15 év lekezelő, felsőbbrendű sértegetései után, amit azoknak címez másfél évtizede, akik megvetik, akik soha nem szavazták rá, akik tudják, hogy egy notórius hazudozó, akik az úgynevezett poloskái ennek az országnak – igen, ő adta nekünk ezt a nevet, mint ahogy a hazaáruló, libsi, diplomás kommunista, pufajkás, Soros-bérenc elnevezések is az ő szótárából kerültek elő, amiket ránk aggatott, majd kilökött a sajátjai elé, hogy ezek azok, ezeket kell gúnyolni, naponta alázni, mert ezek mindenre alkalmatlanok, de legfőképpen szóra sem érdemesek -, beült egy nem nyíltan őt szolgáló csatorna műsorába és szólt a poloskákhoz. A szarházi senkikhez, akik csak arra valók, hogy robotoljanak, adózzanak és tartsák el őt meg a sleppjét, egyébként meg fogják be a mocskos kommunista pofájukat, vagy húzzanak el a picsába, mert meg sem érdemlik, hogy magyarok legyenek. Ők a magyarok, az igazi magyarok, a hithű, keresztény, árja magyarok, azok Árpád véréből valók, mi meg a kevert fajúak, a korcsok és eltaposandó büdös bogarak. Akik miatt viszket a tenyér, akiket le lehet köpni, akiket legitim földbe döngölni, jó digitális harcosokhoz illő módon le kell győzni, mert veszélyeztetik a hazát, a trónt és a hatalmat.
Tehát 15 év bujkálás után megjelent az ATV online felületén, ahol Rónai Egon kérdezgette meglehetősen elnézően, nagyvonalúan és joviálisan, én legalábbis sokkal szívesebben néztem volna az amúgy is szétcsúszott fejét Gulyás Mártonnál vagy mondjuk Juszt Lászlónál, hogy vajon miket hebegett-habogott volna össze csak úgy spontánul, freestyle-ból a nagyérdeműnek. Mert ez így csak egy udvarias, fékezett habzású smúzolás volt, nem pedig egy falhoz baszós számonkérés azon a palin, aki 15 éve terrorizálja, abuzálja, fosztogatja, és taszítja az országot a világ szélsőjobboldali, populista autokráciáinak pöcegödrébe. Aki következetesen mimagyarok nevében követi el a legaljasabb bűncselekményeket, aki mindenféle szinten kiesett már abból a civilizációs és kultúrkörből, ahova egyébként soha nem is tartozott, de hatalmas lehetősége lett volna arra, hogy bebocsátást nyerjen.
Micsoda szürreális, abszurd helyzet, hogy beül egy olyan helyre, amit másfél évtizede mély undorral elkerült. Jó, azért a főpapján keresztül manipulálja is az ATV nézőit, és tudjuk, hogy a Németh Sándor nevű milliárdos főkolompos hittérítő is pont úgy hülyíti a Hit Gyülekezetének tagjait, ahogy Júdás a saját hipnózisba esett híveit. Talán egy bocsánat kicsúszhatott volna a cserepes pofáján, vagy egy elnézés, de persze akkor nem lenne az, aki. Ha én vezetem a műsort, biztosan beszóltam volna neki, hogy: te, menj már ki, aztán gyere be újra, mert ez így elég gyengére sikerült. Vagy az is lehet, hogy csak annyit mondtam volna: menj az ölebeidnek interjút adni, minek akarsz itt szerepelni, ha 15 évig nem érte el az ingerküszöbödet ez a fake news csatorna? Mi lett olyan sürgős, ha 15 éven keresztül magasról tettél mindenkire, és tudomást sem vettél az ország másik feléről, mert kurva jól álltak a számaitok? Szarok az adatok? Be vagy szarva? Kell a könyöradomány, kellene a szavazat már az ellenségtől is? Akkor pitizzél, ahogy az amerikai haverodnak pár nappal ezelőtt!
