Jó reggelt, pénteket, áldást, békességet, áradjon a világosság, abból baj nem lehet!
Rongyoljunk neki együtt a kitörni készülő hétvégének. A jelen egyik legfontosabb kérdése, amihez annál is szélesebb néptömegek kezdtek el egyik napról a másikra érteni és megfellebbezhetetlen véleményt mondani, természetesen a Duna vízszintjének emelését elvileg biztosítani képes fenékküszöb. Amivel kapcsolatban rengetegen még annál is többen tudni vélik a tutit, mint ahányan ismerik (sokan nem ismerik) a legújabb köztársasági elnök nevét.
Apró zárójel a fenékküszöbön. Baka András ugyan még nem foglalta el a pozícióját, ám a köztársasági elnök jogköreit átmenetileg gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnök addig is rég nem látott döntést hozva (mármint nem emlékszem olyasmire, hogy az elődje(i) túl gyakran vetemedtek volna ilyesmire) nem írt alá egy kinevezést. Konkrétan a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) jelenlegi főigazgató-helyettese, Szuvák Attila tábornoki kinevezését. Aki Ruszin-Szendi honvédelmi miniszter embere, de legalábbis kiszemeltje. Ugyan az elnöki hivatal állítása szerint a kinevezést nem szakmai vagy politikai, hanem jogi okokból tagadták meg, a sajtó értesülései szerint a honvédség és a KNBSZ több tagja is arról beszélt, hogy a kiszemelt személye belső feszültségeket szül. Az állomány nagy rész nem fogadta el, a szakmai hozzáértését megkérdőjelezik, és összeférhetetlenségről is beszámoltak. Amellett, hogy ráadásul Szuváknak vezetői tapasztalata sincs. Beszédeszes egyrészt, hogy ezekre az aggályokra egyáltalán se reagált a kormány vagy a honvédelmi minisztérium, pedig illett volna, mert most minden másképp van, mint volt tizenhat évig. Másrészt azért az jó hír, hogy az elnöki jogköröket gyakorló tiszás politikus mintha nem egy kifejezett bólogató biodíszlet lenne, még akkor sem, ha azért egy magyarázattal még tartozik a társadalomnak. Hogy vajon miféle malőr csúszott be az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói kinevezési procedúrájába. Divinyi Zsombor valóban NER-kislovag és ha nem, akkor hogy sikerült megannyi jelöltből pont őt kiválasztani és kiválósága ellenére mégse kinevezni.
Mindegy is. Vagyis annyiból nem mindegy egyáltalán, hogy vannak bőven káderproblémák a kormányzó párt háza táján, ami ugyan nem meglepetés, de probléma. A fenékküszöb nélkül is, amelyről tehát széles tömegek állítják magabiztosan, hogy faszság, de ha faszság, akkor hogy is van azzal, hogy ez valójában a Fidesz és a Mi Hazánk zseniális, ámde Tisza által lenyúlt ötlete, és a miniszterelnök egyébként is összevissza beszél, mert Rétvári Bence is megmondta, hogy Magyarországot a Facebook-algoritmus kormányozza, nem a Tisza-kormány. Szerintem abból, hogy nagyjából tíz nappal ezelőtt Magyar Péter még arról beszélt, hogy nem lehet védművet építeni Paksnál, tíz nap elteltével pedig mégis ezt teszik, mert úgy ítélik meg, hogy ez az elsüllyesztett bárkákkal kiegészülő megoldás semmiféle biztonsági problémát nem okoz, legfeljebb kiderül egy hónap múlva, hogy nem működik, egyáltalán nem következik sem az, hogy tíz- és százezrek értenek a fenékküszöb mibenlétéhez (úgy, mint az áramlásra merőleges, a keresztmetszetét tekintve asszimetrikus kőszóráshoz), másfelől ettől még ugyanúgy a levegőben lóg az alapvető probléma: az, hogy ilyen kibaszott keserves helyzetben van az ország, a klímaváltozást leszámítva, amit szintén teli pofával bagatellizáltak, bizony az előző kormányoknak köszönhető. Kiemelten az elmúlt kétszer nyolc év korrupt kormányának, amelyik most olyan habzó szájjal alkalmatlanozza, felelőtlenezi, köpködi az utódját, mintha nem nekik kellett volna megfelelő tervekkel készülniük egy mostanihoz hasonló helyzetre.
