December 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Titeket minősít, hogy mivé lett ez az ország

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,715,894 forint, még hiányzik 1,284,106 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Amikor az alternatív valóság találkozik a valóságos valósággal:

– Megállapodott a kormány a fuvarozókkal az útdíjemelésről, két lépcsőben jön a drágulás. Megállapodás született az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között a teherforgalmi útdíjak ügyében – jelentette be a tárca. Az egyezség előzménye, hogy a fuvarozók az elmúlt hetekben élesen bírálták a január 1-jétől életbe lépő díjemeléseket, és levélben a miniszterelnökhöz fordultak. (december 19.)

– Orosz Tibor sérelmezte, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium és az eredetileg őket képviselő Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) arról tájékoztatott pénteken délután, hogy megállapodást kötöttekOrosz szerint ez nem igaz, elhatárolódnak tőle, mert épp az ellenkezőjére adtak felhatalmazást a szervezetnek. Sőt, azt is elmondta, hogy mivel az MKFE nem képes az érdekeiket képviselni, ezért kihátrálnak mögüle, mert szart se érnek. Úgy gondolja, hogy a magyar társadalmat a fuvarozók ellen próbálják fordítani, miközben, ha őket ütik, akkor minden drágább lesz, és mindenkinek többet kell fizetnie. (december 22)

Kinek hiszünk? A) Lázárnak, B) nem Lázárnak! Leszámítva, hogy a suttyó gazdájuk minden pillanatban tolja magát az arcunkba, belerondít hétköznapba, ünnepnapba (porszívózzanak csak a nők karácsony előtt, a macsó férfiak kormányt ülnek +  Vitályos Eszter), az utóbbi időben ez a csávó van a rivaldafényben, aki két hazudozás és minden fasza, csak az érzékszerveitekkel van probléma jellegű előadása között olykor őszinteségi rohamot kap, bár nem biztos, hogy kéne. Ez az a csávó, akit általában akkor rángatnak elő, ha szar van a pelusban, és azt ki kell valakinek üríteni. Bezzeg a boldog békeidőkben, amikor futott a narancsszekér, és a főnöke lefokozta vidéki földesúrrá a jelenlegi csődminisztert, akkor nem volt rá szükség. Ez az a csávó, akinek csak a neve hallatán vagy csak a szimpla látványától spontán viszkető görcsöt kapok, allergiás reakciót vált ki nálam, ezért többnyire vakaródzva és tüsszögve szoktam a billentyűzetemre venni, elbattyogott pár napja jópofáskodni a Lentulai nevű házi influenszerhez.  

Szerinte nem azért kell leegyszerűsíteni, mert az emberek nem értik meg a bonyolult dolgokat, hanem a mellébeszélésből lett elegük: „önmagadat kell adni, nem kell megjátszani magadat”. Az biztos. Ha tahóságról, fölényeskedésről, szemrebbenés nélküli hazudozásról van szó, akkor abban magabiztosan vezet az ország sima bőrűje, a szőrét mindig fényesen és ápoltan tartó batidai róka, aki pár mozdulattal vezényelte le a trafikmutyit annak idején, és aki olyan fényűzően, konzervatívan és elegánsan éldegél, mint egy brit arisztokrata valamelyik skóciai kastélyban. Nem játssza meg magát. Végül is ha valamiben nagyon jók voltak mindig, az önmaguk adása. Láttuk például a minap, ahogy a fényes tekintetű Karcagon belezabált a tűzhelyen éppen rotyogó pörköltbe, gondoltam, az egész lábas az övé lesz, mert nem hiszem, hogy ilyen tahóságot meg merne csinálni valaki, hogy belezabál abba, amiből más is enni fog később. Aztán láttam tegnap a porszívózós, nőkkel szembeni primitív, lábszagú videóját és kijózanodtam: dehogynem mer belezabálni. Innen nézve jó szarul öregedett az a része Lázár öblögetésének, amikor arra reagált, hogy mikor megy át a leegyszerűsítés primitívségbe: állítólag desztillálni kell, tudni kell a lényeget megfogalmazni. Szerinte a Facebook egyszerűsítési versenyt hozott, és sok politikustársa nem fog tudni az új korszakhoz igazodni. Orbán legjobb képessége az, hogy nagyon jól le tudja fordítani a bonyolult brüsszeli dolgokat az emberek nyelvére, Lázár szerint „aki értékeket akar rákényszeríteni a választópolgárokra, az el fogja veszíteni a választást”. Hát pedig 15 éve mást sem csináltok, mint a dohos, beteges értékeiteket kényszerítitek ránk. Ha bunkóságról van szó, te és a bandád köröket vertek mindenkire, a főnököd pedig körülbelül úgy fordítja le a brüsszeli dolgokat az emberek nyelvére, mint az orosz tolmács Putyin szavait a Kremlben. Azt akarom mondani, hogy ezeknek az is ráfér az arcukra, hogy a hazugság is tulajdonképpen egy kegyes dolog tőlük, mert ha a valóságot hallanák, talán még a legsötétebb híveik is elpártolnának tőlük. Azok, akiknek imponál a fingszagú miniszterelnöki tahóskodás a nők helyéről (konyha, porszívó) vagy a Lázár-féle trágárkodás. 

