Október 3,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Végre Tőkés László is megszólalt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 67,369 forint, még hiányzik 2,932,631 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Leállt az amerikai kormányzat, mert nem sikerült elfogadni a költségvetést. Ez arrafelé eléggé megszokott dolog, nem először történik ilyesmi. A végére meg fogják oldani. Miközben Magyarországon a sajtó úgy tesz, mintha nem létezne izraeli-palesztin konfliktus – és akkor most szépen fogalmaztam meg a népirtást -, a világ többi része visszafojtott lélegzettel figyeli a Gázához közeledő Global Sumud Flotilla útját. A hajók – és a menethez ismeretlen okból csatlakozott delfinek – elméletileg ma érik el a gázai partot. Ha elérik. Izrael döntése, hogy megtámadja-e a hajókat – miközben azok a vizek nem izraeli felségterületek -, melyeken civilek vannak és nem fegyvereket, csak segélyt szállítanak a nyomorúságos körülmények között élő embereknek. A flotillát a görög vizeken görög hadihajók védték és kísérték, az olaszok, törökök és spanyolok is küldtek hajókat a védelmükre, de a végcélig ezek a hajók nem kísérhetik el a flotillát. Várakozni fognak és ha szükséges, mentésben vesznek részt. Innentől az izraeli kormány józan eszén múlik, hogy miként reagál. És sajnos Izrael nem jól reagál, ahogy az várható is volt. A palesztin partoktól 75 mérföldre elkezdték feltartóztatni a hajókat és elszállítani a hajón lévő civileket. Miután az ott nem izraeli felségterület, azok nemzetközi vizek, gyakorlatilag emberrablást követnek el. Greta Thunberget letartóztatták. Eddig – már amennyire tudni lehet – 13 hajót szállt meg Izrael. A többi hajó folytatja az útját, ameddig tudja. Eddig is tettek már kísérletet a blokád megtörésére, humanitárius folyosó megnyitására, de azok magányos hajók voltak, levadászták őket. Most azonban közel 50 hajó indult útnak. AZ izraeliek azt követelik, a hajókon lévő szállítmányt adják át nekik, majd ők eljuttatják Gázába. Hogyne, eddig is eljuttatták. Ha nemzetközi összefogással nem szállítanának naponta repülővel élelmiszert – kockáztatva az életüket -, már sokkal több lenne a halott. Eddig 18 000 gyerek halt meg. Gyerek! A palesztin emberek már a parton várják a segítséget, az olaszok, törökök az éjjel az utcákra vonultak és biztos, hogy nem csak ők. A világ pedig figyel. Kivéve Magyarországot.

A demokrácia lényege és alapvető éltető eleme a helyi önkormányzatokban található meg – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter Budapesten, a helyi önkormányzatok napja alkalmából rendezett keddi ünnepségen.

Noha az országgyűlési választások látványosabb hatalomátadást, hatalomváltást eredményeztek az országos politikában, a demokrácia lényege és alapvető éltető eleme mégiscsak a helyi önkormányzatokban található meg: itt láthatjuk ugyanis „azokat a döntéseket, itt találkozhatunk azokkal az emberekkel, itt folytathatjuk azokat a vitákat, amelyek a hétköznapokban sejtként újítják meg és tartják életben a demokráciát országos szinten is”(MTI)

Egyéb bárgyúságokat is mondott még Navracsics és én nem tudom eldönteni, hogy ennyire ostoba vagy ennyire cinikus. Úgy tesz, mintha nem tudná; a gazdája már régen felszámolta az önkormányzatiságot. Alig maradt saját jogköre az önkormányzatoknak, helyi szinten már szinte semmiről nem tudnak dönteni, felülről kapják a parancsot vagy az engedélyt. Azt, hogy az emberek akarata ellenére mérgező üzemeket telepítenek a kertjük végébe és semmit nem tehetnek ellene a kormány azzal akarja elfeledtetni, hogy olyan jogkört adott az önkormányzatoknak, mely szerint helyben eldönthetik, kit engednek letelepedni az adott faluban és városban és kit nem engednek. Közben a szülők nem szólhatnak bele, hogy ki legyen a településen az iskola igazgatója, meg úgy ltalában semmi fontos dologban nem dönthetnek, még véleményük sem lehet. Navracsics most valójában ezt ünnepli és igyekszik úgy tenni, mintha ez normális dolog lenne.

Különféle, Nagy Márton miniszter alá tartozó állami tőkeprogramokból összesen csaknem 100 milliárd forint forrás áramlott a Nagy Mártonhoz és testvéréhez köthető alapkezelők által kezelt alapokba. A miniszter és testvére nem árulták el, milyen és mekkora érdekeltségük van a szóban forgó alapokban.

Balatoni villatelep, budai irodaház, szoftvercég, energetikai vállalat, nap- és szélerőműpark, vendégmunkás-behozatalra, őrzésvédelemre szakosodott érdekeltségek, valamint egy óriási buliközpont – ezek a vagyonelemek mind a Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter családjához köthető Trustify-magántőkealapok (és társcégeik) tulajdonába kerültek az elmúlt években a Válasz Online gyűjtése szerint. (HVG)

Mit kell úgy cirkuszolni? Ez csak azért van, mert családbarát a kormányunk, mindent megtesznek azért, hogy jobban éljenek. Ők. Nem ebbe, ennek a töredékébe – vagy bármelyik hasonló történet töredékébe, mert azért nem egy ilyen esetről lehet tudni. És nem ám pletykákat, de bizonyított tényeket – bármelyik banánköztársaságban belebukott volna a kormány, a miniszter pedig a testvérével együtt ülne a dutyiban. A Matolcsy famíliával szomszédos cellában. És itt már messze nem néhány millióról beszélünk, hanem száz- és ezer milliárdokról. Elképzelni sem tudjuk, micsoda őrületes pénzeket raboltak el ezek a maffiózók a főnökük vezetésével. Ha ezek a pénzek oda kerültek volna, ahová kell, ma egy fejlődő, boldog országban élnénk, nem pedig egy romhalmazban, ami már félig a fejünkre is dőlt. A Matolcsy-klán börtönben van már? Legalább bíróság előtt? Nem? Ha ezeken múlik, nem is lesznek. Átadják a rablott vagyon döntő részét a maffia fejének, cserébe elsétálhatnak. Mint Simicska. És hallgathatjuk napi 24 órában az óbégatást, hogy mennyire jó nekünk, amiért Orbán Viktor megvéd minket. Közben elfeledkezünk arról, hogy nekünk kellene megvédeni magunkat. Tőle és bandájától.

Tőkés László nyugalmazott erdélyi püspök és a Fidesz stratégiai szövetségese is megszólalt a Semjén Zsoltot ért pedofíliavád ügyében. Állásfoglalásában kiállt a miniszterelnök-helyettes mellett, és arra figyelmeztetett: a magyar nemzet ellen irányuló, „vérvádra” emlékeztető támadásokkal szemben fel kell lépni.

„Mondvacsinált vádaskodások… hungarofób rémtörténetek… nemzetromboló akciók” – írja Tőkés László abban az állásfoglalásban, amelyet kiküldött a sajtónak a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest ért pedofíliavád kapcsán.

Bár saját szavaival élve az EMNT és Semjén viszonya „nem felhőtlen”, Tőkés úgy fogalmazott: „Alaptalan megvádolása […] kompromittálni akarja a külhoni magyarokat kedvezményező, felelős nemzetpolitikát is, mely az Orbán Viktor vezette kormány egyik erőssége.” (Transtelex)

A nyugalmazott püspöknek nem a bántalmazott gyerekek érdekében kellett volna szót emelnie? Semjén Zsoltot senki nem vádolta – a terjengő pletykák nem vádak, csak pletykák -, ő rántotta magára a dolgot és most a komplett kormány ezen rugózik. Ahelyett, hogy azzal foglalkoznának, ami mindenkit érdekel; mi történik a gyermekvédelemben, hol és hány gyereknek árthatott a letartóztatott volt vezető, a sok feljelentés ellenére hogyan maradhatott a helyén annyi ideig, kik a felelősök ezért. Ha Semjén Zsoltot megrágalmazták, azért a bíróságon kell elégtételt venni, nem pedig kormányprogramot írni rá, hogy a figyelem elterelődjön a fontos dolgokról és a gyerekekről. Az meg külön szánalmas, hogy Tőkés azért veri a nyálát, mert a külhoni magyaroknak kedvezményező jó kormányt védi. Tőkés nertárs! Azt a pénzt nem a kormány adta, hanem a magyar adófizetők. Nekik lehet hálálkodni, bár nem érdemes, mert nem önként tették.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.