NEHAZUGGY

Tökéletes lenne a feladatra

Ahelyett, hogy saját magára büszke történészként (mindegy, hogy nem az) szégyenkezve bocsánatot kért volna, amiért Szakács Pista agysebész, Nagy István egykori agrárminiszter és Panyi Miklós fideszes frakcióvezető-helyettes természetes értelem híján a mesterséges értelem segítségével gyalázta meg az aradi vértanúk emlékét, amit Bóka János fideszes frakcióvezető koronázott egy ízléstelen párhuzammal, midőn Hankó gyógyszerészt és pajtásait nem csupán politikai foglyoknak minősítette (molinó is készült e lealjasodást szimbolizálandó), de ki is tette az egyenlőségjelet közéjük meg az aradi vértanúk közé, Schmidt Mária, a Terror Háza menesztett igazgatója elővezette azt a saját kis műsorszámát, amit menesztése óta minden áldott nap elővezet.

Neki Tarr Zoltán illetékes (néma és titkolózó) miniszter mondja el, kik a tagjai annak a „szakmai” bizottságnak, amely majd véleményt mond a Terror Háza Múzeum állandó tárlatáról. Amúgy ő már tudja a választ, ugyanis csak két opció létezik: vagy helyes a nemzeti keret és apró változásokat javasolnak (ebben az esetben az ordítók nem fogják őket életben hagyni), vagy a nemzeti keretezést fogják támadni, amely esetben pedig a saját táboruk kisebbségi részének felelnek csak meg az ordítók kedvéért. Nincs jó döntése – írja mai litániájában Schmidt, de kivételesen nem ez a lényeg, mert ezt minden nap leírja, hogy neki mondja el Tarr. Hanem ahonnan indít, pedig állítólag nem is ez a fontos:

„Az lesz a baja a most hatalomban lévő kormánynak, hogy az anti-Orbánizmus egy érzelem, de nem egy közpolitikai terv és pláne nem egy koherens ideológia.

Az, hogy 2026-ban a többség által választott anti-Orbánista düh jogos volt vagy nem, már történelmi kérdés. Véleményem szerint a 2010–2026-os korszak pozitívan fog bevonulni a magyar politikatörténetbe, értem, hogy ez most kisebbségi álláspont, de szerintem ez idővel változni fog.

De most nem ez a fontos!

Az anti-Orbánizmus ugyanis nem mond semmit az állam szerepéről, nem mond semmit Magyarország helyéről a világban. Ebben a fenntarthatatlanul széles koalícióban a többség elismeri azt a keretet, hogy különleges felelősséggel tartozunk a magyar nemzet iránt, egy kisebbségi, de most a hatalmat erőteljesebben gyakorló része pedig világ- és európai polgárnak képzelik magukat, akiknek csak egy véletlen, hogy itt születtek és a felelősségük univerzális elveknek és nemzetközi szervezeteknek szól.

Akik szerint a közoktatásnak nem feladata a hazafias nevelés, akik szerint az EU-ba nem a nemzeti érdekeink, hanem az általános világjobbítás miatt léptünk be, akik szerint a magyar történelmet úgy kell bemutatni, hogy elmondjuk, hogy a nemzet kollektívan bűnös és rossz, azok még az anti-Orbánista táborban is kisebbségben vannak.”

Rohadjak meg, ha az unatkozó nyugdíjas történelemhamisító (főállásban milliárdos) nem politikai pályára készül így túl a 70-en. Ha esetleg Szakács agysebész mégsem vállalja a Brüsszelbe-Strasbourgba száműzött fehér zászlós Orbán Balázs hűlt helyének betöltését a Fidesz roncsfrakciójában, Schmidt „Ha elveszik Mészáros jachtját, attól jobb lesz az embereknek?!” Máriát igazán beültethetné a főnöke a parlamentbe. Minden szava sértett hepciáskodás vagy leegyszerűsítés vagy csúsztatás vagy primitív maszatolás, hazugság vagy mindez együtt. Tökéletes lenne a feladatra.

Bár nem hiszem, hogy a Tisza-kormány jövője miatt aggódik az okleveles hamisító, de amellett, hogy természetesen Orbán személye ellen szavaztak sokan, akik úgy szavaztak, ez egy személyre szabott, központosított, félhülye gázszerelőket milliárdossá hizlaló, büdös korrupt félfeudális rendszer elleni szavazás is volt. Minden, ami nem ez, és nem a moszkvai szőnyeg szélén bokázás, Magyarország új politikai irányát mutatja.

Az, hogy valaki a magyar nemzet iránt érez felelősséget, miért zárja ki, hogy egyidejűleg európai elveket is követhet? Az EU-tagság miért ne lehetne egyszerre nemzeti érdek és világjobbítás? Miért kötelező, hogy a hazafias nevelés alternatívája a nemzeti önutálat legyen? Miért ne lehetne nemzeti érdek az európai együttműködés? Miért magától értetődő, hogy a történelmi felelősség feltárása azonos a magyar nemzet kollektív bűnösségének kihirdetésével? Mikor lesz vége ama primitív, leegyszerűsítő, egybites hazugság mantrázásának, hogy vagy az van, hogy minden magyar bűnös, vagy az vagy, hogy a magyaroknak semmiért nem kell felelősséget vállalniuk, a kettő között meg semmi nincs?

Három. Nemhiába nem tekintik történésznek a saját pályatársai se Marit (senki nem szólítja Marisnak!), pártaktivistából lett politikusnak viszont kiváló lehet. Előtte a jövő. A történész szakma Szakács Istvánja. Amúgy Tarr Zoltán miniszter igazán válaszolhatna neki valamit, hátha megnyugszik. Ha feleennyit aggódna a romok miatt, amelyeket pártja és kormánya maga után hagyott, már lehet, hogy lovasszobrot is állítottak volna neki.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább