„Befizette a telefonszámláját a házelnök, ennyit keres Forsthoffer Ágnes
(…) A nyugat.hu májusban arról írt, hogy Forsthoffer Ágnes házelnöki fizetése bruttó 5 892 718 forintról bruttó 3 810 624 forintra csökkent. A Telex korábbi információi szerint az Országgyűlés elnökének emellett közel 70 millió forintnyi megtakarítása van. A házelnök tehát havi bruttó több mint 3,8 millió forintos fizetés mellett számolt be arról, hogy saját maga rendezte a hivatali telefonszámlájának rá eső részét.” (Origo)
Forsthoffer Ágnes házelnök saját maga fizeti be a telefonszámláját, mint azt megtudhattuk a fideszes szennyoldal elképesztően fontos, tényfeltáró cikkéből. Lehet ezen kajánkodni, viszont én úgy vélem, hogy a nagy többség támogatja, hogy az egyébként milliókat kereső politikusok fizessék be saját zsebből a telefonszámlájukat, sőt, legyen már pénzük például saját telefonra és laptopra is. Lehet ezen kajánkodni, de azért a Fidesznek az elmúlt 16 évben eszébe sem jutott, hogy akár egyetlen közpénzjuttatást is megszüntessen, amely a többmilliós miniszteri és képviselői fizetés mellett járt. Miközben a magyarok egyre inkább megszenvedtek azzal, hogy befizessék a számláikat és bevásárolhassanak a világrekorder infláció idején, addig ezeknek a senkiháziaknak fogalmuk sem volt arról, hogy mennyibe kerül egy kiló kenyér vagy egy liter tej, mint ahogy vélhetően arról sem, hogy mennyibe kerül egy havi telefonszámla.
Teljesen elrugaszkodtak a valóságtól, miközben ők voltak azok, akik olyan döntéseket hoztak meg a Parlamentben és a Karmelitában, amelyek mindannyiunk életét befolyásolták. Ezért üdvözlendő az, hogy amellett, hogy csökkentették egyes politikusok fizetését, még arra is kötelezték magukat, hogy átláthatóbban költsenek, ezzel is komoly összegeket megspórolva az államnak. De nyilván ezt sem lehetett pozitívan értékelni, hiszen a Fidesz – vagy ami maradt belőle – mégis csak egy ellenzéki párt, ezért a pártlap célja sem volt más, mint hogy megpróbálják ezzel is lejáratni Fortshoffer Ágnest. A gond csak az, hogy szerintem kevesen vannak olyanok, akik problémát látnak abban, hogy valaki befizeti a saját számláit és nem az adófizetők pénzére támaszkodik még ebben a kérdésben is. Az való igaz, hogy van 70 millió forint megtakarítása Fortshoffernek, de azért ez nem akkora meglepetés, mint ahogy az sem, hogy még a csökkentett fizetése is 3,8 millió forint bruttóban.
Valami félrecsúszhatott az Origónál a nagy erőlködésben, mert a propagandaipari termék így zárul:
„A Fidesz illegitimnek, a Sándor-palota illegális lakásfoglalójának tekinti Forsthoffer Ágnes köztársasági elnöki jogköröket ideiglenesen gyakorló házelnököt, és ezt Bóka János frakcióvezető közölni fogja vele a hétfői, Sándor-palotába összehívott találkozón – áll a Fidesz elnökségének vasárnap este elküldött, és az MTI birtokába került belső körlevelében.”
Forsthoffernek fel kell tehát készülnie, hiszen nem elég, hogy ő maga fizeti be a telefonszámláit, még azt is közölni fogja vele a Fidesz, hogy egy lakásfoglaló. Kemény napok elé néz a házelnök, aki nem mellesleg Kövér házmester után egy igazán üdítő színfoltja a magyar politikának. Legyenek ezek az ország legnagyobb problémái, én azt kívánom. Amúgy segítek szívesen a szétesett propagandának: augusztus 19-e óta Magyarország köztársasági elnökét Baka Andrásnak hívják. Szerintem szóljanak Bóka frakcióvezetőnek is, hogy hétfőn ne menjen sehova.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.