Szeptember 22,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A bizalom helyreállítása

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 826,120 forint, még hiányzik 1,473,880 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hát akkor jó reggelt mindenkinek! Állítólag ma van az őszi nap-éj egyenlőség napja és az ősz hivatalos kezdete, vagyis megint nem sikerült megállítani a homokórát, múlik az idő, ma még az éjjel és a nappal egyforma hosszú, holnap már nem így lesz. Ezzel nincs mit kezdeni, azzal viszont nagyon is van mit kezdeni, hogy miféle ország épül a füstölgő romokon. Nézzünk vissza a tegnapi napra, különösen a parlamenti filmszínházra egy pillanat erejéig. Vagy kettőig.

Nem állítom azt, amit egy velejéig romlott, erkölcsileg nagyon kisember mondott a történelem hajnalán, hogy miszerint a T. Ház ellenzék nélkül is működik. Pedig tényszerűen igaz. Ugyanakkor látva, hogy a szélsőjobboldali ellenzékimitátorok milyen példás egyetértésben maradtak távol Baka András köztársasági elnök napirend előtti expozéjától, az is felmerült bennem, hogy oké, hogy nélkülük is működik a dolog, de akkor minek kell erőltetni? Ez a korábbi ellenzék esetében is visszás volt, és soha nem is tudták igazából megmagyarázni, hogy ha nem asszisztálnak az orbáni diktatúrához, akkor miért asszisztáltak hozzá annyi ideig.

Ennél egy kicsit viccesebb, hogy Bóka János, a Fidesz bohóc-frakcióvezetője (Gulyás Gergelyt látta valaki, mióta lemondott?) azzal indokolta a távolmaradást, hogy nem fogadják el Sulyok Tamás önkényes ELMOZDÍTÁSÁT. Izé. Hát nem arról fröcsögött a pártelnök, a mindannyiuk gazdája Kötcsén, hogy Sulyok ELMENEKÜLT és cserbenhagyta a Pártot? Akkor meg, miért kell egy gyáva áruló miatt önérzeteskedni? Jó, hát lehet, hogy ezt nem a félig elsüllyedt hajóra kapitánynak kinevezett Bóka Jánostól kellene kérdezni, aki a még el nem süllyedt hajórészen kapaszkodik, tiltakozik a nyilvánvaló és a fizika törvényei ellen, kiabál (hogy a Fidesz helyre fogja állítani a jogállamot meg hasonló baromságokat), és minden megnyilvánulása arról szól, hogy hálás azért, mert a gazda benne, a fedélzettakarító szürke kisegérben látta meg a remek kormányost.

Jól van, túltárgyaltam ezt a szerencsétlent. Ámde ami a lényeget, azaz a köztársasági elnök által jelölt legfőbb ügyész személyét és megválasztását illeti, amihez a Dörmögő Dömötör szintjén politikai nyomorpornót forgató Pócs Jánosoknak és Németh Balázsoknak ugyan milyen érdemi közük lehetne. Tehát a köztársasági elnök elmondása szerint sok mindenkivel beszélt a legfőbb ügyészi jelölés előtt és arra jutott, hogy semmi sincs úgy, ahogy kívülről látszik vagy ahogy a médiában megjelenik. „Eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés zajlik, amiről a külvilág nem tud” – mondta, meg azt is, hogy számos belső és külső, az ügyészi szervezetet is illető vizsgálat folyik.

Tegnap a legjobb indulat szükségességéről és hisztéria helyett nyugalomról elmélkedtem a nyilvánosság előtt duplaismeretlen Szathmáry Zoltánnal összefüggésben, meg arról, hogy nem feltételezem Bakáról, hogy az első száz méteren el akarná ásni magát. Ezt most is így gondolom, de ez a rébuszokban beszélés egyáltalán nem értelmezhető számomra. Ki menekül, hova menekül, ki az a más, akire a felelősséget rá akarja kenni és miért nem lehet erről világosan, a dolgokat néven nevezve beszélni, egyáltalán akkor rendben van az, hogy a külvilág nem tud arról, hogy mekkora fostenger a Legfőbb Ügyészség? (Amúgy szerintem tudja, csak nem sejti.)

