Sokan emlegették már korábban is, de talán most válik egyre kézzelfoghatóbbá az, hogy egyes, korábban a Fideszhez nagyon is közel álló személyek átmentését is magával hozhatja a kormányváltás, aminek nem biztos, hogy minden estben jó vége lesz. Az bizonyos, hogy magyarok milliói nem arra szavaztak, hogy korábban vállalhatatlan dolgokat művelő figurák kerüljenek újra fontos pozíciókba, hanem arra, hogy mindazok, akik részt vettek az ország tönkretételében vagy börtönbe kerüljenek, vagy ha nem követtek el bűncselekményt, csak simán gerinctelen csúszómászók voltak, kénytelenek legyenek valami olyan munkahelyet találni maguknak, ahol hasznosak tudnak lenni a társadalom számára. Ehhez képest már a második olyan hírrel találkozunk az elmúlt napokból, amikor azt derült ki, hogy olyan embert akar pozícióba helyezni a Tisza, ezúttal a köztelevízió hírszolgáltatásért felelős vezetői posztján, akiknek a múltja nem feltétlenül makulátlan. Erre Pikó András polgármester hívta fel a figyelmet, aki egy posztban leírta, hogy Bodacz Balázs 2013-ban a HírTV munkatársaként karaktergyilkos riportot készített az akkoriban a NER ellen tiltakozó fiatalokról, többek között az akkor 17 éves lányáról, sokaknak komoly sérelmeket okozva, ezért felmerült benne a kérdés, hogy vajon tényleg egy ilyen ember a legalkalmasabb arra, hogy átvegyen egy ilyen fontos pozíciót az elviekben megújuló köztévénél?
Merthogy a köztévé, ahogy a neve is mutatja egy szimbolikus intézmény, hiszen a közé, a mindannyiunké, és rendkívül rossz állapotban van szegény. A köztévé Orbánék párttévéjeként működött az elmúlt sok-sok évben és szüntelenül mosta az emberek agyát. Szülők és nagyszülők kerültek a Fidesz csapdájába és akár még a saját gyerekeikkel és unokáikkal is szembeszálltak, mivel ők mindent jobban tudnak, hiszen látták a köztévén. Olyan pusztítást végzett a köztévé és a közmédia úgy általában Magyarországon, amire nincs bocsánat, pontosan ezért lenne fontos, hogy egy olyan embert találjanak a posztra, aki nem kötődik az orbáni maffiához semmilyen szálon. Bodacz korábban a Magyar Nemzetnél és a HírTV-nél dolgozott, majd az ATV munkatársa lett, ami önmagában sem egy makulátlan pedigré akkor sem, ha minden bűnét megbánta. Ha az a jelenlegi kormány célja, hogy megmutassa az embereknek, hogy van következmény és szakítás a múlttal, akkor nem biztos, hogy ennek a nevesítésnek meg kellett volna történnie.
Az is tény, hogy a korábban fiatalkorúakról lejáratóműsort forgató Bodacz, aki most lehetőséget kapott az új kormánytól arra, hogy a köztévénél dolgozzon, saját állítása szerint belátta, hogy hibázott, és bocsánatot kér. Hogy miért csak most, amikor nagy lehetőségek kapujában áll, azt nem tudom. Nekem nem tűnik különösebben őszintének és valódinak, de természetesen tévedhetek is. Idézek ebből:
(…) külön köszönöm, hogy felidézte az esetet. Az emlékezés erőt ad. Az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak. Ezzel a nyugalommal és belátással kérek elnézést Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt.
Véleményem szerint az ilyen bocsánatkérés minimum vicces, hiszen azt feltételezi, hogy nem igazán bizonyítható az, hogy valódi sérelmeket okozott Pikó András lányának a riportot készítő újságíró. Bodacz hosszabban is reagált Pikó bejegyzésére, amelyben kifejti, hogy valóban követett el hibákat, de már megváltozott. Nem tudom, én úgy vagyok vele, hogy egy újságíró nem nagyon fogja tudni jóvátenni a „bűneit”, hiszen az ő munkája pont az lenne, hogy pártatlanul tájékoztassa a közönségét. Amint ez megváltozik, úgy megszegte a munkája legfontosabb alapelvét. Ezek az emberek sokszor fel sem fogják, hogy a munkájuknak milyen hatása van az emberek életére és pont ezért úgy hihetik, hogy egy bocsánatkérés mindent megváltoztat. Véleményem szerint ez egyszerűen nem így működik, ezért az az újságíró, aki komolyan gondolja, hogy ő valóban újságíró, az soha egy pillanatig sem szolgálhat ki politikai érdekeket. Hiszen amint ez a nap, ez a pillanat eljön, úgy szögre is akaszthatja a tollát, billentyűzetét, kameráját, mikrofonját, meg amije van, a szakmájából űzött csúfot. Szerintem ez egy rossz üzenet azoknak, akiknek az a riport belegázolt a lelkükbe, a becsületükbe. Hogy el lehet követni ilyen távolról sem apró hibákat, majd jön egy másik kormány és akár vezető pozícióba is lehet kerülni a közmédiában, azt az üzenetet hordozza, hogy nincs különösebb jelentősége a szakmai integritásnak, a korrekt munkának, hiszen bármit is ígért a Tisza Párt, vannak olyanok, akiket átmentenek.
Sok hozzászólást olvastam, amelyek azt feszegetik, hogy egész egyszerűen nincs elég olyan szakember, akik között ne lennének fideszesek, ezért vagy az van, hogy valóban független, ámde szakmai múlttal nem rendelkező embereket neveznek ki, vagy pedig olyanokat, akik ugyan egykor a Fidesz szekerét tolták, de legalább van némi tapasztalatuk. Nem tudom, én úgy vagyok vele, hogy szívesebben látok egy talán nem a legkomolyabb szakmai múlttal rendelkező embert pozícióban, akinek tiszta a tegnapi napja, akiről feltételezni tudom, hogy meg fog tenni mindent azért, hogy bizonyítson, hogy a lehető legjobb döntéseket hozza meg, és végül felnőjön a pozíciójához, mint egy olyan embert, aki egykor képes volt akár középiskolás gyerekeket is lejáratni politikai utasításra. Nem én döntök ebben a kérdésben sem, de a magyar emberek a változásra szavaztak, ami alatt az olyan pozíciókat is értik, ahova most Bodacz Balázst kinevezték. Nincs félmunka, vagy valóban megtörténik a rendszerváltás, vagy nem sok értelme volt az egésznek. Remélem, hogy tanul a kritikákból és kijavítja a hibáit a Tisza, különben a saját hitelességét kockáztatja. Szerintem legalábbis.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.