December 6,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Orbán Viktor ész nélküli kampánya

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 222,754 forint, még hiányzik 2,777,246 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak – jelentette ki a miniszterelnök pénteken Budapesten.

Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Magyar Vállalkozók Napja nevű rendezvényén azt mondta, leginkább azért áll a háború vesztésre Magyarországon, mert „mi kimaradtunk ebből a háborúból, sokkal jobban és inkább kimaradtunk, mint a nyugat-európai barátaink, akik beszálltak, azok most bajban vannak és még nagyobb bajban lesznek”.

A kormányfő leszögezte, miközben a vállalkozások hajtják, húzzák a gazdaságot, a háború blokkolja azt.

Egy hüvelykujjszabály szerint egy százalékos GDP-növekedés a kincstár szempontjából 400 milliárd forint bevételt jelent. Ha nem lenne háború, a növekedés a jelenlegi egy helyett három százalékos lenne, ami plusz 800 milliárd forintot jelentene a költségvetésnek, és ebből jó néhány százmilliárd forintot lehetne gazdaságfejlesztési célokra fordítani – mondta.

A miniszterelnök a kormány nevében köszönetet mondott minden olyan vállalkozónak, aki az extrém nehéz háborús időkben nem föladta, visszafogta, beszüntette, felfüggesztette, hanem folytatta, csinálta, megpróbálta, újított, kereste a lehetőséget, energiát adott le, és így lehetőséget adott arra, hogy legalább az egy százalékos növekedést a magyar gazdaság el tudja érni.

„Az is az önök győzelme, hogy meg tudtunk állapodni tegnap a következő évi minimálbéremelés mértékéről, az is az önök győzelme, hogy ilyen háborús időkben képesek voltunk arra, hogy a családtámogatási rendszert Magyarországon megerősítsük: édesanyák ne fizessenek adót, megemeljük kétszeresére a gyerekek után járó adókedvezményt” – közölte.

Úgy vélte, az is a vállalkozók győzelme, hogy „van pénzünk arra, hogy ilyen háborús körülmények között 3 százalékos otthonteremtési, első lakásteremtési hitelt tudunk nyújtani, és a vállalkozóknak is képesek vagyunk 3 százalékon hitelt nyújtani”.

Mindezt akkor szavalta el a miniszterek elnöke, amikor a GDP növekedés nem 1 százalék, hanem várhatóan 0,3 százalék lesz, hároméves átlagban pedig nulla százalék. A háború minden ország gazdaságát érinti, de valamiért Magyarországot jobban térdre kényszerítette, mint más országokat. De az inflációval legalább jól állunk. Az jó magas. Azt jól tette Orbán Viktor, hogy megköszönte az egybegyűlteknek a jóléti intézkedéseket, mert az anyák adómentességét, a gyerekek után járó adókedvezményt, a támogatott hiteleket ők fogják befizetni az államkasszába, ugyanis változatlanul nincs ingyenleves. És ha már ott volt, mesélt arról is a vállalkozóknak, hogy amennyiben bukik az Orbán-kormány, az új kormány elszedi tőlük a pénzt, tönkre fognak menni és általában is mindmeghalunk, tehát a Fideszre kell szavazni. A riogatás legjobb része ez volt:

Ha egyik oldalról behozzák a vagyonvizsgálatok intézményét, amiről szavai szerint „sokat tudna mesélni”, akkor majd a vállalkozóknak is el kell készíteniük a vagyonadó alapjául szolgáló vagyonbevallásokat – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, megjegyezve, ezt a pillanatot „magunknak és önöknek sem” kívánja.

Amennyiben visszahozzák az adóhivatalnak az olyan, általunk már a múltnak átadott eljárásrendjeit, mint a vagyonleltár és a vagyonosodási vizsgálat, akkor „ez egy harapófogó, és ebbe fogják befogni az önök csuklóját” – hangoztatta.

Kérdés, kinek is kell félnie a vagyonosodási vizsgálattól? Annak, aki igazolhatóan a saját teljesítményével jutott oda, ahol tart, vagy a NER-lovagoknak? Várom az olvasók tippjeit.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.