Július 29,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nyugodtan és higgadtan

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,655,708 forint, még hiányzik 1,344,292 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Tudom, hogy azt ígértem, nem csinálunk szokást abból, hogy az állampárt Tusnádfürdőre kihelyezett, súlyosan és elkeseredetten kampányszagú kommunikációs vergődésével foglalkozunk, miközben már Lázár János is arról lamentál, hogy hát igen, a Matolcsy-klán lopós tagjainak minél előbb böriben a helyük, mintha nem az egész bagázs, vállvetve rabolta volna ki a jegybankot fényes nappal, a legnagyobb félrenéző kormányzati támogatással. És mintha nem az lett volna a szöveg eddig, hogy miután a mindenkori jegybank független a mindenkori kormánytól, az igazságszolgáltatás, a nyomozóhatóság még inkább, sajnos nincs mit tenniük, meg van kötve a kezük, ez egy kibaszott jogállam, nem pusztán egy nyugodt, higgadt ország. De! Azt azért muszáj ezen a sátoros ünnepnapon szóvá tennem, miközben sokan tűkön ülve várták a nagyszínpados miniszterelnöki monológot és azt találgatták napok óta, hogy minő atombombát fog ledobni, milyen gigantikus dolgot fog bejelenteni: nem hiszem, hogy olyan távol áll a valóságtól az a megállapítás, miszerint hiába csacsognak egymással és a 0,2 százalékos társadalmi támogatottságú ellenzéki pártok képviselőivel zárt körben, kvázi tét és értelem nélkül az elvtársak és elvtársnők Tusványoson, hiába tartották távol a pillanatnyilag egyetlen, több mint potensnek kinéző politikai ellenfelüket a rendezvénytől azért, hogy a távollétében egymást túllicitálva anyázhassák, kurvázhassák, mocskolhassák, mert úgysem tud reagálni, nem egy igazán kirobbanó sikertörténet az idei nemzetpolitikainak csúfolt köldöknézés.

Egyrészt átlagon felüli érdektelenségbe fulladt a legtöbb kerekasztalbeszélgetésnek nevezett közhely- és vágyvezérelt hazugságmonológ, amit Kósa Lajostól Deutsch Tamáson és Kocsis Mátén keresztül Németh Szilárdig előadtak, másrészt a fellépő művészek és előadók az általuk kisajátított szakrális helyen, ha úgy tetszik, hazai pályán alázták őket porrá szivárványos zászlóval, népszabadságos pólóval (respect Margaret Island, Punnany Massif), harmadrészt – mivel a független médiát még nem merték kitiltani a rendezvény területéről azért, hogy a Fideszpress vagy a Rémhírtévé propagandistái elől ne szívják el a levegőt, nem túl sok jó sül ki abból, hogy a Lázár által emlegetett magas lóról önkényeskedő, de leszállni sajnos nem tudó állampárt egyik-másik Semjén Zsoltját, Kocsis Mátéját vagy Szalay-Bobrovniczky Kristófját kamera- és mikrofonvégre kapják, és kérdésekkel provokálják.

Ember nemigen látott még olyan kínos megfutamodást (pedig sokan emlékszünk még a legokosabb Lajos liftbe ugrására vagy néma menetelésére, midőn újságíró került a teste közelébe, de a hajdobáló bukott igazságügyi miniszter testcselek bevetésétől sem mentes menekülési jellegű szlalomozásait sem tudtuk kiheverni és az ember, most jövök a templomból orbáni nyomorkifogás is olyan, mintha csak tegnap lett volna), mint amit az operett honvédő honvédelmi miniszter produkált, miután közel 5 percen keresztül égette szénné magát, mert a saját felelősségére vonatkozó kérdést kapott, és hát csak alulmaradni volt képes szegény. A kaszinóminiszternél és bandájánál nagyságrendekkel tisztességesebb politikai vállalkozásnak sem lenne könnyű dolga úgy lejáratni az ellenfelét, hogy közben az ellene felhozott vádak szálai egytől egyik hozzá vezetnek – valakinek csak jóvá kellett hagynia Ruszin-Szendi Romulusz vezérkari főnöki költéseit – és lehet a rézfaszú bagolyra mutogatni, de ha Szentkirályi Alexandra milliárdos miniszter ura jóváhagyásával történt mindaz, amit most szemforgatva a szemére hánynak, azért, ha meg a tudta nélkül történt, akkor meg azért terheli politikai felelősség a paródiaminiszter urat ebben a kérdésben.

Vagyis azt akarom mondani, hogy a tizenöt éven keresztül magabiztosan uralt pillanat szertefoszlott, az Orbánt és pártját övező sérthetetlenség mítosza elolvadt, és már az akol melegében sincsenek biztonságban a nertársak. Azt is mondhatnám, hogy a tusványosi safe space megszűnt safe space-nek lenni az Orbán-szekta számára. Pedig ők vannak otthon, ők szervezik maguknak a programot, ők döntik el, hogy miről legyen szó, miről ne legyen szó, Majka vagy Azahriah nem kapott fellépési meghívót Tusványosra, nem beszélve arról, hogy az országot második hete járó Magyar Péter sem volt jelen, hogy megszakítsa az előre betanult monológokat, de így is a beszédét tollal kockás papírra író, medvével, idétlen szalmakalapban bohóckodó, a megroggyant tekintélye újraépítéséért inkább kevesebb, mint több sikerrel teperő keresztapa fut az események után, ő kénytelen TikTok-videókban reagálni az ellenség által uralt napirendre. Hogy miszerint hiába terjedt el a hír, nem lesz októberben előrehozott választás, eddig sem volt, ezután sem lesz, miért is lenne, hiszen ez egy nyugodt, higgadt ország.

Ahogy elnézem a passzív-agresszív pánikrohamban minden irányba csapkodó NER-gépezetet, az irháját mentő Szalay-Bobrovniczkyt, a mártír vadászkutya pózban a független médiát Magyar Péterrel egy csomagban kocsmai stílusban gyepáló Kocsis Mátét, az igazi kérdés az, hogy miért lenne egyáltalán bármilyen választás, ha azt elveszítheti a Fidesz és külön Semjén Zsolt? Szerintem az pláne nem volt kérdés tegnap se, hogy vajon ma milyen vállalhatatlan kijelentések kíséretében hányja kardélre ma a szövetségeseit, győzi le őket szóvirágokkal és nyal be csontig Magyarország és az Európai Unió ellenségeinek, hogy rohadjon meg Brüsszel Péter. Olyan rövid idő alatt követett el annyi kapitális, ki nem kényszerített hibát és olyan durván mentek mellé a világmegfejtései, jóslatai és ígéretei, hogy biztos voltam benne: olyan nagyot egyszerűen már nem tud gurítani, hogy választási krumpli híján vissza tudja pörgetni az idő kerekét oda, ahol még zavartalanul lehetett talicskázni a közpénzt, mert a társadalom legalján vegetálók is úgy érezték, hogy léptek egyet előre.

De mennyire leleplezően szánalmas már, hogy a Harcosok klubja alapítója, a téeszelnökbe oltott önjelölt utcai harcos, aki 15 éve megállás nélkül toporzékol, fröcsög, szabadságharcol és háborúzik, aki harcosokat toboroz a saját honfitársai ellen, aki háborús veszélyhelyzetet tart fenn, aki soha semmiért nem vállal felelősséget, aki szándékosan hergeli az egyik csoportot a másik ellen (jellemzően a szerinte az ő oldalán álló többséget valamely kiszolgáltatott, visszaütni önmagában nem tudó kisebbség ellen), aki politikai értelemben a saját kormányzati teljesítménye alapján nem létezne, ha nem szítaná állandóan a feszültséget, higgadt és nyugodt Magyarországról delirál, miközben folyamatosan viszket a tenyere, és ha neki történetesen nem is, de a holdudvarának állandóan habzik a szája azért, mert rajtuk kívül mások is élnek itt és ők másképp képzelik a rendet.

Nem, nem azért nem lesznek előrehozott választások, mert ez egy nyugodt, higgadt ország. Francot, ez egy bántalmazott, lelkileg és pszichésen borzasztó állapotban lévő, megfáradt, kizsigerelt ország, amelyik másfél évtized mélyaltatásából ébred nagyon lassan, és dörzsöli a szemét, hogy ezt tényleg elkúrtuk, nem gyalog. Azért nem lesznek előrehozott választások, mert az annak a beismerése lenne, hogy a Fidesz szerint olyan silány a Fidesz teljesítménye, hogy nem lehet megvárni a menetrend szerinti választás időpontját, mert a helyzet tarthatatlan. Nem lesz előrehozott választás, mert jelenleg nem úgy állnak a számok, előre menekülni ilyen irányból nincs értelme, abban bíznak, hogy történik valami rendkívüli, Magyar Péter leszarja a kalapács nyelét, valami külső kataklizma megcsinálja a szerencséjüket jövő április előtt, ahogy 2022-ben Putyin háborúja. Szerintem soha nem volt realitása az előrehozott választásnak, ma pedig, ezen a sátoros ünnepnapon, amikor többszörösen megszűrt tusványosi közönségnek adta elő magát a bátorak és tolvajok fejedelme, nem elsősorban az a kérdés, hogy miről beszélt, hanem hogy tud-e bármi érvényeset, trendfordítót mondani úgy, hogy aztán ne kelljen hetekig magyarázkodnia, hogy nem is úgy gondolta. Aki már az idétlen mémeit is másoktól lopja, mert már ő maga is olyan, mint egy kétlábon járó mém, akivel még a saját, belterjes tusványosi szeánszán is szembejön a saját undorító valósága, aki folyamatosan fut az események után, az szerintem semmi ilyesmit nem tud(ott) mondani. Amit eddig hallottam belőle (digitális polgári körök, ha holnap lenne a választás, a Fidesz 106 egyéni körzetből 80-at megnyerne), tényleg nem, de holnap azért majd ejtek róla néhány szót. Nyugodtan és higgadtan.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.