November 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


És innen üzenem, hogy az anyátok pi….át vagyok én háborúpárti

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 683,922 forint, még hiányzik 2,316,078 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! A Hír TV riporterének külön is, aki bizonyára megkapta a jutalom kockacukrot a tudósításért, melyet a Tisza Párt rendezvényén készített. Ügyesen beállt a tömeg hátulján valahová – az sem kizárt, hogy a dobogó mögötti részre, ahol valóban nem volt sűrű a tömeg, mert onnan aztán semmit nem lehetett látni, mi a bánatért állna oda valaki? -, közölte, hogy alig vannak, azok is szellősen. Majd elmesélte, hogy amikor Magyar Péter színpadra lépett, akkor valaki bekiabált valamit. Azt ő sajnos nem hallotta, hogy mit kiabált – tehát jó messzire állhatott a tömegtől -, de Magyar Péter kiabálva válaszolt. Ezzel szemben a valóság az, hogy valóban bekiabált egy férfi, hazaárulónak nevezte Magyar Pétert, aki nem kiabálva, hanem nagyon higgadtan válaszolt; uram, mi önként jöttünk, nem pénzért. Örülök, ha segíthettem a propagandamédiának. Amúgy pedig úgy hiszem, Győrben is lebőgött Orbán Viktor és az agg digitális harcosai.

A mi küldetésünk nem kevesebb, mint megmenteni Magyarországot és Európát a háborúpárti liberálisoktól – hangsúlyozta a Fidesz országos kampányfőnöke szombaton Budapesten, a Fidelitas 22. kongresszusán elmondott beszédében.

Orbán Balázs, miután átadta a kongresszusnak a szombaton Győrben a háború ellen kampányoló Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét, elmondta: a magyar nemzet mindig nemzedékekben gondolkodott, és minden korszaknak megvolt a maga küldetése. A jelenlegi nemzeti oldalon belül „az első a rendszerváltóké volt, a Fidesz alapítóié. A második: a 35 és 50 év közöttieké, akik alatt az ország végérvényesen nemzeti, jobboldali irányt vett.” A harmadik nemzedéknek egy háborúkkal, válságokkal, kiszámíthatatlansággal és technológiai kihívásokkal teli világban kell helytállnia, és „megőrizni a magyar nemzet egységét és erejét”. (MTI)

Miután mindenki liberális – így döntött a Fidesz -, aki nem fideszes, megszólítva érzem magam. És innen üzenem, hogy az anyátok picsáját vagyok én háborúpárti, hazug kis pöcsök! Ti hörögtök állandóan háborúról, a ti gazdátok akar mindenkivel és folyamatosan harcolni, a ti idióta vezéretek kormányoz háborús veszélyhelyzetben már évek óta. Sőt, ti nyaljátok a seggét a háborút kirobbantó, majd az befejezni nem akaró Putyinnak. Szóval ki a tököm háborúpárti, ha nem a fideszes bagázs? Normális ember békét akar, de ti már kurvára messze kerültetek attól, hogy normálisnak lehessen nevezni benneteket. Szóval ne átkozódjatok, ne károgjatok, inkább nézzetek szét a munkaerőpiacon, hogy mihez kezdtek majd, ha nem fértek hozzá az emberek – mellesleg rohadtul nem nektek szánt – pénzéhez, ha a dagadt gazdátok eltaknyol. Bocs, de sikerült felhúzni magam.

Egyedül a nemzeti kormány védheti meg Magyarországot az ukrajnai háborútól, az illegális migrációtól és a genderideológiától, az ellenzék beállna a sorba és kiszolgáltatná hazánkat Brüsszelnek – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Győrben.

„Szégyentelenül zajlik a népességcsere. (…) És eközben a keresztény identitást leépítik, a tanárokat arra kényszerítik, hogy vegyék le a keresztet a nyakukból, és Brüsszelben papundekli dobozokból építenek gúlát a karácsonyfa helyett” – fogalmazott. (MTI)

Semmi különös, csak a szokásos baromságok az évszakhoz igazítva. Petivitéz! Állami iskolában semmi keresnivalója vallási jelképeknek. A tanár nyakában, köldökében, homloka közepén sem. Aki a vallását akarja hirdetni, az tanítson keresztény iskolában. Franciaországban ez mindig így volt és valószínűleg mindig így is lesz. Senki nem tiltja a szabad vallásválasztást, egyszerűen szétválasztották az egyházakat és az államot. Ez így normális, nálunk is így kellene lennie. Ha ilyenkor, karácsony körül elcsámpáznál Spanyolországba akkor azt látnád, hogy itt is építenek dobozokból vagy bármi másból karácsonyfát. Ugyanis államilag tilos azért legyilkolni a fákat, hogy egy héttel később kihajigálják őket. Otthon, magánlakásokban persze mindenki azt csinál, amit akar, de miután az ember értelmes lény, nem nagyon szokás kivágott fát állítani, dézsába ültetettet igen. Ezt vagy megtartják – ahol a klíma engedi -, vagy visszaviszik oda, ahol vették és visszakapják a vételár egy részét.

Az egyik legfőbb közjogi méltóság, Kövér László házelnök a Zala megyei Pákán egy plébánia újjászervezésének 320. évfordulóján mondott beszédet.

„Napjainkban a nyugati világban vannak olyan erők, amelyek le akarják téríteni a jézusi útról Európát és Magyarországot, a hamisság és a halál zsákutcájába akarják terelni embertársaikat azért, hogy alávethessenek és kifoszthassanak mindenkit.”

  • Ezek az erők „el akarják pusztítani a kultúránkat, el akarják venni a szabadságunkat, el akarnak idegeníteni bennünket a hazánktól, szét akarják bomlasztani a családjainkat, istentelen, hazátlan és lélektelen barbárokat akarnak nevelni a gyermekeinkből és unokáinkból”.
  • „A történelem ura megadta nekünk, hogy mindig ott állhassunk a vesztünkre törő erők sírjánál.”

A beszédében Kövér László azt is felsorolta, hogy kik voltak a történelem során az ellenségeink. Mindenki. A honfoglaláskori gyepűinket dúló németek, az országot csaknem elpusztító tatárok, a történelmünket megroppantó oszmánok, a fejlődésünket csaknem három évszázadig gúzsba kötő labancok, „a huszadik század istentelen és embertelen terrorrendszerei, a nácizmus és a kommunizmus”. És mind a keresztény kultúránkat veszélyeztette – ami különösen a honfoglaláskori gyepűinket dúló németektől volt szép teljesítmény. (444)

Hogy ezt is miért nem utalták még kényszer-gyógykezelésre. Vagy legalább emberek közé nem szabadna engedni, mert mi van, ha jön neki egy súlyosabb rohama és meg talál harapni valakit? A mentális betegségekkel nem szabad ám viccelődni, legalább azt ki kellene vizsgálni, hogy önmagára veszélyes-e, vagy mindenki másra is. Az is lehet, hogy van rá gyógyszer. Egy ismerősömnek egyszer felborult az ionháztartása – vagy valami hasonlója, nem emlékszem, de nem is értettem akkor sem -, amitől fényes délben, ebéd közben, a család szeme láttára pucérra vetkőzött és bejelentette, hogy ő egy hattyú. Bevitték a kórházba és elég gyorsan rendbe jött, aztán már csak rendesen kellett szednie a gyógyszereket. Szóval nem reménytelen a dolog, csak nem kellene így elhanyagolni.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.