Mondjuk az se túl megnyugtató ebben a pillanatban, hogy miközben a Tisza frakcióvezetője arról beszél, hogy az országgyűlési képviselőik a frakció következő ülésén vitatják majd meg, hogy alkalmasnak tartják-e Szathmáry Zoltánt a legfőbb ügyészi posztra (jó, azért örömujjongás nem volt), Magyar Péter képviselő és miniszterelnök kiáll a sajtó elé azzal, hogy nem hinné. Mármint hogy „nem látjuk biztosítottnak, hogy a jelölt megszerezheti a Tisza-frakcióban a megválasztásához szükséges többséget.” Vagyis ha Bujdosó Andrea szerint nem mentek bele mélyebben a témába és a frakció várhatóan jövő hétfőig nem is fog döntést hozni a legfőbb ügyész-jelölt támogatásáról, mert nincs tervben, hogy a héten még egy frakcióülés legyen, akkor Magyar Péter honnan tudja, hogy nem támogatják Baka jelöltjét, hiszen még a feles többség sem valószínű, hogy összejön, és ez a frakció előzetes döntése.

De szerintem ennél is aggasztóbb, hogy ha Baka András elnök úr alaposan tájékozódott az ügyészségek, pláne a Legfőbb Ügyészség jelenlegi állapotáról és úgy gondolja, hogy a problémák megoldására egy évek óta az ügyészség kötelékében dolgozó, a helyzetet, a viszonyokat az embereket jól ismerő ügyész lennek alkalmas, akkor miért azzal támasztja alá a döntését, hogy amúgy a Legfőbb Ügyészség egy fertő, és még annál is rosszabb a helyzet, mint azt eddig is sejtettük. Elég volt csak megnézni a nyomorult Fürcht Pált az ATV-n tegnap este, hogy mennyire szét volt esve, milyen keservesen kerülgette a dolgok néven nevezését. Ha a köztársasági elnök szerint mindenki sáros és menekül és másra keni a felelősséget – miközben Fürcht Pál azt magyarázza az ATV-ben, hogy egy ügyészségi vezető megmondta, ki ellen lehet nyomozni és kiket nem lehet kihallgatni, de azt nem mondja el, hogy melyik ügyről van szó, sem azt, hogy ki ellen lehetett nyomozni, kit nem volt szabad kihallgatni, de azt se állítja, hogy politikai nyomásgyakorlásról volt szó -, akkor hogyan áll meg az az érvelés, hogy csak belülről jövő ember tudja ezt a lejáratott, tönkretett intézményt gatyába rázni? Szerintem nem nagyon áll meg az érvelés, pedig tényleg nincs okom azt gondolni, hogy Baka András nem jóhiszeműen jár el. A probléma az, hogy amit tegnap mondott az eszközökben nem válogató, felelősséget hárító ügyészségről, pontosan azt sugallja, hogy a társadalom megingott bizalmának visszaállításához teljesen alkalmatlan egy belsős, azaz mindenképpen egy kívülálló személy kinevezésére lenne szükség, mert ez a belső ember, akit éppen Szathmárynak hívnak, de lehetne bárki más, változatlanságot, a pusztító poltizmus átörökítését, vagyis az érdemi bűnüldözés elszabotálását hozná. Ahogyan például az Ügyvédkör elnöke is rávilágított.

Ettől még az is igaz, hogy nem lehet minden ügyészt kirúgni, aki a maffiát így vagy úgy szolgálta, kollaborált, eltűrt, elfordította a fejét, hazudott magának, mert akkor legfeljebb a portás maradna. Szóval nem úgy tűnik, hogy nyerésre állunk, és én módfelett irigylem a Tiszát, hogy ennyire ráérnek. Majd jövő hétfőn tárgyalnak a jelöltről, akiről már most lehet tudni, hogy úgyse kapja meg a többség támogatását. Hát jól van, ők tudják, végül is az egyik legfontosabb választási ígéretük teljesítése forog kockán.

Egyebekben az Ukrajnával számomra teljesen érthetetlen módon újfent elmérgesedni látszó viszonyról, illetve a Magyar Orvosi Kamarának pár éve odabaszó Takács Péter ripacsról szerettem volna pár szót szólni, de hátha lesz még rá alkalom. Akkor lesz rá alkalom, ha lesz rá igény. Mi se állunk nyerésre a legkevésbé sem, úgyhogy ha belefér:

Támogasd a Szalonnát

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.