Hát kérem alázattal, ez sem most volt, olyannyira nem, hogy már írtam is róla, amikor aktuális volt, nagyjából egy éve. Tudniillik hogy több mint 228 millió forintba került Sulyok Tamás szatyor fing elnök útja a 2024-es párizsi olimpiára. Ahol a szállás napi 3 millió 850 ezer forintba került, és bár a bukott Novák dicstelen utódja csak 3 napot költött a luxusszállodában, Szijjártó tárcája 18 napot fizetett ki. Ez a sok értékes információ szerepel azokon a számlákon, amelyeket a Demokratikus Koalíció perelt ki a minisztériumtól tavaly. Fél évvel a bírósági ítélet után meg is kapták a dokumentumokat, ezeket most Dobrev Klára egy videóban ismertette.
Többen kérdezik, mi a baj a DK-val. Véleményem szerint többek között ez. Hogy például nem kellene ezt a sztorit világraszóló sikerként előadni, mert sajnos ez nem újdonság. A maga idején kellett volna rázni a rácsot és beleállni. Kiperelés nélkül is lehetett tudni, hogy mekkora összeget vertek el a mi adóforintjainkból Novák pofátlan luxizására, aki valószínűleg a Wall Street farkasa című film főszereplőjét, Leonardo di Capriót megszégyenítő tivornyát óhajtott tartani Párizsban, az elnöki lakosztályban. Egyébkén kedves Klára, ha a sajtó és az influenszerek nem verik nagydobra a kegyelmi ügyet, akkor ebből aligha lett volna akkora botrány, amekkora lett, és még az is lehet, hogy sok minden úgy lenne, ahogy akkor volt. Novák dorbézolt volna egy jót, azóta is ott pöffeszkedne a Sándor-palotában, ti pedig 15% körül hasítva atombiztosan hoznátok a legerősebb ellenzéki pártot megillető támogatottságot, és mindenki boldog lenne. Kivéve minket, alattvalókat.
Kedves Klára! Ez csak egy. Mióta ti vagytok az ellenzék (legerősebb pártja?), körülbelül millióra tehető azoknak a lopásoknak a száma, amelyeket nem a pártod leplezett le, hanem Hadházy Ákos, a független sajtó és/vagy olyan civilek, akik ugyan nem kapnak milliós fizetéseket, és nem duruzsolnak, mint egy hangtál az ATV stúdiójában, viszont mindent kockára téve, mindent annak rendeltek alá, hogy végre változzon valami. Nem akarom én bántani a Demokratikus Koalíciót, megvan nélkülem is a maguk baja, de többek között ez is volt a probléma: a reakció-idő, a következetes beleállás, az innovációs képesség. Mire valamit feltártak, nyilvánosságra hoztak, már senkit nem érdekelt, el is engedték. Úgyhogy nem hinném, hogy ez a 228 milliós számla szavazatokat fog hozni, mert mire ezzel a hírrel megérkeztek, eltelt egy év. De persze köszönjük ezt is, mert lehet, hogy valaki csak most kezd el foglalkozni a narancssárga színű alakulat gaztetteivel, számára ez is hasznos információ. Viszont Molnár Csaba alelnök Hann Endre elleni hazug, a Fidesz legaljasabb formájára emlékeztető kirohanása után én önvizsgálatot tartanék. Különben kár azért a valóban elismerésre méltó munkáért, amit a Szőlő utcai ügy feltárásába fektettek.
Aztán itt van egy újabb korszakos zseni, volt már szó róla, de nem bírom megemészteni. Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárt, akiről szerencsére szinte semmit nem hallottam eddig, és aki Facebook-videójában a Fidesz, illetve a Tisza Párt internetes elérhetőségét vizsgálgatta, de minek? Kiderült: az ellenzéki pártot sem a tisza.hu sem a tiszapart.hu doménen nem lehet elérni, ezzel szemben a fidesz.hu cím egyből a legnagyobb kormánypárt valódi online felületére vezet. Ergo: Fidesz, a biztos választás. Még 89 nap. Ha viccnek szánta, nem röhögtünk, ha komolyan ennyire kretén, akkor csak egy kérdés marad: ezek hogy akarnak győzni a digitális harcmezőn? Haver, csettintsél és húzzál a picsába. Mi ez nyomorúság? Mondjuk az jó, hogy ilyen szintű balfaszkodást nyomnak ezzel a digitális, virtuális, internetes Pierre Richardkodással, de akkor is. A Rendőrakadémia című film szereplői és történeti szála sokkal komolyabban vehető, mint ez a kabaré, amit ezek most már óránként előadnak. Különben aki utálja, ha Nagy János-féle kisemberek hülyének nézik, üsse be a keresőbe, hogy Tisza és egyből kidobja a párt oldalát. Szívesen, államtitkár elvtárs.
Erről is volt szó, de muszáj nekem is megidéznem az elmúlt 16 év legnagyobb Zebráját.
