Miközben Magyar Pétert és kormányának tagjait katonai tiszteletadással fogadták Varsóban (a bukott miniszterelnök napi igeforrásának értelmezése szerint – Abszolút burleszk: Rovar úr úgy totyogott Tusk mellett, mint Charlie Chaplin), ahova azért mentek, hogy a bukott miniszterelnök által megrontott magyar-lengyel kapcsolatok újjáépítési munkálatait elkezdjék, és remélhetőleg az ország számára gyümölcsöző megállapodásokat kössenek, olvasom egy másik fideszes orgánum oldalán a következőt:
Szlovákiából küldtek figyelmeztetést: Magyar Péter legnagyobb célja veszélyes precedenst teremthet
Martin Behul, a szlovák Aktuality.sk publicistája szerint Magyar Péter miniszterelnök a Sulyok Tamás köztársasági elnök leváltását célzó törekvéseivel veszélyes precedenst teremthet.
Behul arra figyelmeztet, hogy ha Magyar Péter kizárólag a népakaratra hivatkozva alakítja át az intézményrendszert, az populista és nem demokratikus lépés.
A szerző szerint inkább népszavazással kellene dönteni az elnök sorsáról, hogy valóban helyreálljon a jogállam. (Mandiner)
Hát nincsenek túl jó szellemi állapotban a bukott miniszterelnök számára valamilyen igeforrással szolgáló propagandisták, de mitől is lennének. Még mindig nem értik, hogy attól, hogy a Telex (mint közpénzektől és pártoktól független sajtóorgánum) lehetőséget kapott elkísérni a Tisza-kormányt a lengyelországi látogatásra (Orbánt összesen 0 alkalommal kísérhették el az elmúlt 16 évben), attól Bohár Dániel nem lesz automatikusan nempropagandista, se független újságíró, se újságíró.
Ami az idézett, nyúlfarknyi hangulatkeltést illeti a szlovák miniszterelnök képével illusztrálva. Az autoriter baloldali populista Robert Fico vezette Szlovákiából természetesen senki semmilyen figyelmeztetést nem küldött sehova, egy szlovák újság szerzője aggódik ha nem is Sulyok Tamás sorsa miatt, de amiatt, hogy a kizárólag a népakaratra hivatkozó kormányzás valójában az antidemokrácia irányába mutat. Ebben speciel van némi igazság, ezt semmi nem bizonyítja jobban, mint a 2010 és 2026 közötti orbáni országrontás. Amikor a népakaratra hivatkozva szinte porig rombolták a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerét, amit meg nem, azt hülyeségnek nevezték. A közérdekű információk titkosításától a korrupció törvényesítésén és legfőbb politikává emelésén keresztül a mondvacsinált veszélyhelyzeti rendkívüli jogrenddel való visszaélésig hosszú és keserves a sora a népakaratra való kizárólagos hivatkozásnak.
Az mondjuk hízelgő, hogy a szlovák publicista úr ahelyett, hogy a 2023-ban a hatalomba visszatért saját miniszterelnöke döntései miatt hőbörögne – akinek első dolga volt megszüntetni a magas szintű korrupciós és politikai ügyekkel foglalkozó speciális ügyészséget, ami közvetlenül érintette a pártjához köthető korábbi nyomozásokat; aki rendszeresen visszaél a sürgősségi jogalkotási eljárásokkal, miután a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a titkosszolgálatok élére mindenhova a saját lojális embereit helyezte pozícióba, szájba rúgta a független médiát, főállásban vegzálja a civil szervezeteket, a Beneš-dekrétumokkal való nyomulásról nem is beszélve – a magyar demokrácia miatt aggódik.
De ha már így alakult, akkor szögezzük le újra: Sulyok Tamás minden feladatkörre méltatlan volt, ahova a NER és a főnöke beejtőernyőzte. Köztársasági elnökként pont ugyanannyira méltatlan, mint az Alkotmánybíróság elnökeként volt. Ne jogászkodjunk, ne aggódjunk a demokrácia miatt, mert az most elég rossz állapotban van, most kell a romjaiból újraépíteni, pontosan ugyanúgy, mint a magyar-lengyel kapcsolatokat. Sulyok Tamás az alkotmányos szabályoknak megfelelően, teljesen jogszerű eszközökkel eltávolítható a méltatlanul elfoglalt pozíciójából. Kivéve, ha nem dönt úgy életében először, hogy végül is ő egy szuverén ember, és inkább mégis magától lelép, mert belátja, hogy a népakarat által elzavart, korrupt és autoriter Orbán-rezsim bábjaként számára csak a permanens megszégyenülés maradna.
A jogállam természetesen nem attól fog pikk-pakk helyreállni, hogy Sulyok sorsáról esetleg népszavazással döntenek a magyarok (az népszavazás már megtörtént április 12-én), viszont élek a gyanúperrel, hogy abból még annál is rosszabbul jönne ki az elnök úr, mint a megbízói április 12-én.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.