NEHAZUGGY

Mert a hálátlan nép pontosan annak látja, ami

Molnár Bálint | Ma | 8:19

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 597,095 forint, még hiányzik 1,702,905 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

„Tudod, mi a különbség az Isten és az Orbán Viktor között? Hogy a Jóisten nem akar Orbán Viktor lenni.” (Hofi Géza)

Egyéb jelzők nélküli jó reggelt kívánunk mindenkinek! Nem kellenek és nem is segítenek itt a jelzők, rajtunk se segít már semmi, legfeljebb az, hogy hetente tarthatunk legalább egy darab, mentálhigiéniai értelemben életmentő szünetet. Bár mások is tartanának, ahelyett, hogy inget és gatyát szaggató francos nagy kereszténységükben a sokat emlegetett uruk megpihenésének napját összemocskolnák saját magukkal.

Tudom, hogy már mindenki megírta, pontokba és nyílt levelekbe szedve elmagyarázta, megszakértette, elénekelte a tolvajok fejedelmének, a totális kudarcot vallott, lényegesen kisebb és savanyúbb formában, a sors iróniája gyanánt FIZETŐS kiadásban újra megszervezett Digitális Polgári Körök ún. meglepetésvendégének szájhabzását, legütősebb világmagyararázatait és valóságmefejtéseit, azaz hazugságait (pl. „Olyan emberek vagyunk, akik nem tudnak uszítani”), teljesen érthető ez egy tizenhat év társadalmi kísérlet után kemény poszttraumás stresszben szenvedő országban, amelyet húsba vágóan kísért a saját közelmúltja. Pedig jogos az az érzés is közben, hogy még mindig a kelleténél többet foglalkozik a magyar nyilvánosság ezzel a politikailag megbukott, erős embernek álcázott kisebbrendűségi komplexussal megvert, ámde tehetséges népnyúzóval.

Viszont aki hallott akárcsak egy foszlányt is a Lakiteleken előadott hörgéséből, annak egy kisebb tányér borsóleves teljes joggal futhatott végig a hátán, és döbbenhetett rá arra, hogy amíg lélegzik és mozog, amíg szabad a lába és azt mondhat és tehet, amit akar, mindent el fog követni azért, hogy ez az ország soha ne gyógyuljon meg. Hogy a gyűlöletből és hatalomtechnikai gonoszságból kormányzási ciklusokon átívelően, szorgos munkával, brutális közpénzekből eszkábált barikád két oldala soha ne találja meg az utat egymáshoz, hogy soha ne legyen béke, és ami legalább ennyire fontos: a romlott maffiafőnök, a közpénzből milliárdos dinasztia feje mártírként dicsőüljön meg a kizsigerelt népe amnéziára és elhülyülésre hajlamos kollektív tudatában.

Lehetett még két napja azon kajánkodni – bár azon se szívből -, hogy akkora bátor és erős ember ez (63 éves keresztény magyar férfi, aki minek is újulna meg, amikor csupa olyan dologgal verheti téglaporosra a mellét, amiért semmit nem tett, amibe beleszületett) az anyját küldte maga helyett imádkozni a kormányzása minőségével összefüggésben bebörtönzött elvtárs- és elvtársnőiért, és lehet azzal áltatni magunkat, hogy ez a jellemtelen alak teljesen elszakadt a valóságtól, csak attól tartok, hogy nem is tévedhetnénk nagyobbat, ha ezt gondoljuk. Az persze megmosolyogtató a maga nemében, hogy vannak még olyan meglopott pórok, akik még fizetni is hajlandóak azért, hogy a nyálukat csorgatva meghallgathassák az első számú bántalmazójukat (meg a milliárdos Napi Marit, szegény Ferencz Orsolyát meg lekeverték, sőt le is tagadták, hogy meghívták volna előadást tartani) arról pofázni, hogy az áprilisban földbe állt bűnbandája, vagyis az Orbán-kormány egy olyan kormány volt, amelynek egyetlen döntése sem volt korrupt, és egyetlen döntését sem befolyásolta magánérdek, de valójában semmi megmosolyogtató nincs benne. Aki szerint a háborús Moszkva lábtörlője (a lengyel külügyminiszter szerint Lavrov alvállalkozója), a kínai és egyéb akkumulátorgyárak védőszentje, Szijjártó Péter bukott külügyminiszter valójában aranytartalék, aminek egyre nő az értéke; aki szerint neki, a történelmi kormányzópárt bukott miniszterelnökének valójában kitüntetés járna az ukrán pénzszállító autók kirablásáért, aki tompa és éles eszközökről ábrándozik az őszről immár tavaszra halasztott nemzeti ellenállás kontextusában, arról lehet azt gondolni, hogy annyira vége van, hogy talán arra játszik, hogy az elmeállapota miatt beszámíthatatlannak nyilvánítsák egy büntetőeljárás során, és megússza a büntetést.

