Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek!
„Közéleti hírlevélre való feliratkozási lehetőség” címmel kaptak emailt szerdán a Gondosóra felhasználói, amiben a kormány időseknek és családoknak nyújtott támogatásait sorolják fel.„Lehetőséget szeretnénk nyújtani Önnek, hogy elsőkézből értesülhessen a Gondosóra programmal kapcsolatos hasznos információkon túl a releváns közéleti tájékoztatásokról”– írták, majd hozzájárulást kértek a hírlevélre való feliratkozásra. (444.hu)
Aki most elkezdett öklendezni, annak tökéletesen igaza van. A Gondosóra program résztvevői pedig nyugodtan érezhetik úgy, hogy a magyar adófizetők tisztelik az idősebbeket és igyekeznek számukra biztonságosabbá tenni az életet, ezért vásároltak nekik ilyen órákat (hiszen az adófizetők adták rá a pénzt, nem az Orbán család), a kormánypárt pedig gusztustalanul rátelepszik még erre is, és önmagát reklámozza. Mert nagyon meg akarja tartani a hatalmat, és mert minimális erkölcsi érzékük sincs, soha nem is volt. És biztos, hogy kormányzati tájékoztatásnak hazudják ezt az aljas, mocsok húzásukat is. Nincs, amivel ne élnének vissza szemrebbenés nélkül. Ahogy az oltás-regisztrációt is pártpropagandára használták, úgy most is ezt teszik. Mert ráfér a pofájukra. Ez is.
Elnök asszony, a vezetés lényege a felelősség. Ideje távozni! (Facebook/Orbán Viktor)
Azóta már tudjuk, hogy Orbán Viktor vágyálma nem teljesült. Hiába szavazott együtt a magyargyűlölő szélsőjobbos román cimborájával, a túlnyomó többség nem támogatta a szép álmaikat. Elbukták a tervet, nem tudták félreállítani Ursula von der Leyent. Azt azonban sikerült elérnie a csútinak, hogy ha eddig nem kedvelték őt Brüsszelben, most még annyira sem. Bár von der Leyen Angela Merkel embereként került az unió csúcsára, valószínűleg Merkel egy percet sem fog arra áldozni az idejéből, hogy megvédje egykori kis kedvencét. Ha tehát eddig szar volt Orbán Viktor helyzete Brüsszelben, mostanra duplán szar lesz. Egészségére neki. Azt azonban véletlenül sem hagyhatom figyelmen kívül, amit ez a képmutató alak üzent. Ő, aki soha életében semmiért nem vállalta a felelősséget. Nyugodtan vegye magára a saját szavait.
„Terjed valami irracionális, tehát tényekkel nem igazolható Fidesz-ellenesség a fiatalok körében, akik pont a politikánk nyertesei. Így befolyásolják őket, ám az országnak most nem erre van szüksége” – mondta Lázár János a Demokratának adott interjújában. (HVG)
Ha valami, az biztosan irracionális, ha egy vezető politikus nem érzékeli és nem látja, hogy mi a probléma az országban. Ráadásul frontálisan le is hülyézi a fiatalokat, hiszen azt állítja, ok nélkül Fidesz-ellenesek, mégpedig azért, mert olyan könnyű befolyásolni őket. Tehát azt sem tudják, hogy mi bajuk van, nem látják, hogy milyen sokat nyernek a kormány politikájával, mert valaki meggyőzte őket az ellenkezőjéről. Maguktól tehát gondolkodni sem tudnak. Holott az a helyzet, hogy éppen ez most a Fidesz legnagyobb problémája, hogy a fiatalok gondolkodnak. Mert ugyanis nem hülyék, nagyon is értik, mi történik az országban, mi történik körülöttük és mi történik velük. És elegük van ebből, mert nem alamizsnát akarnak és nem akarnak a kormány kegyétől függve kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, hanem esélyt, jövőt, kilátást akarnak. Azt akarják, hogy maguk dönthessenek a saját jövőjükről, hogy ne ugasson bele a politika az életükbe, hogy rajtuk múljon, mit képesek elérni az életben. És ebben a jelenlegi rezsim nem partner.
A családi adókedvezmények rendszere esélyegyenlőtlenségeket teremt a jómódúak támogatásával, a szegényekkel szemben – jelentette ki Bódis Kriszta. A családi adókedvezmény ellen felszólaló tiszás ráadásul mindezt egy gyermekvédelmi konferencián mondta el.
Ezek alapján már biztos, hogy Magyar Péter és baloldali pártja már nem csak Ukrajna és a háború feltétel nélküli támogatásával, valamint a gazdák pénzének elvételével, hanem adott esetben a családok támogatásának elvételével is nehezebb helyzetbe kívánják hozni a magyarokat és különösképpen a gyermeket nevelőket. (Magyar Nemzet)
Ezt a kegyetlen vergődést már nézni is fáj. Keresnek valamit, amibe beleköthetnek. Ha éppen nem találnak, akkor kitalálnak és olyan zajosan ordítják bele a baromságaikat az éterbe, hogy az ember agyhúgykövet kap tőlük percek alatt. Bódis Krisztának tökéletesen igaza van. Nem csak ő állítja ezt, hanem szinte az összes szakember, akiknek nem kötelező a Rogán-művek kottájából játszani. Hol igazságos az, hogy Orbán Ráhel megkapja az adókedvezményt és élete végéig nem kell szja-t fizetnie, miközben azok, akik rászorulnának a segítségre, nem jutnak hozzá, mert annyit sem keresnek, hogy le lehetne vonni a kedvezményt? A családi adókedvezményt nem megszüntetni kell, hanem átalakítani, hogy ne azok profitáljanak mindenből, akik egyáltalán nem szorulnak rá. Azokat kell segíteni, akik önerőből nem tudnak kikapaszkodni a gödörből. Ugyanis az országnak nem néhány milliárdos és rengeteg szegény családra van szüksége, hanem szilárd és nagyszámú középrétegre. Ami most nincs, köszönhetően a kormány elcseszett politikájának.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek! Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással, mint mindig.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.