Mennyire undorító ez az alak. Egy igazi vérszívó pióca, egy jellemtelen, gyáva, hitvány senki. Tényleg az anyját eladná, vagy már el is adta, hogy a csökönyös kálvinista perverzióit továbbra is kiélhesse az országon. Belebetegedett abba, hogy övé az ország. Úgy is beszélt, mint aki tényleg azt hiszi, hogy az ország vagyona az övé, azzal ő rendelkezik.
Amúgy kit érdekel, hogy egy huszadrangú, a legcsekélyebb politikai jelentőségű PR-látogatáson járt a csicskáival Amerikában? Hazudott. Pont. Nincs és nem is lesz semmilyen megállapodás, ameddig nem hozzák le elnöki rendeletben, addig minden, amire kezet rázott, amiről szóban megállapodott, üres beszéd. Teljesen világos, kuncsorogni ment a másik szociopatához, hogy legyen miből osztogatni, mert már senki nem ad hitelt neki. Egy rángatózó, másodpercenként krákogó, köhögő, nyelvöltögető, a valóságtól teljesen elszakadt ember ült abban a stúdióban. Szerintem ha Rónai azt mondta volna neki, hogy ereszkedjen négykézlábra, ugasson mint egy kutya, majd üljön le és a mellső lábával adjon neki pacsit, mert akkor mindenki rá fog szavazni jövőre, ez megcsinálta volna. Ez bármit és bármikor. Ugyanígy árulta el az országot is, és tette 2009-ben Putyin lábai elé. Most mondta el, igaz, ő nem így értelmezi. Ez, aki arra büszke, hogy ő zavarta haza a ruszkikat, ez volt az első, aki visszasomfordált és kiszolgáltatta Magyarországot olajért, gázért, atomért cserébe. Ez a hitvány alak. És most büszkén meséli a nagy szuverén, hogy igen így volt, de nem Putyin kezdeményezte, hanem ő. Ő ment Moszkvába és mondta, hogy akkor felejtsük el 56-ot, meg az elmúlt 40 évet, kezdjük elölről. Odament ahhoz a másik szörnyszülötthöz, aki embereket ölet meg, aki háborúkat indított, aki az ellenzék vezetőjét megölette, aki rengeteg ember haláláért felelős, aki gyerekeket visz átnevelő táborokba. Ezzel barátkozik és ezzel tart fenn forró vonalat a felcsúti áruló. Még véletlenül sem a szövetségeseinkkel, a Nyugattal, Európával, nem, ellenük szabadságharcol és rázza az öklét, miközben a háborús gyilkossal, a terroristával, a közönséges bűnözővel bratyizik. Szép munka.
És akkor morzsoljunk el egy könnycseppet Matolcsy Gyuriért, aki a barátja és akinek annyi mindenért hálás. Micsoda dilemma lehet ez, Gyurit beáldozni, vagy továbbra is összejárni luxizni azon a pénzen, amit ettől a nyomorult néptől loptunk el együtt, vállvetve, emelt fővel, büszkén, röhögve. Elvesztette közpénz jellegét. Értsétek már meg, nem tudok mit tenni, hát ez a törvény, én hoztam és nekem muszáj betartanom. Közben lövése és halvány dunsztja sincs arról, hogy mennyi gyerek él mélyszegénységben, hogy 400 ezer nyugdíjas él alamizsna nyugdíjból. Él? Lófaszt él, túlél, vegetál. Megfagy vagy éhen hal. Ez a te országod. 15 éve fosztogatod, és 15 év után bemész a félbaráti kanálisra és előadod, hogy itt micsoda bonyolult és összetett dolgok vannak, amit csak te tudsz megoldani, senki más. Te, aki megint úgy adósítod el az országot, hogy ha netán nem te nyersz, akkor szívja meg az új kormány, ha meg igen, akkor majd jönnek megint a sarcok és a népnyúzás. Bankadó és társai. Mert jönnek a megszorítások is az osztogatással együtt, mert már most is akkora a hiány, hogy ekkora még nem volt mióta az úgynevezett új köztársaság létrejött 35 éve.
Széthordta az országot a haverjaival, most meg a fejéhez kapott, hogy bassza meg, bedugva hagyta a vasalót! Valamiért megúszta a Hatvanpusztáról, Mészáros Lőrincről, Rogánról, Tiborczról és egyéb, klasszikusan kényes személyekről, valamint ügyekről szóló kérdéseket, de legalább telefirkált egy A4-es papírlapot faszokkal, űrlényekkel, mindenféle krikszkrakszokkal. Ha egy grafológus megnézi, pár perc alatt fel tudna állítani egy diagnózist a beteg állapotáról. Amikor Rónai arról kérdezte, hogy a „kormánymédia” miért hoz nyilvánosságra tiszás adatokat, teljesen kifordult magából és kikérte magának, mondván, „ne tolja rám a kormánymédiát”, „ne tegyen felelőssé olyanért, ami önnek nem tetszik, de nem rám tartozik”, egyszersmind utalt arra, hogy eddig nem élt ilyen eszközökkel a műsorvezető, ezután se tegye. Hát én biztos nem álltam volna meg. Mi van, ember? Ki az, aki közpénzből a saját propagandáját terjeszti a kormánymédiában? Ki az aki nem enged be ellenzéki politikust, állandóan az ellenzéket ekézi a kormányt szolgáló közmédiában? Mi van? Mit ne toljunk rád? A te műved, te adtál rá parancsot, a te felelősséged!
A kegyelmi ügyből kiindulva eljutottak oda, hogy Orbán más gondolkodású, mint Lázár, mert Lázárnak a munka számít, ha valaki rosszul végezte a munkáját, mint például Varga Judit, akkor nincs mit keresnie a frontvonalban. A Vargával megértőbb jó király viszont az állította, hogy ő emberekből épít várat, azok esendőségével együtt, ezért bár közvetlenül nem tudta volna elképzelni, hogy Varga az ő utódja legyen, de ő nem azt keresi, hogy ki legyen „a vezető” a jobboldalon, hanem hogy kik azok, akik vezetőképesek, és majd ezek közül kerül ki a következő két évtizedben az új kormányfő. Hát szép nagy várat építettél emberekből, ez kétségtelen. Mint Pokorni a soha le nem vágott kezekből. Matolcsyból, Mészárosból, Németh Szilárdból, Kocsisból, Lázárból, Novákból, Vargából, Semjénből, Deutschból, Szájerből, Rogánból, Szijjártóból, Gulyásból, Kósából és hadd ne soroljam a silánynál silányabb emberi alapanyagot. Hogy Lázárnak a munka számít? Életében egy percet nem dolgozott a piacon, csak lopott és hazudozott, miközben milliárdos lett. Kitartóan cipelte Rapcsák táskáját, ebből lett neki 47 ingatlana, földjei, erdeje, kastélya, ki tudja, mi mindene.
Lázár zsíros vagyonával ellentétben a szegénység is szóba került, Orbán külön vette a cigányokat és a magyarokat, majd Rónai fékezett megrökönyödésére korrigált, hogy természetesen mindenki magyar, ők is mi vagyunk, de a szegénységet illetően sajátos csoport. Világos, a Mi Hazánk szavazóinak is kell hízelegni, nem jönne rosszul néhány elbóklászott mihazánkos szavazat, mi? Hát persze. Na jó, a cigányok is emberek, de nem olyanok. Szégyelld magad.
De ami a legfontosabb: nagyszerű hír, hatalmas segítség az országnak, hogy jóban van a Manchester City tulajdonosával, bement az öltözőbe is, mert ugye a foci az hiszen az öltözőben nőtt fel, nem a gimnáziumban tanulta az életet. Na ez látszik is rajtad, öcsém! Megint egy jól sikerült beismerő vallomás, hogy mennyire mániákus, megszállott vagy, de akkor miért nem mész inkább edzőnek? Miért a mi pénzünkön valósítod meg a beteges álmaidat? Most már van pénzed, összeloptad magadnak, irányítgasd a Felcsútot, mint az arab sejk a Manchester City-t, aztán húzz a picsába. Mondjuk ha ahhoz is annyira értesz, mint az ország vezetéséhez, akkor nem lenne sokáig a tabellán a csapat, az kurva élet.
Ceterum censeo: az orbáni rezsim bukni fog!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.