Július 3,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Zavarba ejtő dolog a demokrácia

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 20,030 forint, még hiányzik 2,979,970 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Zavarba ejtő dolog a demokrácia. Ha nincs, az a baj, ha van, az a baj.

A hír: nem örülnek, mondhatni kiakadtak a 24.hu által megkérdezett bírók arra reagálva, hogy az új kormány rájuk lőcsölné a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke – azaz Varga Zs. András és Senyei György – sorsának eldöntését, holott a menesztésük Magyar Péter kampányígérete volt. Mint ismert, a Tisza által társadalmi egyeztetésre bocsátott alaptörvény-módosító javaslat nem szüntetné meg közvetlenül a két bírósági vezető pozícióját, hanem a bírók kezébe adná a döntést azzal, hogy visszahívhatóvá teszi a Kúria, valamint az OBH elnökét. Pontos részletek ugyan nem ismertek, de Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a parlamentben, hogy a bírák kétharmadának kellene ezt kezdeményeznie.

Egy büntetőbíró úgy fogalmazott a lapnak: berakhatják az Alaptörvénybe a visszahívás intézményét, de az nem fog funkcionálni még Varga Zs. András esetében sem, pedig nála utáltabb ember talán nincs a bírók körében. A megszólaló biztos abban, hogy a Kúria elnökét ezzel a módszerrel nem tudják visszahívni, mert a bírók kétharmada nem állna bele egy ilyen eljárásba. Egy másik bíró felvetette, hogy egy életre elvághatja magát a visszahívásra voksoló, ha nem jön össze elég bíró a visszahíváshoz. Szerinte a javaslat nem veszi figyelembe, hogy a bírók milyen függelmi viszonyban vannak.

A rövid kommentár nagyjából az, amivel kezdtem. Hosszabban: nem értem. Eddig nem a bírói függetlenség gúzsba kötése volt a probléma? Vagy ezt csak bemagyaráztuk magunknak? Ha esetleg mégis volt ilyen probléma, akkor most, hogy ténylegesen megkapnák ezt a függetlenséget a bírók, mi a baj? Milyen autonómia, önállóság, felelősség várható el a kisembertől, ha ezek a magasan képzett, naponta mások sorsáról döntő jogászok a saját sorsukat illetően ezt a testtartást veszik fel? Varga Zs. András a büdös életben nem volt bíró, lenyomták a torkukon, utálják, mint a szart, de nem mernek beleállni, hogy megszabaduljanak tőle? Nem értem.

Azt érteném, ha az lenne a kizárólagos érv, hogy nem erről volt szó, ez a kormányzati szándék sem a bírói függetlenségről szól, ráadásul nem a bírók feladata megszabadulni azoktól, akiket amúgy sem ők pakoltak a saját nyakukba, ezért valójában felháborítónak tartják, hogy a Tisza-kormány ilyen módon akar kifarolni a bírósági vezetők elmozdítására tett kampányígéretéből. Azt lehet mondani joggal, hogy nem erről volt szó, a kormány álljon ki, és mondja azt, hogy bocs, de nem fog menni, amit ígértünk, más megoldás kell, de ne tolja ránk a felelősséget. De az, hogy nem mernek beleállni abba, hogy eldöntsék, hogy megszabadulnak azoktól, akik miatt elvileg függelmi viszonyban vannak, azt én nem tudom értelmezni. Hátha van, aki igen.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.