November 3,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nehéz kérdés

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 79,690 forint, még hiányzik 2,220,310 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Hír TV munkatársait egy hétre kitiltották a Parlamentből, mivel a házelnök elmondása szerint a többszöri felszólítás ellenére sem tartották be a szabályokat. A jelenlegi kormány a megalakulását követően újra lehetőséget adott arra, hogy a korábban az Orbán-rezsim által elzárt területeket használhassák a sajtó munkatársai. Ez azt követően következett be, hogy a Fidesz évekre lehetetlenné tette azt, hogy valódi sajtósok kérdezhessék a politikusokat. Orbánék elhajtották azokat a riportereket is, akik véletlenül tudomást szereztek egy-egy hivatalos programjukról és ott szerettek volna interjút készíteni velük. Orbánék lényegében lehetetlenné tették azt, hogy független riporterek valódi kérdéseket tegyenek fel egyetlen akkori kormánytagnak vagy politikusnak is. Orbán sem nyilatkozott éveken keresztül valódi sajtóorgánumoknak, pláne nem adott valódi interjút egyetlen olyan lapnak sem, amely nem a saját hátsójából lógott ki.

Ezen változtatott a jelenlegi kormány, amelyik még olyan propagandistákat is beenged a Parlamentbe, mint a Hír TV, amely a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó betartani a szabályokat. Emiatt kapták az egyhetes eltiltást, amely azért egy picit enyhébb, mint a teljes propagandasajtó kitiltása. Persze az soha nem szerencsés, ha akár egyetlen sajtóst is kitiltanak a Parlamentből – hiszen bármelyik lapról, vagy csatornáról is van szó, annak komoly visszhangja lesz -, de az igazság az, hogy vannak olyan szabályok, amelyeket be kell tartani. És itt nem azokra a szabályokra gondolok, amelyek az Orbán-rezsimet jellemezték, miszerint a valódi újságíróknak nem volt lehetőségük olyan helyen várni a képviselőket, ahova azok egyébként is odamentek volna. Itt csupán arra kérték őket, hogy tartsák tiszteletben azt, hogy a képviselők sem kötelesek mindenki kérdésére állandó jelleggel válaszolni.

Az persze elvárható, hogy a képviselők – akiket a magyar emberek választottak meg a képviseletükre – egy-egy riporter kérdésére reagáljanak és ne próbálják meg őket elhajtani, de sajnos vannak a sajtónak olyan képviselői, akik tényleg kizárólag provokálni szeretnének ahelyett, hogy valódi kérdéseket tennének fel. Persze sokszor nehéz meghúzni a vonalat egy provokatív riporteri kérdés és egy propagandista kérdése között, de én úgy vélem, az a helyes, hogy ameddig a propagandisták betartják a szabályokat, addig ne lehessen őket sem kitiltani a Parlamentből. Az ugyanis egy olyan lavinát indítana el, amelyre semmi szüksége sincs a jelenlegi kormánynak. Még ha sokan propagandának is tartják a Hír TV-t – ezzel én is így vagyok -, akkor sem lehet csak és kizárólag ezért kitiltani őket a Tisztelt Házból. Pont ezért nem történt ez meg eddig, és az, ami most történt sem alapvetően amiatt következett be, mert a Hír TV riporterei propagandisták, hanem azért, mert még a legalapvetőbb szabályokat sem voltak hajlandóak betartani.

A sajtó feladata borzasztóan fontos, hiszen ők az emberek, a szavazók meghosszabbított kezei sokszor, akik valamiféle ellenőrző feladatot tudnak ellátni és el tudják vinni a szavazók mondandóját akár a Parlamentig. Nem véletlen az, hogy a diktatúrák többsége első körben a sajtószabadságot tiporja sárba, vagy kaparintja meg a még független lapokat, hogy azoknak a helyén propagandát gyártson. Különbség van azonban az Origo vagy a Hír TV és teszem azt a 24.hu, valamint az RTL Klub között. Nem csak azért, mert egyesek az egyik, mások pedig a másik lapot, vagy tévécsatornát követik, hanem ha megnézzük, hogy hány esetben indult olyan sajtóper az előbbiek ellen, amelyet elvesztettek, akkor azért kiderül az tisztán, hogy ki az, aki a propagandát képviseli és hazudik rendületlenül. Ez viszont alapvetően nem jelenti azt, hogy kitiltanának egy-egy ilyen lapot – még ha propagandát is képvisel – a Parlamentből, hiszen sajtószabadság van. Ami azt is jelenti, hogy akár tetszik, akár nem, de az olyan lapok és tévécsatornák is létezhetnek, amelyeket fentebb én is megemlítettem.

Ez viszont bizonyosan nem jelenti azt, hogy korlátok nélkül bármit megtehetnek. A sajtószabadság egyáltalán nem ezt jelenti, hasonlóan a szólásszabadsághoz. Nyilván valamilyen értelemben korlátlan, de azért ha őszinték akarunk lenni, akkor nyilván vannak határai annak, hogy ki mit mondhat. Nem azért, mert börtönbe kerülne, hanem azért, mert könnyen lehet, hogy valamiféle korlátozást vezetnek be ellene, még ha csak ideiglenesen is. Én azon az állásponton vagyok, hogy csak azon az alapon, hogy valaki propagandista, ne lehessen kitiltani a törvényhozás épületéből vagy más kormányzati, állami intézményekből, azért viszont, mert megszegi – ráadásul több alkalommal is – a szabályokat, amely szabályok egyébként érthetőek és jogosak, már más megítélés alá esik. Jelen esetben úgy vélem, hogy a házelnök döntése jogos volt, viszont sejthető az, hogy kommunizmust és diktatúrát fognak némelyek ordibálni, miközben arról van szó csupán, hogy igenis vannak szabályok, amelyeket a sajtó képviselői is kötelesek betartani.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.