„A Szőlő utcai igazgató ügyében nincs kiskorú érintett – ez volt az egyik fő megállapítsa Tuzson igazságügyi miniszter Szőlő utcáról szóló jelentésének szeptemberben.”
Harcosok órája tavalyi adás: a Szőlő utcai botránnyal kapcsolatban a műsorvezető, Németh Balázs kiemelte, szerinte már mindenki tudja, hogy az egész egy óriási kamu volt, nincsen kiskorú/gyerek érintett, nincs érintett politikus, gyermekotthon sincs a Szőlő utcában, Zsolti bácsi is mese, „egy állam ellenes támadási kísérlet van, illetve volt, azzal a céllal, hogy megbukjon a kormány, nem bukott meg”.
Orbán ugyanerről: rendszeresen történik ilyesmi, hogy kamu álhírekkel, becsületbe gázoló módon támadják meg őket. – Mindig van egy okoskodás arról, hogy akkor mire kell válaszolni, meg mit engedjünk el a fülünk mellett. Én általában el szoktam engedni a fülünk, vagy a fülem mellett, és inkább arra összpontosítok, amit én akarok mondani. Most is volt ilyen vita, ő azt mondta, engedjék el az egészet a fülük mellett, de Semjén Zsolt „beleállt”, mert személyesen őt támadták meg. A miniszterelnök-helyettesnek volt egy érve, amit ő is elfogadott: itt nem arról van szó, hogy mondanak róluk ezt-azt, hanem arról, hogy a lehető legsúlyosabb bűncselekménnyel vádolják meg a kormány tagjait. – Ha egy kormány tagjai valóban ilyen bűncselekményt követnek el, akkor a kormánynak takarodnia kell. „A Zsoltnak igaza volt, hogy ez vérvád, és egy vérvádat nem lehet elengedni a fülünk mellett, abba bele kell állni”. Elkezdték felgöngyölíteni, hogy mi történt, hogy kezdődött, és kiderült, hogy az egész egy jól felépített, külföldi titkosszolgálati szálat sem nélkülöző kormánybuktatási kísérlet.
Gulyás Gergely 2025 decemberében: „Természetesen, hogyha bárki tudott volna arról, hogy gyermekekkel szemben egy intézetben jogellenesen járnak el és nem lép fel, az nyilvánvalóan súlyos politikai felelősség”.
ÉS AKKOR ELŐBÚJT A ZEBRA A FÜGGÖNY MÖGÜL:
Megerősítette a legfőbb ügyész: van kiskorú áldozata a Szőlő utcai botránynak – derül ki abból a válaszból, amit Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész adott Tóth Endre momentumos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.
Eddig 15 kiskorú sértettet azonosított a nyomozó ügyészség a Szőlő utcai ügyben – derül ki Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész írásbeli válaszából, amelyet Arató Gergely kérdésére adott, amiről a Népszava számolt be. A megalapozott gyanú szerint a kiskorúakkal szemben a következő bűncselekményeket követhették el: szexuális bűncselekmények, közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, kiskorú veszélyeztetése és testi sértés. Nagy Gábor Bálint válaszából az is kiderül, hogy Juhász Péter Pált, a Szőlő utcai javítóintézet egykori igazgatóját december 16-án folytatólagos gyanúsítottként hallgatták ki. Ekkor közölték vele, hogy a következő bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják: folytatólagos szexuális visszaélés; gyermekprostitúció kihasználása; 18. életévét be nem töltött személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak.
„Biztosan kijelenthető, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudták, hogy Juhász Péter Pál szexuális bűncselekményeket követhet el kiskorúak ellen”. Kormánytagok, minisztériumi vezetők 2013-ban már biztosan tudtak a Szőlő utcai intézet vezetőjének gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseiről – erősítette meg Molnár László, a TEGYESZ volt igazgatója.
Akkor most mi lesz, Gulyás úr? Uccu neki, basszátok meg, és vállaljátok végre a gecisúlyos politikai felelősséget. Mi kell még nektek ahhoz, hogy beismerjetek valamit, ami csontig rátok égett? Mi a bánatos fasznak kell itt történnie ahhoz, hogy a szemenszedett hazudozásaitok után, ha ilyen nyilvánvaló módon lebuktok, akkor annak legyen következménye? Ezt hívjátok ti jogállamnak? Ja persze, az a ti esetetekben azt jelenti, hogy szétjogászkodtátok az alaptörvényt, a törvényeket magatokra írtátok, és ezeknek megfelelően következetesen bűnöztök. Szerintem az elveszett frigyládát Júdásnál kéne keresni, mert alighanem ő lopatta el, nehogy számon lehessen kérni rajta a Tízparancsolatot. Undorító bagázs, és akkor magabiztos pofával, flegmán magyarázzák, hogy ők vezetnek nem kétharmaddal, hanem négyötöddel, és ők a biztos választás. Biztos a halál, meg az, hogy tehénszar nem esik élére, amúgy meg ha biztos katasztrófát akarsz, akkor szavazz a Fideszre.
Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.