnyhöz jutott. A nyomozásban Jellinek Dániel üzletember is gyanúsítottként szerepel. Ha ezek a gyanúk bebizonyosodnak, akkor nem néhány szabálytalan számláról, hanem az állami vagyon bűnszervezetben végzett megcsapolásáról beszélhetünk. Arról a rendszerről, amelyben a közpénz különféle közvetítőkön keresztül magánvagyonná alakulhatott, miközben az adófizetőknek csak a számla jutott. A NER-ről.

Seszták Miklós pályafutása önmagában is figyelemre méltó. A korábban ügyvédként dolgozó kereszténydemokrata politikus 2014 és 2018 között a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezette, amelynek felügyelete alá jelentős állami vállalatok és hatalmas vagyontömegek tartoztak. Csendes embernek látszott. Olyannak, aki tudja, hogy a politikában nem feltétlenül annak jut a legtöbb, aki a legtöbbet beszél. A KDNP most különös erkölcsi helyzetbe került. A párt, amely évtizedeken keresztül a keresztény értékekre, a tisztességre, a családra és a hagyományos erkölcsökre hivatkozott, azzal kénytelen szembesülni, hogy egyik legismertebb korábbi miniszterének ügyében erdőket ásnak fel a nyomozók és nem szarvasgombát, hanem húszezres-kötegeket, dollármilliókat, százeurósokkal telezsúfolt dobozokat találnak. A Szentírásban olvashatjuk, hogy ahol a kincsed, ott lesz a szíved is. Úgy tűnik, e kereszténydemokraták inkább a Mammon, a pénz istene előtt borulnak térdre. November elején, amikor Magyar Péter a parlamentben a milliárdos készpénzről beszélt, Rétvári Bence KDNP-s frakcióvezető a papírjait nézegette, Juhász Hajnalka pedig ideges fejrázással reagált. Pedig a kereszténydemokrata erkölcstanban bizonyára akadna megfelelő fejezet a saját, illetve a mások vagyonával való sáfárkodásról is. Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című művében a puritán, takarékos életvitelt, a szorgalmas munkát és a hivalkodó fogyasztás elutasítását a kapitalizmus kialakulásának egyik szellemi forrásaként mutatta be. Igaz, ő nem a katolikus, hanem a kálvinista erkölcsöt vizsgálta, de aligha gondolta volna, hogy a keresztény takarékosság eszményét egyszer a föld alá rejtett milliárdokkal bizonyítják a nógrádi erdők.

Itt érdemes egy pillanatra körülnézni abban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol Seszták Miklós évtizedeken át élet és halál ura volt. Az ország egyik legszegényebb térségéről beszélünk, ahol számos településen az önkormányzatoknak a legalapvetőbb közszolgáltatások fenntartása is komoly gondot okoz. Ahol az iskolák felújítása, a rendelőintézetek korszerűsítése, az egészségügyi szakemberek megtartása, az utak rendbetétele és az idősgondozás fejlesztése elemi szükséglet lenne. Ám Kisvárdán, a Seszták-fészekben persze akadt pénz mindenféle különlegességre. Épült új stadion, futballakadémia, bentlakásos luxus-teniszakadémia, élményparkot, sőt, még a lovaknak is wellnessközpontot álmodtak, utóbbit 2,2 milliárd forintból. Aztán a termálvizes lórehabilitációból eltűnt a termálvíz, a beruházás évekig húzódott, végül 2026-ban már a soha meg nem nyitott létesítmény bontásáról érkeztek hírek. A lovak nem fürödtek meg, az adófizetők viszont alaposan befürödtek. Vajon hány szabolcsi iskolában várnak még a korszerű tantermekre, hány háziorvosi rendelő szorul felújításra, hány településen kellene végre járható utakat építeni? A most előkerült 6,5 milliárd forintból iskolák, óvodák, egészségügyi és szociális intézmények egész sora újulhatna meg. A meglopott, a vesztes, végső soron a magyar társadalom, benne éppen azok a szabolcsi emberek, akiknek a nevében Seszták oly sokáig politizált.

A Fidesz–KDNP az elmúlt hónapokban egyre hangosabban politikai üldöztetésről beszélt. A korábbi hatalom embereit érintő büntetőeljárásokat politikai bosszúként igyekszik bemutatni, az érintetteket pedig a hatalomváltás áldozataiként. Minden gyanúsítottnak joga van a védekezéshez, a tisztességes eljáráshoz és az ártatlanság vélelméhez. Ezeket a jogokat akkor is meg kell őrizni, ha valaki korábban miniszter volt, és akkor is, ha az ellene felmerült gyanú különösen súlyos. Ám politikai fogolynak nevezni valakit pusztán azért, mert politikus és korrupciós eljárás indult ellene, a fogalom teljes kiforgatása, sőt negligálása. Orbán Viktor egyenesen ÁVH-t kiáltott az NVVH létrehozása kapcsán. Micsoda történelmi arcátlanság! Rákosi politikai rendőrsége emberekből vert ki hamis vallomásokat, a mai nyomozók pedig valódi bankjegy-halmokat ásnak elő a földből. Orbán nem arra kíváncsi, honnan származnak az elásott milliárdok, hanem arra, milyen jogon merészelik keresni őket. Mintha a választási vereség nemcsak a hatalmától fosztotta volna meg, hanem a maradék józan eszétől is. Az ÁVH áldozatainak emlékét pajzsként maga elé tartani, hogy egykori minisztereinek büntetőügyeit politikai üldöztetésnek feltüntetni, nem egyszerű történelemhamisítás, hanem kegyeletsértés is. Közben attól retteg igazán: hogy a nyomozók egyszer nemcsak az elásott pénzig jutnak el, hanem azokig is, akik a hatalom legmagasabb szintjein ültek. A megtalált milliárdokról kitett képek ugyanis olyasmit mutatnak, amit még a legkreatívabb propagandista sem tud megmagyarázni. Igaz, a mindhalálig Orbán-hívőket a valóság érdekli a legkevésbé. Minden szalmaszálba, minden arra járó összeesküvés-elméletbe, álhírbe fuldoklóként kapaszkodnak, csak ne kelljen beismerniük, hogy átverték őket. Egy olyan rezsimet, egy olyan embert támogattak és támogatnak még mindig, amely és aki látványosan semmibe veszi őket és kizárólag eszközként használta, használná voksaikat a hatalom megtartásához, illetve az oda való visszakerüléshez.

A történet legfontosabb kérdése azonban nem az, hogy Seszták Miklós ügyében mi derül még ki. Hanem az, hogy meddig vezetnek a szálak. Mert gondoljunk csak bele: Seszták Miklós a magyar politikai és gazdasági hatalom csúcsán sohasem tartozott a legnagyobb játékosok közé. Miniszter volt ugyan, de nem ő irányította a Fidesz gazdasági birodalmát, nem ő döntött az állami vagyon sorsáról, nem ő építette ki azt a rendszert, amelyben a közbeszerzések, állami megrendelések és támogatások jelentős része egy szűk politikai-gazdasági kör érdekeit szolgálhatta. Ő egyike volt a rendszer fontos, de korántsem legfontosabb szereplőinek. És most az ő ügyében kerül elő hat és fél milliárd forintnyi készpénz az erdőből. Vajon mi fog történni, ha ugyanilyen alapossággal vizsgálják meg a korábbi hatalom legbelső köreinek vagyongyarapodását? A közbeszerzések nyerteseit, a magántőkealapok mögött rejtőző tulajdonosokat, az állami megrendeléseken meggazdagodott vállalkozókat, a milliárdos osztalékokat, a külföldi ingatlanokat, a luxusjachtokat és a nehezen áttekinthető céghálózatokat, a svájci, szingapúri, panamai bankszámlákat? A magyar állam gazdasági döntései nem maguktól születtek. A minisztereket kinevezték, az állami vállalatok vezetőit kiválasztották, a beszerzéseket jóváhagyták, a közpénzek elköltésének szabályait kialakították. A politikai felelősség ezért nem állhat meg automatikusan annál, akinek a neve egy szerződésen szerepel. Működött egy olyan rendszer, amelyben a politikai kapcsolatok és az állami döntések révén elképesztő magánvagyonok keletkeztek, annak pedig nemcsak végrehajtói, hanem irányítói, haszonélvezői és politikai védelmezői is voltak. Hogy kik ezek, azt nem publicisztikákban, hanem bizonyítékok alapján, tisztességes büntetőeljárásokban kell megállapítani.

Magyar Péter miniszterelnök a pénteki fejlemények után a Fidesz–KDNP politikai rendszerének végéről beszélt. A kijelentés érthető politikai reakció, de a büntetőjogi elszámoltatás sikere nem egyetlen látványos lefoglaláson múlik. Az igazi eredmény az lenne, ha a nyomozások minden esetben eljutnának a pénzek eredetéig, a döntéseket meghozókig, a kedvezményezettekig, és végül a bíróságok jogerős ítéletekben mondanák ki, ki miért felelős. A lefoglalt vagyont pedig – amennyiben bebizonyosodik jogellenes eredete, amire jelen esetben nyugodtan kimondhatjuk, sok kétség nem férhet – vissza kell juttatni a közösségnek.

Aki elhiszi, hogy a Sesztákhoz hasonló szereplők magányos farkasok voltak, akik a politikai rendszer réseit kihasználva gazdagodtak meg, az – Lázár Jánost parafrazálva – annyit is ér. Mert ők egy olyan gépezet fogaskerekei, amelynek működéséről a hatalom legfelső szintjein döntöttek, sőt irányították az egész rendszert. A rezsimet. A NER-t. Ezt a gépezetet kell feltárni, az első fogaskeréktől az utolsóig. Orbán Viktor tizenhat éven keresztül úgy irányította Magyarországot, hogy minden fontos politikai és gazdasági döntés az általa kialakított hatalmi rendszerben született. Most pedig azt szeretné elhitetni, hogy a rendszerének egykori vezető szereplőit érintő büntetőeljárásoknak semmi közük az általa felépített hatalmi struktúrához, hanem kizárólag politikai bosszúból indultak. Ez a magyarázat talán elegendő a legelszántabb híveinek. Az országnak azonban ennél valamivel több jár. Például válasz arra, hogyan keletkezhettek ilyen vagyonok, kik tudtak róluk, és miért nem tűntek fel a korábbi ellenőrző szerveknek? Hogyan működött egy olyan állam, amely mindezt lehetővé tette?

Seszták Miklós egyelőre gyanúsított. A megtalált milliárdok eredetét még bizonyítani kell. A nyomozásnak és a bíróságnak lesz dolga bőven. De a magyar közélet egyik legkülönösebb története máris kibontakozott. A korábbi hatalom emberei politikai üldöztetésről beszélnek, miközben a nyomozók ásóval, lapáttal és pénzszámláló gépekkel dolgoznak. Most egy kishal horogra akadt. De ne feledjük: a kishalak nem egyedül úsznak. Rajban mozognak, egymást igyekeznek fedezni. A nagyok azonban általában olyan mélyen tartózkodnak, ahová a közönséges halász hálója már nem ér le. Itt az ideje a hálót egyre mélyebbre ereszteni. S ha a nyomozók valóban végigkövetik a pénz útját, könnyen kiderülhet, hogy a kisvárdai történet csupán egy mellékága volt annak a hatalmas folyónak, amelyben tizenhat éven keresztül a magyar közvagyon egy része magánzsebek, magánszéfek, magánszámlák felé ömlött. A számok miatt óhatatlanul eszembe jutott, hogy ez a kiásott 6 milliárd mindössze a századrésze az MNB-ből elsíbolt vagyonnak. Azaz csak az 1%-a! Az igazi nagyhalakat tehát nem arról lehet felismerni, hogy mennyi pénzt ástak el az erdőben. Hanem arról, hogy nekik már nem kellett ásniuk.

A kegyelmi botrány leleplezte azt a mélységesen képmutató államot, amely folyamatosan a gyermekvédelemről papolt, miközben elképesztő módon vette semmibe a gyermekek valódi megvédését. Az akkor megroppantotta a Fidesz-KDNP és az Orbán-rezsim gerincét. Az erdőben kiásott milliárdok látványa, a döbbenetes mértékű korrupció kézzel fogható valósága pedig most remélhetően össze is fogja törni. Nagyon ideje lenne.

Butola Zoltán

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább