Változatlanul, szinte futószalagon születnek mindenféle cikkek és podcastok a bukott Fidesz velünk maradt propagandistáitól és propagandistáival, a Fidesz és a KDNP összezsugorodott parlamenti frakcióival, a Pócs Jánosokkal és Rétvári Bencékkel mély egyetértésben, amelyek szerint jó lenne már végre a kormányzással foglalkozni, és be lehetne fejezni azt, hogy visszamutogatunk az előző kormányra és őket vádoljuk azzal, hogy tönkretették az országot. Eltelt lassan öt hónap azóta, hogy megfordult a világ velük, és még mindig nem értik. Röhögtetik magukat. Több mint nevetséges a visszafelé mutogatást egyáltalán szóba hozni azok után, hogy 16 éven keresztül mást sem hallgattunk – tőlünk közpénzből dotált megafonoktól -, mint hogy a szemkilövető Gyurcsány Ferenc tönkretette, Soros György sátáni vigyorral az arcán igába hajtotta az országot, a mocskos liberálkommunisták mindent megtettek azért, hogy a nemzeti erők soha ne tehessék jobb hellyé Magyarországot. Másfél évtizednél is több idő ment el a többször elmúlt nyolc év démonizálásával, ömlött a hergelés, a gyűlölködés, a kirekesztés, és az a panel vált dominánssá, hogy léteznek a nemzetiek – a Fidesz és annak szimpatizánsai -, valamint mindenki más, akik a nemzet ellenségeinek, hazaárulóknak minősülnek. Minden propagandisták bálványa, Orbán miniszterelnök arról hadovált, hogy megfizetnek mindazok, akik ellene szavaztak annak idején, viszketett a tenyér, beköszöntött a poloska irtás ideje, habzott a száj és minden az elégtételről szólt.
Ezzel szemben a mostani kormány nem fenyegetőzött – főleg nem civileket, újságírókat, közönséges állampolgárokat fenyegetett -, csupán azt állította, ahogyan a választási kampányban is megígérte, hogy el fogja számoltatni mindazokat, akik bűnösök az ország tönkretételében és kifosztásában. Ezért jött létre nemrégiben a vagyonvisszaszerzési hivatal, és ezért születnek naponta a büntetőfeljelentések a volt kormány által irányított intézményekkel, azok vezetőivel szemben. Aki azt állítja és terjeszti, hogy itt leszámolások kezdődtek, az nem téved, hanem hazudik, és nem csak azért, mert az érdemi felelősségre vonás valójában még el sem kezdődött. Az, amit jelenleg láthatunk semmi ahhoz képest, amire a magyarok április 12-én szavaztak, és minden ellenkező híreszteléssel szemben a magyarok nem a lámpavasra, hanem a vezetőszárra és a börtönre szavaztak. A jogállami felelősségre vonásra, ami még el sem kezdődött, amit a propagandisták nehezményeznek, az elszámoláspárti nyilvánosság pedig már fel is hánytorgatott Magyar Péter kormányának. Sokan a bíróságon szeretnék látni Orbán Viktort és családját, Matolcsy Györgyöt, Rogán Antalt, Szijjártó Pétert, Lázár Jánost, de akár a Mészáros famíliát is. Számtalan olyan eset történt különösen az Orbán-rezsim utolsó éveiben, amelyek könnyen bűncselekményeknek minősülhetnek. Nem én fogom annak minősíteni, pedig lehet, hogy kézenfekvő lenne.
Ugyan történt számtalan pozitív változás az elmúlt hónapokban, ez még mindig édeskevés ahhoz képest, amit a szavazók látni szeretnének. Nem azért, mert vérre szomjaznak, hanem azért, mert az előző kormány valami olyat tett ezzel az országgal, amit nem túlzás a tatárjáráshoz hasonlítani, noha itt még csak egy idegen hatalmat sem hibáztathatunk az emberáldozatokért. A saját kormányunk volt az, amely ha nem is közvetlenül, de közvetett módon emberek szenvedését és halálát okozta és tett azért, hogy az országunk egy jóval élhetetlenebb, szegényebb hely legyen, mint korábban volt. Sokan persze arról beszélnek, hogy nem vádolható halálesetekkel az előző kormány, hiszen nem ölettek meg senkit, de azért a dolgok nem feltétlenül így működnek. Az el nem látott betegek, a Covid alatt értelmetlenül elhunytak, vagy a kórházi fertőzésben életüket veszítők a rendszer hibáinak áldozatai. Ezen emberek vére az egykori vezetés kezéhez tapad, amiért felelősségre kell vonni minden érintettet.
A gazdasági károk súlyosak ugyan, de ezek helyrehozhatók, az értelmetlenül elhunyt embereket viszont már sajnos nem lehet visszahozni. Az Orbán-rezsim szinte minden területen súlyos pusztítást okozott, amiért felelnie kell. Az a felvetés, hogy itt pár hónap alatt felejtsük el a bűnöket és lépjünk tovább, véleményem szerint nem egyszerűen helytelen, de tolerálhatatlan és felháborító. Itt nem tévedésekről és hibákról van szó, hanem szándékos pusztításról és egy maffiarendszer kiépítéséről. Érdekes módon senki sem siránkozott amiatt, hogy nem kellene más nemzeteket, vagy más vallású, kultúrájú közöségeket támadni, mint ahogy amiatt sem, hogy százezrek hagyták el az országot annak fojtogató élhetetlensége miatt. Ezekért felelnie kell az előző kormánynak, viszont nem úgy, hogy bocsánatot kér. Ahhoz már régen túl késő. Itt börtönévekre van szükség és arra, hogy a magyar társadalom újra bízhasson az igazságszolgáltatásban és abban, hogy a bűncselekményeknek következményei vannak.
Elég súlyos, hogy még mindig van, aki ezt nem óhajtja érteni: szó nincs zsigeri gyűlöletről, bosszúállásról, üldözésről, kivégzésről, csupán a társadalom igazságérzetéről. Ezt pedig meg kell értenie annak a bukott politikai hatalomnak (és rajongóinak is), amely hosszú éveken keresztül gyurcsányozott, sorosozott, brüsszelezett, és mindig felelősöket keresett, miután ő maga tette tönkre az országot. Megfordult a helyzet és most ők kerültek azoknak a helyére, akiket mindenféle bűnök elkövetésével vádolnak. Persze amennyiben be tudják bizonyítani, hogy semmi közük nem volt a vádakhoz és minden esetben jóhiszeműen jártak el, akkor nincs mitől tartaniuk, viszont ellenkező esetben felkészülhetnek arra, hogy a rácsok mögött hiába hullatnak krokodil könnyeket, a büntetést le kell ülniük. A társadalom már megszenvedte a döntéseik követkeményeit, most rajtuk van a sor.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.