Üdvözöljük a felkelőket meg azokat is, akik valamilyen oknál fogva le se feküdtek!
Történelmi idők kapujában állunk, és bár ez is hamarosan múlt idővé szelídül, most még nem az. Kezdjük onnan, hogy még az amerikaiak torkán se lehet bármit és főleg bármeddig lenyomni. Mint november 3-án az kiderült, ez még Donald Trumpnak se sikerülhetett, pedig tudjuk, hogy ő egyszerűen annyira tökéletes és tévedhetetlen, hogy szinte meg se érdemli a világ. Ehhez képest a keddi félidős választásokon aratott szó szerint történelmi győzelmekkel a demokraták kicsavarták a Trump-féle republikánusok kezéből a többséget: mind a szenátusban, mind a képviselőházban többségben lesznek. Mielőtt kitérne a hitéből bárki, aki az amerikai-orosz-tengelyen szurkol annak, hogy az amerikai elnök és az orosz elnök legnagyobb jelenkori rajongójának igaza legyen: nem, az USA-ban nem Trumpról szavaztak, hanem a 435 fős képviselőházról, a szenátusban pedig 35 szenátori helyről, de annyiban mégis, hogy ilyen soha, vagy legalábbis közel száz éve nem látott fordulatokat és egy ekkora méretű zakót a Republikánus Párt a mindenható elnök úr nélkül bizonyosan nem hozott volna össze.
A választás jellegéből adódóan Donald Trump ugyanúgy az USA elnöke marad még egy félidő erejéig, csak annyi történt, hogy az amerikai választók úgy gondolták: ideje pórázt tenni a porcelánboltban csörömpölő, törő-zúzó elefánt nyakába. A választás olyan egyértelmű eredményt hozott, hogy még le se zárult mindenütt a voksolás, de már csak egy kérdés hevert az asztalon: hogy pontosan mekkora többségben lesznek a Demokrata Párt jelöltjei a 100 fős szenátusban. Biztosan sokat fogunk még beszélni erről a sokak szerint borítékolható eredményt hozó voksolásról, egyelőre szerintem semmi nem foglalja össze jobban azt, amit látunk – a jelentősen kékbe boruló USA-térképen kívül -, mint hogy Trump állítása szerint elfogadja a választási eredményeket, sőt, együtt szeretne dolgozni a demokratákkal (muhaha), majd hozzátette: a Republikánus Párt kudarca a félidős választásokon annak tudható be, hogy nem az ő neve volt rajta a szavazólapokon. Felcsúton is valahogy így szálltak le a bicikliről áprilisban, annyi a különbség, hogy az egy éles parlamenti választás volt, ahol hasonló földcsuszamlás történt, a brutális kudarc felelőse viszont azóta se szállt magába, mindenféle technikai kérdésekkel magyarázta a földbe állást, és úgy vállalt felelősséget, hogy azóta se. Soha nem jött el a tükörbe nézés ideje. A szar jelöltek tehetnek róla, a kampány tehet róla, a globális mélyállam tehet róla.
Ellenben ma, november 4-én, 70 évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után eljön a számomra több évtizede megmagyarázhatatlanul csúszó iratnyilvánosság, amitől sokan azt remélik, hogy ugyan 36 évvel a rendszerváltás után, de Magyarország végre szembenéz a saját múltjával. Vagy legalábbis valami elindul ebbe az irányba. Már írtam sokan írták: nem biztosra vehető, hogy tisztázó válaszok helyett nem csak még több nyugtalanító kérdést vet fel az ügynökakták nyilvánossága, el tudom képzelni, hogy sokan csalódottak lesznek inkább, semmint a bizonyosságok tudatában elégedettek, de bárhogy is lesz: a Nyitott Akták oldalon bárki rákereshet az állambiztonság több tízezer (nagyjából 53 ezer) egykori hálózati személyének nevére, köztük adott esetben a saját rokonaira is. Lesznek bizonyára családok, amelyek csak most szembesülnek azzal a múlttal, amiről eddig fogalmuk sem volt. Felkavaró lehet, de hátha nem hiábavaló. Még úgy is, hogy a legsúlyosabb ügyek így is titokban maradnak, nagyjából két és félezer, 1990 előtt szolgáló ügynököt titokban szeretne tartani az Alkotmányvédelmi Hivatal. Ezért óvatosan: ez a nyilvánosság önmagában nem jelenti a múlt teljes feltárását, a történelmi igazság megfellebbezhetetlen bizonyítékát, egy név felbukkanása az állambiztonsági iratokban még nem jelent bizonyítékot a tényleges ügynöki tevékenységre, ahogyan egy név hiánya sem bizonyítja, hogy az illetőnek semmiféle kapcsolata nem volt a titkosszolgálatokkal.
