Szeptember 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Két koncepciós sivalkodás között

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 881,080 forint, még hiányzik 1,418,920 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt a felkelőknek, magunknak is! Szeptember 24-e van, immár hűvös szelek fújnak, pláne vadhajnalban, amikor a kávéscsészéjét keresgéli az ember éhgyomorra. Pontosan egy hét van még ebből a csodálatos szeptemberből, amikor is történelmi időket élünk. A szokásjoggal ellentétben most kezdjük a végén az elejét. Még nem teljesen elkeseredett, még nem az összes kezünket feltartó szerkesztőségi felhívásunknak eleget téve, a fenti lehangoló ábrára vetve egy pillantást, tisztelettel kérünk mindenkit, fontolja meg azt a néhány percet, és azt a szimbolikus összeget – ami nem alamizsna -, amit nélkülözni tud havonta, de ami a Szalonna életét mentheti meg, ami többé-kevésbé kiszámítható működésünket biztosítani tudja. Még van egy hét ebből a hónapból, nincs minden elveszve. Köszönjük és hálásak vagyunk mindenkinek, aki így tesz, ITT minden lehetőséget megtalál. Nem hazudozásra, nem mások lejáratására, nem mások tollával való ékeskedésre gyűjtünk.

És 15 milliós tárgyalóasztalra, 475 ezres fogasra, 8 milliós miniszteri dolgozóasztalra, de 5 milliós kézi csomózású szőnyegre se gyűjtünk, igaz, másoktól sem irigyeljük. Senkitől, aki tisztességesen megdolgozott érte. Ugyanakkor az is tény, hogy a Belügyminisztérium Szentháromság téri palotája, amit nettó 70 milliárd forintból csinosított ki a saját korruptságába belebukott Orbán-kormány, az valami olyasmi, amitől leszakad az amúgy is földhözragadt pofánk. Tökmindegy, hogy eredetileg a Varga Mihály közepe s képességű könyvelő által vezetett Pénzügyminisztériumnak kellett volna odaköltözni, de sajnos megszűnt a tárca, Mihály jegybankelnök lett, ezért a Pintér-féle belügy költözött be a tutiba, a lényegen nem változtat.

Van a pénzherdálásnak, a világ minden pénze elherdálásának egy olyan szintje, amivel ép eszű és lelkű ember szerintem nem tud mit kezdeni, feladja a küzdelmet, hogy valaha is megpróbálja megérteni. Hogy ha a világ egyik legélhetőbb, a polgárainak az egyik legmagasabb életszínvonalat biztosítani képes Dánia az éjszakénként 133 ezer forintos svájci szállodai szobát drágának találja, ha a michigani kormányzónak bőven megfelel az 59 ezer forintos szállás, akkor Orbán Viktor időközben csúnyán elpicsázott miniszterelnöknek miért kell éjszakánként 1,5 millió forintért megszállnia Zürichben. Nem az az érdekes, hogy Havasi Bertalan, félkegyelműnek kinéző kommunikációs lófaszjóska rezzenéstelen pofával behazudja, hogy „Svájcban a davosi fórum idején ilyenek az árak”, amikor még számára is nyilvánvaló, ő is pontosan tudja: nem igaz, hogy ilyenek az árak.

Hanem hogy mi kell ahhoz, mennyire kell elszállnod, mennyire kell eltorzulnod és elveszítened a mindennapi kapcsolatot a valósággal, hogy kifizesd nagyjából öt magyar ember bruttó minimálbérét egyetlen éjszakára csak azért, mert éppen nálad van a kassza kulcsa és megteheted? Ez önmagában elég, ennyire egyszerű a dolog, hogy mert megteheted, akkor meg is teszed? Jó, ez csak egy szánalmas kis példa – miközben mostanság koncepciós eljárásokról és boszorkányüldözésről delirálnak az orbáni hatalom egykori képviselői -, de remélhetőleg még a legelvetemültebb Orbán-hívek számára is érthető ez a nem felfoghatatlan milliárdos, hanem mindössze egy szaros milliós nagyságrendű példa: ha a dán miniszterelnök, akinek ezerszer több oka lenne arra, hogy elverjen akármennyi adófizetői pénzt egy svájci szállodai szobára, de nem teszi, akkor a gazdaságilag földbe állt, korrupcióba belefulladt Magyarország miniszterelnökének honnan volt bátorsága a tízszeresét elherdálni annak, amit a skandináv ország túlzásnak tartott?

És vajon erre válasz az, hogy bezzeg a legújabb miniszterelnök puszta szemfényvesztésből, parasztvakításból, demagógiából és populista lájkvadászat céljából repült menetrend szerinti Wizz Air járattal a Vatikánba, XIV. Leó pápához magánaudienciára? Szerintem nagyon is válasz ez még mindig bizonyos körökben, ahol most egy emberként hüledeznek két napja azon, hogy Magyar Péter a világtörténelem első miniszterelnöke, akinek az ügyészség kikéri a mentelmi jogát, felháborító és kibaszott nagy szégyen.

