Igen, egyfelől az a helyes hozzáállás a saját politikai megsemmisüléséből, annak okaiból és miértjeiből, nem utolsó sorban következményeiből megérteni semmit nem akaró, az elmúlt tizenhat évnyi módszeres országrombolást fantasztikus sikerek időszakaként megjeleníteni próbáló volt miniszterelnök bármely tetszőleges megszólalásához, hogy a helyén kell kezelni. Vagyis nem kell neki különösebb jelentőséget tulajdonítani.
Másfelől viszont azt azért nem olyan könnyű tudomásul venni, hogy egy erkölcsileg már rég megbukott, politikailag nemrég megbukott, az egyáltalán nem valószínűtlen büntetőjogi bukás előtt álló egykori kormányfő, akinek az egész családja milliárdos lett az elmúlt tizenhat évben, akinek a miniszterei, pártjának képviselői, a NER szekerének taszigálói már eddig is a sajtó által részletesen dokumentált bűncselekmény-gyanús ügyek főszereplőiként híresültek el a köztudatban, bemegy a pártja tévéjébe a Tisza-kormány „első fél évének elemzése” címen – miután valamennyi a hozzá, a pártjához, a minisztereihez köthető ügyről kijelenti, hogy semmi köze a korrupcióhoz, semmi köze a hatalommal való visszaéléshez -, és most is ugyanúgy fenyeget, ahogyan akkor, amikor még valódi hatalom volt a kezében.
Arról van szó, hogy fel akarják számolni a jobboldalt, de ellen fogunk állni. Nem lehet bennünket felszámolni, mert a fél országot nem lehet börtönbe csukni. És a végén örüljenek, ha megússzák.
Az is mindent elmond, hogy a Magyarországot nemzetközi szempontból páriává tevő, a magyar adófizetőknek sok száz- és ezermilliárdos jól dokumentált károkat okozó Szijjártó Péter dicsőítése után öt perccel az utódját, a második Orbán-kormány idején a Külügyminisztériumban öt éven át az energiabiztonságért felelős utazó nagyköveti tisztséget betöltő Orbán Anitát valami foszlott erkölcsi magaslatról kvázi letitkárnőzte, mondván, hogy kabinetfőnöknek jó volt (valószínűsíthető jelentése: tudott kávét főzni), de ettől fogalma nincs szegénynek a külpolitikai stratégia kialakításáról vagy a nagyhatalmakkal folytatott tárgyalások vezetéséről. Ez is szép lenyomata annak a tesztoszteronba áztatott lekicsinylő, degradáló politikai testtartásnak, amibe nem fért bele soha a nőügyekkel való foglalkozás. Ezen is nehéz felülemelkedni, az ember nem érti, egyáltalán honnan veszi ehhez a bátorságot bárki, de az, hogy a saját polgárait átverő, a családbarát Magyarország szlogen mögé bújva a saját családját és holdudvarát a közösből feltőkésítő bukott miniszterelnök, mintha mi se történt volna fél éve, ugyanazzal a lendülettel fenyegeti azokat, akik nem kértek belőle, az azért túl van azon, amit még el kellene viselni ettől az embertől.
Az akár egy legitim felvetés is lehetne bárkinek a részéről, aki becsületesen és tisztességesen éli az életét, hogy mi szükség volt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállítására, ha van már rendőrség, ügyészség és bíróság, a kormánypárt kétharmados parlamenti többségével ráadásul bármikor új vezetőket nevezhetnek ki ezek élére. Csakhogy Orbán szájából ez a felvetés viccnek is rossz, miután tizenhat éves kétharmados kormányzása idején az volt a mondás, hogy a kormánypártnak ha akarná, se lenne lehetősége beavatkozni a független igazságszolgáltatás ügyeibe.
Ezen túl az, hogy mit hord össze az IMF-ről, Brüsszelről, hogy mi a véleménye a vagyonadóról, hogy mit terjeszt a saját állítólagos tizenhat éves gazdasági sikereiről, hogy mit ismételget mániákusan a munkaalapú társadalomról, hogyan aggódik a munkahelyekért és azért, hogy a magyar emberek munkáján már nem Mészáros Lőrinc a magyarok fognak gazdagodni, hogy mit óbégat a háborúról, amiben emlékei szerint nem állt az oroszok oldalára, és milyen folyékonyan mondja fel ugyanazt a háborús propagandát, ami miatt olyan sok helyen kifütyülték a kampányban, vagy hogy percenként hányszor ejti ki a száján, hogy újkommunista és radikális baloldal, teljesen közömbös.
De itt nem egyszerűen arról van szó, hogy egy politikus hazudik, mert a politika nem az igazmondás művészete, hanem hogy tisztességes emberek milliói mögé bújva fenyegetőzik egy olyan bukott miniszterelnök, aki azzal koronázta meg tizenhat éves, sok esetben az alvilágot idéző működését, hogy a választási kampányban kiraboltatott egy Magyarország területén törvényesen közlekedő pénzszállító autót. Azt állította tegnap sokadszorra Bayer világszínvonalú műsorában, hogy ő nem adott semmilyen utasítást, a hatóságok maguktól is tudták, mi a feladatuk, de ha szükség lett volna rá, boldogan utasított volna. Ezt a valóságmagyarázatot eddig is ismertük. Mint ahogy Orbán is pontosan tudja, bár következetesen tagadja, hogy az ügyben érintett lenne – ezért is lebegtette tegnap saját esetleges bíróság elé állítását -, hogy létezik egy olyan, az ügyészég birtokában lévő beszámoló, amely szerint a hős Hajdu János korábbi TEK-vezér egy értekezleten egyértelműen célzott arra, hogy az aranykonvoj akcióról maga Orbán Viktor döntött.
Amellett, hogy a bukása után fél évvel nem sikerült levonnia azt a konzekvenciát, hogy a hazudozás folytatása és az újabb harci hergelés helyett érdemes volna lemezt cserélni, belátást tanúsítani és az elmúlt tizenhat évért legalább valamilyen verbális, halk felelősséget vállalni, teljesen világossá tette tegnap este, hogy nem hajlandó elismerni a valóságot, nem adja fel, és ha úgy alakul, hogy nemhogy Hankót és Sesztákot, de saját magát sem tudja megvédeni az igazságszolgáltatás vendégszeretetétől, akkor a politikai mártírszerepet választja. De hogy a végsőkig tagadni fog, az biztos. Egészségére váljék. Ami szerintem tolerálhatatlan, és egyáltalán nem ártalmatlan, hogy közben azt a narratívát építi, miszerint az őt leváltó kormány az igazságszolgáltatás felszabadításával nem a bűncselekményeket elkövető politikusokat, a mindenkori bűnözőket, hanem a fél országot akarja bebörtönözni, és a fél ország csuklóján óhajtja látni a kattanó bilincset.
Jó lenne, ha azt lehetne mondani, hogy fél év elég idő volt arra, hogy túltegyük magunkat a traumáinkon, és most már illendő volna mélységeiben foglalkozni a kormányzás hiányosságaival, fátylat a NER elmúlt tizenhat évére, csak az a baj, hogy az elmúlt tizenhat év nem egy Mónika-show volt, aminek vége van és kikapcsoljuk a tévét. Ráadásul a rendszer feje pedig nemhogy megbánta volna bűneit, de fél év után is fenyegetőzik és azt sugallja, hogy itt annak kell szégyenkeznie, itt annak van félnivalója, aki nem követett el semmit.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.