„A jövő arról szól, hogy alulról hogyan lehet megnyerni a választásokat” – bölcselkedett Lázár, aki szerint nagyon sok politikustársa nem érti, „hogy az embereknek az a fontos, hogy mennyi a gázszámla, és mennyi a villanyszámla, nem az érdekli őket, hogy most az oroszok diktatúrában élnek-e vagy sem. Az emberek nem fogják be az orrukat, amikor a gázszámlát vagy a villanyszámlát fizetik.” Nekem az az érzésem, hogy tévedésben vagytok, és az fogja a veszteteket okozni, hogy mindenkit hülyének néztek, mondhatni sportot űztök belőle. Mindenkit a DPK-ra elrángatott IQ-bajnok szavazóitokkal mértek, el sem tudjátok képzelni, hogy ebben az országban vannak olyanok is, akik használják az eszüket, gondolkodnak, tisztában vannak a tényekkel, a történelemmel, a 15 éve tartó hazudozásaitokkal. Annyi disznóság van már a bűnlajstromotokon, hogy egy 10 hektáros erdő fog rámenni, ha az ügyész nyomtatott verzióban lesz kénytelen elolvasni.

Szerinte a választók többsége erős vezetőt akar, Magyarország nem lett volna ilyen sikeres az elmúlt 16 évben, ha koalíciós kormány lett volna a kétharmad helyett. Az agonizáló magyar vasút árnyékából az a magyar valóság, hogy a választók erős vezetőket fognak keresni a következő tíz évben, az lesz a sikeresebb, aki populistább. Vagy úgy. Akkor hát ezt tekintsük beismerő vallomásnak a populista, nacionalista, soviniszta, despotikus, szélsőséges attitűdökkel megvert, nemzetiszocialista horogkeresztény Orbán-kormányról. Pont olyan állapotban is van az ország. 

Lázár szerint nagyon sok választót nem érdekli a Fidesszel kapcsolatos kritika, mert nekik egy olyan típusú vezető kell, mint Orbán Viktor, és „nem érdekli őket Hatvanpuszta”. „Minden hibánkkal együtt a vezetési képességünk alkalmasabbá tesz bennünket arra, hogy az országot vezessük”. Meg a lónak a faszát! Pontosan ebbe fogtok belebukni: a te, a hozzád hasonlók, a főnököd és famíliája pofátlan, magyar és uniós közpénzekből való meggazdagodásába, az urambátyámrendszerbe, a gátlástalan és mocskos lopásba, és annak szabad szemmel is látható szimbólumaiba. Hatvanpuszta az egyik ilyen, de ott vannak még a mindenféle stróman nevén lévő vagyontárgyak, magántőkealapos lenyúlások, és sok emberben az a felismerés, hogy nem Zelenszkij ül aranybudin, hanem Orbán.

Azt mondta, ő készen áll arra, hogy Magyar Péterrel vitázzon Orbán Viktor helyett, de a Fidesz nem Magyar Péterrel áll vitában, hanem azokkal, akiket ő képvisel (Brüsszel, Ukrajna), mert Magyar Péter az ő strómanjuk. Szerinte Orbán „levadászása” Brüsszelnek óriási érték, az érdekli őket, hogy „a kulcsember, aki az európai jobboldalt intellektuálisan tematizálja”, marad-e vagy megy. Milyen jobboldalt? Milyen intellektuálisan? Ne röhögtess már. Ez nem jobboldal, hanem a legrosszabb moszkovita szélsőjobboldal, amelynek érvrendszere annyira intellektuális, amennyire Németh Szilárd a vegán konyha bajnoka.

Aztán hosszan beszélt arról, hogy a Tisza Párt meg fogja adóztatni az embereket. Meg hogy az a fajta „komcsi gyűlölet”, amit Magyar Péter képvisel, a harmincas-negyvenes években volt utoljára az országban. Szerinte az, hogy kivel dolgozol együtt, minősít, meg kell nézni azt is, kikkel veszi magát körül Orbán, az „mindent elmond”. Hát Lázár, ti még azoknál is irritálóbbak vagytok, azok legalább nem lopták ki ilyen mértékben a nép szemét, pedig megtehették volna. Kádár sem volt annyit Rákosival együtt Moszkvában, amennyit a gazdád kijár oda, nem beszélve a magas homokú Buttheadről. Nem Magyart, kizárólag titeket minősít az, amivé lett ez az ország. Az eredményeitek csak és kizárólag magánvagyonokban, luxuscikkekben és mélységes sötétségben, morális züllésben lehet mérni.

Azt állítja, hogy az őt ért támadások leperegnek róla, de a családjáról nem. Lázár szerint ha őt elvakítaná a gyűlölet vagy az érzelem, nem tudna megtartani egy Lázárinfót. Amit Magyar Péter csinál, az óvoda, és önmagában alkalmatlanná teszi egy ország vezetésére. Szerinte Orbánt, aki egy nemzeti ünnepen poloskákhoz hasonlította az ellenfeleit, sosem hallani, hogy így beszéljen a velük szemben állókról. Azt mondta, Debrecenben abban a szavazókörben a legnagyobb a Fidesz elutasítottsága, ahol az elmúlt 15 évben a legtöbb pénzt keresték. Szerinte „ha kialakul egy szakadék a fideszes kormányzati struktúra, stílus, a kormányzás minősége és az emberek érzete között”, „ez a halála a Fidesznek”. A legfontosabb, hogy a legkisebb problémákra is mutassanak fogékonyságot, szerinte ilyen szempontból a minisztertársai is lelkiismeretes emberek. Ez a szerencse, János! Hogy teljesen el vagytok tájolódva. Még te is, aki állítólag az okosabbak közé tartozol, de aki olyan nyíltan és szégyentelenül zsarolod a magyarokat szavazatokért, hogy a pofám leszakad. Ha ránk szavaztok, jól jártok, ha nem ránk szavaztok, nem lesz semmi, mert ugye szarból nem lehet várat építeni.  

Még szerencse, hogy a hivalkodás nem irritálja János nertársat, csak a fölösleges és ésszerűtlen pénzégetés. „Ha egy magyar gazdag ember hajót tart, vesz vagy magánrepülőt tart, azt én a gazdagok között is a hülyébbek közé sorolom, mert akiket én ismerek a nyugati világban gazdagok, azok már régen nem csinálják ezt, mert iszonyatos mennyiségű pénzt égetnek el fölöslegesen” – mondta Lázár, aki szerint a Fidesz nagyon sok vállalkozót tett sikeressé, és közülük sokan „az újgazdag, rongyrázós stílust viszik” „milliós táskákkal”. Az a népi elvárás, hogy a gazdagságukat ne tolják az emberek arcába – mondta Lázár, aki szerint a magyar az egyik legegalitáriusabb nép az EU-ban, vélhetően azért, mert keleti nép. Mondja ezt a hódmezővásárhelyi kastély- és ménesbirtok tulajdonos, akinek a kölyke már csecsszopó korában is ingatlantulajdonos volt, akinek nevén több tucat ingatlan van bejegyezve, a vagyona a milliárdot súrolja. És úgy tesz, mintha nem értené, hogy mi a probléma. Hogy ha ezek a sikeres vállalkozók lennének a magyar Elon Musokok vagy Bill Gates-ek, netán Mark Zuckembergek, akkor senkinek egy szava nem lehetne, de ezek a rongyrázók a tőlünk ellopott adóforintokból bulikáznak Ricky Martinnal karácsonykor. 

 „A politikai következmények beláthatatlanok. Ha 26-ban nem nyerünk, akkor ennek az egyik oka, szerintem a fő oka, ez az ügy lesz alapvetően. Ez az én meggyőződésem. Ez mindennek az eredője, az alfája és az omegája.” Mármint a kegyelmi pedofil botrány Novákkal és Vargával a főszerepben. Megnyugtató, hogy ezen a fronton legalább kapiskálja a lényeget. Az én meggyőződésem pedig az, hogy a pedofil botrány nektek az, ami az MSZP-nek az őszödi beszéd volt. Azok is agonizáltak még egy darabig, aztán bedobták a törölközőt. Rátok is ez vár, csak még nem fogtátok fel. Nem baj, most talán majd lesz idő egy kis gondolkodásra.

Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.