Éppen New Yorkban, az ENSZ főhadiszállásán tartózkodnak a világ legfontosabb vezetői közül sokan, akik éppen azt tárgyalják meg, hogy miként lehetne egy olyan jövő felé elindulni, amely élhetőbb mindenki számára. A legnagyobb probléma viszont az, hogy az Egyesült Államok okozza a konfliktusok egy jelentős részét, noha ezt beismerni nem fogják, képtelenek erre. Donald Trump megfenyegette az ICC-t, vagyis a Nemzetközi Büntetőbíróságot azért, mert kedvenc diktátor pajtását, Benjamin Netanjahut a mai napig háborús bűnökkel merik vádolni. Kérdés viszont, hogy Donald Trump mégis miért gondolja úgy, hogy neki több joga van ahhoz, hogy megmondja ki a háborús bűnös, és ki nem, mint egy olyan nemzetközi szervezet, amelynek pontosan ez a feladata? Persze az is jól mutatja az Egyesült Államok eddigi véleményét a kérdésről, hogy soha nem kívántak az ICC tagjai lenni. Vajon miért is lehet ez?
Egy fontos vezető viszont biztosan nem lesz jelen az ENSZ átalános gyűlésén, nevezetesen Hszi Csin-ping, Kína vezetője. Ennek oka pedig nem más, mint hogy a kínai vezető egyenesen a Fehér Házban fog tárgyalni Donald Trumppal azt jelezve, hogy Kína ma már egyenlő szintű ellenfele az Egyesült Államoknak. Elmúltak azok az idők, amikor Amerika fenyegetőzhetett Kínával kapcsolatban, és azok az idők, amikor voltak olyan dimenziói, területei a gazdaságnak, ahol komoly lemaradásban volt az ázsiai ország. Az elmúlt években Kína elképesztő fejlődésen ment át, és bőven felveszi a versenyt szinte mindenben az Egyesült Államokkal. Technológia, robotika, űrkutatás, vagy éppen MI. Ezek mindegyikében van olyan erős – ha nem erősebb -, mint az Egyesült Államok, arról nem is beszélve, hogy a globális dominanciájuk is bőven felülmúlja az amerikait. Sokaknak világszerte kínai telefonjuk van, mint ahogy az ázsiai ország elektromos autóit vezetik sokan. Kína úgy vált globális szuperhatalommá, hogy nem indított háborút olyan országokkal szemben, amelyek komoly olajkincsekkel rendelkeznek, és nem fenyegetett meg háborúban álló áldozat országok vezetőit sem a televíziók kamerái előtt.
Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy Kína szinte bárkivel üzletel, teljesen függetlenül az ország viselkedésével. Irán és Oroszország is fontos partnerei Kínának, ami azért komoly kérdéseket vet fel, ha az emberi jogokra gondolunk, csak hát sajnos ez az Egyesült Államokkal kapcsolatban is igaz, elég csak az iráni lányiskola lebombázására gondolni, amely miatt a mai napig nem vontak felelősségre senkit. Kína megítélése ma világszinten kedvezőbb, mint az Egyesült Államoké, ami igen nagy szó. Nagyjából mindent elmond az USA-ról. Ezt úgy érhette el a kínai vezetés, hogy nem indítottak háborúkat és nem fenyegetőztek szinte minden volt partnerük irányába. Nem mondták azt, hogy komplett civilizációkat fognak elpusztítani, és nem is rabolták el más országok vezetőit. De nem kezdtek egy másik ország bombázásba sem és nem mondták azt sem, hogy lerohanják valamelyik szomszédos országot.
Vannak persze gondok Kínával – Hongkong vagy éppen Tajvan esete is ilyen, nem is beszelve az ujgurokról -, de az igazság az, hogy ma már kérdés az, hogy rosszabb szuperhatalma lenne-e a világnak, mint az az Egyesült Államok, amely évtizedek óta háborúkból tartja fenn magát. Amelyik más országok vezetőit ölette meg, vagy távolította el, hogy helyükre Amerika-barát vezetőket helyezzen, amely agressziójának sokszor emberek százezrei itták meg a levét. Persze szeretnek sokan úgy gondolni az Egyesült Államokra, mint a szabad világ fénylő csillagára, de ez az utóbbi évtizedekben már nem annyira volt igaz, a legutóbbi években pedig, Donald Trump vezetésével még annyira sem. Teljesen elszabadult a magát a szabad világ vezetőjének mondó ember, aki lassan már tényleg mindenkit megfenyegetett. Ennek eredménye pedig az lett, hogy az egykori partnerei inkább új partnerek után néznek – Kanada nemrégiben felvette a kapcsolatot az EU-val, hogy szövetséget kössenek -, Kína pedig kihasználta a kialakult helyzetet és vélhetően hamarosan át fogja venni a világ vezető szerepét.
A kínai államvezetés elképesztően ügyesen és okosan érte el ezt, ami nem feltétlenül mondható el az Egyesült Államokról, amely több száz év munkáját teszi tönkre pár év leforgása alatt. Kérdés, hogy van-e még bármi, amit tehetnek annak érdekében, hogy ne veszítsék el véglegesen a domináns szerepüket a világban. Mert ha a világ vezető országainak többsége inkább bízik Kínában, akkor ez a trend nem lelassulni, hanem felgyorsulni fog. Donald Trumpnak még két éve van a Fehér Házban, ezt nem szabad elfelejteni. Ebben a két évben pedig még elképesztően sok mindenre lehet képes, ami további dollármilliárdokkal fogja megrövidíteni az amerikai polgárokat. De nem csak őket, hanem a világ legtöbb országának lakosait is, akik ma is fizetik annak az árát, hogy ez a barom háborút indított Iránnal szemben, amely elképesztő mértékben befolyásolta a már egyébként magasan lévő energiaárakat. Egy biztos, a kialakult helyzet legnagyobb győztese Kína, amely higgadtan, okos külpolitikával képes volt elérni, hogy a világ nagyobb része inkább az ő oldalukra álljon. Ezt vélhetően a jövőben még tanítani fogják.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.