Nos, lehet azt mondani és azonnal meg is mondták azok, akik mindenhez értenek, hogy semmi jelentősége nincs annak, hogy Magyar Péter a képviselők mentelmi jogának eltörlését kezdeményezte közvádra üldözendő bűncselekmények esetén, hiszen bár rendkívül népszerű lehet egy ilyen döntés, de valójában ettől semmi sem változik érdemben, hiszen a parlamenti gyakorlat szerint minden közvádas indítványnál eddig is lényegében automatikusan felfüggesztették a mentelmi jogot. Ez egy helyes megállapítás, nem is akarok vele vitába szállni, csak eszembe jutott arról, hogy az ügyészség milyen szerencsétlenül és átlátszóan mosott össze, csúsztatott össze három merőben más időszakra visszanyúló, rohadtul eltérő nagyságrendű büntetőügyet, amely három mentelmi jogot érint – Hankó, Seszták, Magyar -, hogy és mi a helyzet a milliós szállások védőszentjével?

Neki nincsen mentelmi joga, ellenben tudomásom szerint van legalább egy, hűtlen kezelés gyanúját felvető hivatalos eljárás ellene (hivatalosan ismeretlen tettes ellen), miután őfelsége pár év alatt  bruttó 4200 millió forint közpénzt fizetett ki a magyarok zsebéből Kaminski nagyságának, és az ő cégének azért, hogy éjt nappallá téve, éjjel is és nappal is folyamatosan rendelkezésre álljon és gyártsa az agysejteket pusztító, durván túlárazott közösségi médiás videókat. Na ez tényleg a világ pénzének elszórása, eszembe jutott, hogy ebben vajon hogy áll a nyomozás? Mert mentelmi jogot ehhez nem kell kikérni, ha jól sejtem, több ezer terrabájtnyi adatot sem kell átnézni, hogy azt lehessen mondani, jó munkához idő kell, a szarhoz még több, ezért nincs egyetlen gyanúsított se az évszázad bankrablásának ügyében.

Hát majd biztosan csipkedik magukat az elvtársak az ügyészségen, egymás tyúkszemére lépve ég a kezük alatt a munka és serénykednek, hiszen tudják, hogy a bányászbéka segge alá amortizált hitelességük, tekintélyük a tét. Már ha ez még számít valamit, mert az is lehet, hogy csak a kibekkelés és a megúszás számít. Márpedig az általuk elég látványosan szolgált bukott rezsim kádereinek két koncepciós sivalkodása között azt nem nagyon lehetne megúszni, hogy ne válaszolják meg a kérdést: az elmúlt tizenhat évben mit műveltek, és főleg miért nem művelték, amit kötelező lett volna. Amely mulasztás miatt oly hiteltelenül hangzott az a közlemény a zsinórmértékről, a függetlenségről, az igazság szolgálatáról. Remélem, a köztársasági elnök úr is visszatér az Egyesült Államokból, de már addig is keresi azt a legfőbb ügyészjelöltet, akit első nekifutásra sajnos nem sikerült megtalálni, pontosabban nagyon csúnyán sikerült benézni.

Addig is beérem azzal, hogy végre sikerült elérni az alapjogokból csúfot űző Alapjogokért Központ nevű gittegylethez is, amelyik kútmérgező tevékenységén túl még bűnözőket is foglalkoztatott. A Lengyelországban korrupcióval vádolt Marcin Romanowskinak létrehoztak egy intézetet Magyarországon, amelynek a vezetéséért saját bevallása szerint összesen 17,5 millió forintot kapott. Nem, tőle se sajnáljuk, nulla munkáért szép teljesítmény. Remélhetőleg a Szánthó nevű felelőssége is felmerül, az ő szervilis lénye nélkül nem jutottak volna oly messzire.

Viszont. A Medián sok mindenre kiterjedő, tegnap közzétett felméréséből az is kiderült, hogy tízből hét magyar választó úgy gondolja, hogy a korrupció felülről, központilag, rendszerszerűen szervezett volt a NER idején, és többségben vannak, akik Orbán Viktor strómanját látják egyes kiemelkedően sikeres „vállalkozókban”. A zöm szerint a maffiaállam kifejezés írja le a legplasztikusabban Orbán Viktor rendszerét. Csudálatos. Akkor nem a keretes szerkezet jegyében itthagyom a legsikeresebb idézőjeles vállalkozó b. nejének kontextusból kiragadott gondolatfoszlányait. Ándi a Story magazinnak sztorizgatott arról is, hogy ő nem NER-feleség, ő nem a NER-é, hanem Lőrincé. Kávé már nem kell. Csáó.

• Én Lőrinc mellett nyertem vissza az önbizalmamat. Újra az az erős, de közben nagyon érzékeny nő vagyok, aki valaha voltam.

• Van egy életszínvonalunk, és az az által adott lehetőségek szerint élünk, de nem minden esetben. Csakhogy mi már bármit teszünk, semmi nem jó.

• A férjem sok interjúban elmondta, hogy ő már a Fidesz-kormányok előtt is jómódú volt. Húszévesen lett édesapa, alig látta a gyermekeit, mert rengeteget dolgozott. (…) A férjem cégcsoportjába 500 vállalat tartozik. Mint ilyen, ő Magyarország legnagyobb adófizetője.

• Én kértem a legelején, hogy legyen szerződésünk. Amikor mondta, hogy elkészítették, csak annyit kérdeztem, hol kell aláírni. Fogalmam nincs a mai napig, mi van benne, mert sokkal fontosabb nekem, hogy ő szeressen, mint hogy mi van a házassági szerződésben.

• Ezt az összetartást és szerelmet, ami köztünk van, semmilyen bántás nem tudja elvenni tőlünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.