Ezzel függ össze: a bukott miniszterelnök egy sor, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában tárolt, róla szóló dokumentumot tett közzé tegnap, miután kiderült: az intézménynek egy nemrég átadott feljegyzésében Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó kormány miniszterelnöke azt állította, hogy 1990-ben látott három olyan kézzel írt ügynöki jelentést, amelyekben Orbán Viktor a zalaegerszegi katonaévei során katonatársai magatartására, továbbá politikai, szexuális, vallási stb. irányultságára vonatkozó megállapítások voltak és amely jelentéseket Németh szerint maga Orbán írt, az ő kézírását és aláírását vélte azokon felismerni, igaz maga is megjegyezte, hogy az aláírás valódiságát nem tudta ellenőrizni. A beszervezése sikertelenségét már nem először bizonygató volt miniszterelnök ezt írta szájbarágás gyanánt:
Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is.
A munkahely szót nem tudom értelmezni a fenti felsorolásban az akkor még valóban fiatalabb sosem volt demokratákkal összefüggésben, de ha az egyenlítés volt a cél, akkor sikerült: 2010 után Orbán uralkodása idején számos magyar állampolgár ugyanebben a gennyes elbánásban részesült. Úgyhogy fenntartom, amit tegnap írtam: nekem fogalmam sincs, hogy a rendszerváltás előtt beszervezték, vagy nem szervezték be Orbánt, nem tudom, hogy ’89 előtt ügynök volt, vagy nem volt ügynök, az viszont elég egyértelmű, hogy a 2009-es oroszországi pofavizit után valami fundamentálisan megváltozott. Mintha Putyinnak sikerült volna az, ami a magyar állambiztonságnak nem. Nagy általánosságban: könnyebb lenne minden szavát elhinni ennek az embernek, ha nem hazudta volna végig az életét. És igen olvastam a Schmidt Máriával ellentétben valóban történész Ungváry Krisztián posztját is.
Apropó Mari néni. Szabad Magyarországért Tudásközpont néven új szellemi műhelyt hoz létre a Polgári Magyarországért Alapítvány. A bukott állampárt alapítványa a tudományos, kutatási és ismeretterjesztő tevékenységet folytató, új intézmény vezetésére Schmidt Mária Széchenyi-díjas történészt kérték fel. A HVG úgy tudja, Gulyás Gergely, továbbá Szájer József, G. Fodor Gábor és Szabó László is részt vesz majd a munkában. Hát ha Mari néni milliárdjaiból és nem közpénzből hozzák létre, felőlem csinálják. De nem, akkor se értem, hogy miért. Mit akar ez a nő? Hát csilliárdos, a főnöke-haverja fél lábbal lelépett a magyar politikából, miért nem megy el koktélozni élete végéig valami szigetre, miért vergődik még mindig, mióta kivágták a Terror Háza éléről, mint a partra vetett hal? Még nem mérgezte szarrá ezt a társadalmat az alufóliasisakos baromságaival? Ja, hogy olyan ez, mint a drog? Mert a milliárdok már nem okoznak örömet, semmi különleges nincs bennük, de az az érzés, hogy ő valaki, a főideológus… az kell neki. Mindenki tudja, hogy köze nincs a történész szakmához, hogy szemrebbenés nélkül felírta a Pruck Pált ábrázoló plakátra, hogy Dózsa László, de tudásközpontot vezethet a szűkülő szemétdombon. Ahol körbe hajbókolják a gonosz hatalom által félreállított haza bölcsét, akit ugye nem azért röhögnek körbe, mert egy kókler pártaktivista, hanem mert nemzeti jobboldali. Fasza. Bukott ideológusnak lenni még mindig szarabb, mint egy neked létrehozott intézmény élén bizonygatni, hogy vagy valaki.
„Itt és most nem fogok programot hirdetni, itt és most, az ország házában azonban az elmúlt időszak egyes, a társadalom igazságérzetét is joggal és alappal sértő ügyészségi döntések, illetve azok elmulasztása miatt, az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – mondta Fejes Péter legfőbb ügyész a megválasztása után tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: „megkövetem azon ügyészségi kollégáimat, akiknek az élete volt az ügyészség, de el kellett hagyni az ügyészséget.” Az elmúlt fél év legfontosabb kijelentése ez, ami magába foglalja azt a reményt, hogy a tisztítótűz most már oda is elér, ahova eddig nagyon látványosan nem sikerült valamiért.
A Pócs és Deutsch nevűek parlamenti műsoráról nincs mondanivalóm, a Lázár mellett Navracsicséknak is dolgozó Feledy Botond ügye előtt pedig továbbra is értetlenül állok. A szélsőjobbos ellenzék barom, kretén összeesküvés-elméleti magyarázatait hagyjuk, ez egyszerűen csak nagyon szomorú és semmi magyarázat nincs rá. Csáó!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.