Függetlenül attól, hogy hány cikk, elemzés, eszmefuttatás, okoskodás születik arról, hogy jó lesz ez a megoldás, és miért nem lesz jó, a Fidesznek és a KDNP-nek joga van kussolni. Ebben az ügyben is, még ha erre természetesen képtelenek az önmegsemmisítés poros útján (a történelem főutcája, az) poroszkálva. Mint ahogy elmehet a vérbe a NER-oligarchia is, amelyről az okosabbja eddig is tudta, legfeljebb nem sejtette, hogy nem érte, magyar emberért harácsol, hanem tőle és ellene. Határozottan zseniális öntökönszúrás Orbán közpénzben fürdetett sleppjétől, hogy miután a miniszterelnök szóvá teszi, hogy sok kisebb cég mellett két nagyobb is (ráadásul az egyik osztrák) felajánlotta a segítségét a paksi munkákhoz, csak az utóbbi években nemzeti tőkésosztálynak csúfolt NER-es oligarchák és cégek – Szíjj, Garancsi, Mészáros – valahogy kurvára nem jeleskedtek a felajánlásban, pedig biztos nekik is a haza az első, Garancsi Pityu orbánista kötélhaver bedobja a 10 ezer tonna köves ajánlatát. Meg kell a szívnek szakadni, egészen pontosan tízezer darabra törni. Zseniális, ahogy magára rántotta a pejoratív, ámde a valóságot leíró minősítést az oligarcha úr, aki szintén mindenhez ért, mindenben sikeres. Nekem azért még fájóan hiányzik a sorból a félkész mezőgazdasági üzemek kedvéért műemlékeket leromboló köves ember, MSZMP-propagandista, az agresszív vaddisznóságáról ismert idősebb Orbán Győző. Na majd ha ő felajánlja a kőbányáját, akkor szóljanak nekem is. Köszi.
Addig is itt van a szivárgó, büdös NER-közelmúltat leíró újabb érdekfeszítő sztori Orbán Anita miniszterelnök-helyettes legújabb interjújából. Hogy világos legyen mindenkinek: amíg nem készültek arra, hogy az aszály, a klímaváltozás felzabálja az országot, nem volt érkezésük valóságos problémákkal foglalkozni, mert éppen a nemátalakító műtétek ellen harcoltak és az üldözött keresztényeket támogatták a szélrózsa minden irányában, példának okáért boldog-boldogtalan használhatta a reptéri kormányvárót, a Pozsony-Budapest útra is használták a magángépeket, sok magángép pedig úgy volt lefoglalva, hogy még csak nem is utaztak velük. „Előfordult, hogy egy fideszes politikus volt és jelenlegi felesége egymást váltotta a váróban, miközben mindketten magángéppel mentek tovább. Eközben a diplomáciai kar, a nem kiemelt státuszú dolgozók munkakörülményei el voltak hanyagolva” – mesélte a moszkovita Szijjártó utódja a 24.hu-nak. Ja, hogy egyik ex-Rogánnénak se jutott eszébe hozzájárulni a nemzet megmentéséhez? Nem hát.
Megannyi fontos kérdés szorult még belém, de most megelégszem lezárásként a NER-udvartartás egyik kirívóan kártékony, cserébe minden önkritikára való képesség nélkül pusztító figurájának sirámaival, aki arról panaszkodott az ATV-ben, hogy péntek reggel menesztik a Nemzeti Színház éléről, de ő közös megegyezést csak akkor ír alá, ha szakmai okokból kell távoznia. Ha viszont nem írja alá, akkor felmentik:
„Ha felmentenek, akkor nem tudok mit csinálni. Akkor ki kell fizetniük egy éves bért, akkor majd a senyvedő Pintér Bélának meg Molnár Áronnak, akik nem kapnak külföldről támogatást, vagy a kritikusoknak adok belőle egy kis pénzt”
– ez esett ki sok egyéb disznóság mellett az SZFE gyilkosának pofáján, aki sok minden mást is összehazudott még ezen kívül is, és bár Tarr Zoltán illetékes miniszter szerint valótlanságokat állított az igazgató, és bár az menesztést konkrétan nem cáfolta, múlt pénteken is késő lett volna eltávolítani ezt a megosztó, rengeteg kárt okozó lényt a helyéről, aki semmiből semmit nem értett meg, ahogy a gazdája se, akinek az elkeseredett és megkeseredett gyűlölködésen kívül már semmi más nem irányítja a működését. Nem ő az egyedüli. Az egész bukott rezsimet ez irányítja, semmi más. És bár joga van kussolni, ő pofázik és meg van sértődve. Szerintem lesz erről bővebben szó, ezért nem írom le mindazt, ami bennem van, mert annak semmiképp nem lesz jó vége.
Köszönöm a figyelmet, az utolsó szó jogán, szolgálati jelleggel szeretném jelezni, hogy augusztus első 13 napja alatt az egész havi kiszámítható működésünkhöz szükséges összeg mintegy 23 százaléka gyűlt össze. Az 1-2-3, pár ezer forintos előfizetések, alkalmankénti felajánlások is nagyon sokat jelentenek. Mindenkinek köszönjük, aki hozzájárul a talpon maradásunkhoz. Jó hétvégét!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.