Lehet sok mindent gondolni, influenszerek és megmondóemberek okosságait intravénásan tüdőre szívni, de én azt hiszem, hogy bármennyire is a győri összeomlása jut eszünkbe, amit tegnap előadott, az nem is lehetne élesebb bizonyítéka annak, hogy a Kreml önkéntes ügynöke, a pusztítás karmestere és főépítésze, aki minden egyes összeomlás után még több szöget vizionál és még nagyobb kalapácsot követel magának, a sunyi szélhámos és provokátor, akinek párját ritkító politikai fennállása óta mindig csak még négy év hiányzik ahhoz, hogy megcselekedje a csodát, amire az eltelt több évtized kevésnek bizonyult, teljesen magánál van, mindent véresen komolyan gondol, és mindent annak rendel alá, hogy 1) megússza a büntetőjogi felelősségre vonást, 2) bosszút álljon azért, mert a hálátlan nép elsöprő többsége annak látja, ami: egy közönséges bűnözőnek, aki elkúrta a lehetőséget, hogy államférfi lehessen. Konkrétan meg van sértődve, mert a Jóisten nem adott neki még négy évet (húszat már kapott az ország élén, naná, hogy nem volt elég), pedig neki az járna. Neki tényleg mindig csak még négy év kellene. A legenda szerint amúgy nemcsak megsértődött, de félig össze is omlott, amikor kiderült számára, hogy sajnos nem lehet az Egyesült Államok Elnöke. Szóval nem viccel: teljesen komolyan gondolja – középkori uralkodók, keleti despoták mintájára -, hogy talán nem is a néptől, hanem egyenesen a Jóistentől származik az ő hatalma, úgyhogy jobban tenné az öreg, ha mielőbb törlesztené az adósságát.

Az ember aki 16 évig azt játszotta, hogy ellenséget gyártott, félelemet keltett, elszabadította a pánikot, majd megmentőnek öltözött és védelmet ígért, aki minden gyászos elkúrásért másokat hibáztatott, aki győzelemnek hazudta a döntetlent is, aki szuverenitási küzdelemnek nevezte, hogy Tiborcz és Mészáros nevére íratta az országot, aki elérte, hogy széles néptömegek erénynek tartsák a hazudozást és gyengeségnek a hibák beismerését, ott ült annál a rohadt asztalnál és tulajdonképpen arról pofázott, hogy ő márpedig nem fog börtönbe menni. Ezeket az embereket azért vitték be, hogy engem bevihessenek – vicsorogja -, pedig ő ott se volt, semmiről semmit nem tudott. Fogalmam nincs, hogy képes még az oly sok éven át kiválóan teljesítő nemzeti propaganda arannyá változtatni a szart, igazsággá a hazugságot, ártatlansággá a bűnt, de az biztos, hogy ez a gonosz ember mindent el fog követni azért, hogy ez sikerüljön. Az én értékrendem szerint ennek az alaknak a pártja már az 5 százalékos támogatottságnak is örülhetne, ehhez képest még mindig több mint 20 százalék vevő a műsorra és áldozatként tekint az elkövetőre. Nem a lehullott díszletet, a megszégyenült, köpedelem szar embert látja, aki egy generáció álmait tette zsebre, akinek számot kell adnia a tetteiről, hanem a mártírt, akinek már csak négy év hiányzott ahhoz, hogy befejezze a nagy művet.

Ezeket az embereket azért vitték be, hogy engem bevihessenek – óbégatta tegnap. Nos, egyrészt nekem így is megfelelne. Másrészt viszont bevihették volna már, ha akkora lenne az örkény, mint amekkora nem. A tegnapi magabiztos nagy pofájú hörgése után arra jutottam, hogy egyre inkább nyugtalanító, hogy még mindig nem vitték be. Sok minden kimaradt, jön a költségvetés, lángol Európa, ha lesz holnap, folytatjuk.

Támogasd a Szalonnát

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!